Az oroszországi Kirill Potapov, különös szenvedélynek hódol: együtt él erdei állatokkal, birtokán háziállatként tart egy farkascsapatot. Ez azonban nem csak szórakozás és játék nagy fogú és karmos barátaival, mivel reméli, hogy létrehozza egy, a vadon élő állatok rehabilitációs központját. A farkasok már három éve élnek az uráli Jekatyerinburg városában. Egy […]
Oroszország
Roger Waters, a Pink Floyd korábbi vezetője, augusztus 29-én, augusztus 30-án, Szentpéterváron, illetve Moszkvában ad koncertet. A múlt héten legendás rocker a londoni Hyde Parkban megrendezett British Summer Time fesztiválon játszott, mely főpróbája volt az oroszországi turnénak. A TASS tudósítója, aki részt vett a londoni koncerten, egy politikával telerakott showt […]
A Krasznodarban működő katonai repülő akadémia az orosz modernkori történelem folyamán első ízben indítja el a női katonai pilótaképzést, közölte az orosz védelmi miniszter Szergej Shojgu. Van jó néhány lány, aki katonai pilóta szeretne lenni. Pályázatot hirdettünk és kaptunk több száz levelet, így döntöttünk, és így idén beiratkozhat az első […]
Oroszország világszerte a kereszténységet védelmező legfőbb erőként lép fel – jelentette ki Kirill, Moszkva és Oroszország pátriárkája vasárnap a nemzetközi kapcsolatok moszkvai egyetemén (MGIMO). Az orosz ortodox egyházfő szavai szerint Oroszország védelme egyet jelent a pravoszláv hit, a kereszténység védelmével, Oroszország érdekei pedig nem mások, mint a nép érdekei. Oroszország […]
2016 január 14-én Oroszországban sikeresen elvégezték a világ első ionos űrsugárhajtóműjének tesztjeit. Az ilyenen hajtóműveket különböző feladatokra lehet használni a világűrben: műhold pályájának korrekciójára és stabilizálására, illetve hosszútávú űrutazásra. A voronyezsi KBKhA vállalat befejezte az égetési kísérletek első sorozatát a nagyfrekvenciás, ionos, elektromos hajtóművel, közölte csütörtökön az orosz állami űrberuházási […]
Az Európai Egyesült Államok eszméje Ritkán fordul elő, hogy egy 1923-ban megjelent könyv iránt óriási legyen az érdeklődés. A Páneurópa című könyv ilyen. Nehéz hozzájutni, még a nagy nemzetközi internetes könyváruházakban is csak egy friss, spanyol nyelvű kiadást lehet megrendelni. A könyv valószínűleg nem lenne több, mint antikvár érdekesség, ha […]
Steven Seagal harcművész és hollywoodi színész ezen a héten bemutatja ismereteit egy Vlagyivosztokban megrendezendő harcművészeti versenyen, közölték a helyi tisztviselők szerdán. Seagal aikidóból 7 danos, karatéból és kendóból fekete övet szerzett, majd Japánban és USA-ban edzőtermet is működtetett. Küldtünk egy meghívót Steven Seagalnak a Battle of Champions elnevezésű nemzetközi rendezvényre […]
Dzsingisz kán utódai által alapított várost tárnak fel Oroszországban, a Volga partján. Ukek városát néhány évvel Dzsingisz kán 1227-ben bekövetkezett halála után alapították, amikor a nagy hódító birodalmát több részre osztották. Az egyik ilyen „utódállamot”, az Arany Hordát Dzsingisz kán unokája, Batu kán (1205-1255) hozta létre – olvasható a LiveScience […]
Orosz régészek jelentették be az óriás emberi csontvázak felfedezését. Vaszilij Matáyev, aki a Régészeti Társaság munkatársa a régióban, közölte, hogy négy csontvázat találtak, két nőt és két férfit. Meglepte a tudósokat a maradványok megtalálása, ugyanis a csontvázak több mint két méter magasak, ami nem jelenti azt, hogy akkoriban a teljes […]