Szombaton rendezik meg az ország egyik legnagyobb hagyományőrző népzenei fesztiválját, a Ladikos Fesztivált a Győr-Moson-Sopron megyei Mecséren. A rendezvény célja többek között a Kárpát-medencei magyarság, illetve a velük szorosan együtt élő etnikumok népzenei, táncos hagyományainak és szokásainak bemutatása a műfaj legnemesebb előadóinak közreműködésével. Az évek folyamán a Ladikos Fesztivál a […]

Díjátadással és online táncházzal ért véget az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza népi tehetségkutató sorozata, a Fölszállott a páva 2014. A műsor szombat esti, a Duna Televízió mellett az M1-en is élőben közvetített döntőjében az egyes kategóriák győzteseinek Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója adta […]

Tegnap volt a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató második középdöntőjét. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának középdöntőjében a zsűri négy – kategóriánként egy – fellépőt juttat a döntőbe, ezen túl pedig a közönség nem emelt díjas sms szavazatai alapján is […]

Szombaton tartották a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első középdöntőjét, ahonnan már a közönség is továbbjuttathatott egy előadót a szavazatával. A középdöntőben Hajdara Tamás és Herczeg Hajnalka Anikó, Okányi Mihály, a Bekecs Néptáncegyüttes, a Nógrád Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a Forrás Néptáncegyüttes, Varga Veronika, Kacsó Hanga […]

              Gyenes Katalin tájékoztatása szerint Halmos Bélát csütörtökön budapesti otthonában váratlanul érte a halál. A Hagyományok Háza MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 67 éves népzenészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. […]

              A nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel tovább, május 19-én éjfélig lehet nevezni a Fölszállott a páva című népzenei, néptáncos tehetségkutató versenyre – tájékozatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t pénteken. A Hagyományok Háza és az MTVA által második alkalommal meghirdetett […]

              1882. december 16-án, pontosan 130 éve született Kodály Zoltán zenetudós, népzenekutató, háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző. Születésnapján lássuk életének és munkásságának legfontosabb állomásait. Család és iskolák Kodály Zoltán Kecskeméten született, szülei bár nem zenével foglalkoztak, de gyakran zenéltek és énekeltek otthon. Édesapja hegedűn, lengyel származású […]

            Kubinyi Júlia Magyarszováti dalokat énekel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza közös szervezésű, Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata második középdöntőjének felvételén az MTVA Kunigunda utcai 1-es stúdiójában 2012. december 8-án. A versenyre […]

Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét az MTA még megjelenése idején eltüntette. A kutatási eredmények a mai napig NEM hozzáférhetőek Magyarországon, ugyanis a népzene területenkénti megoszlása egyértelműen és könyörtelenül megdöntené a történelemhamisítók állításait. Bartók Béla szerint a török és magyar népzene 75 % […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás