Buga László, a Szabad Föld népszerű Buga doktora 1906-ban, február 7-én született a felvidéki Ebeden. Szegeden szerzett diplomát, 1938–1951 között vidéken volt körorvos, tisztiorvos, főorvos, majd dolgozott minisztériumi főelőadóként, fővárosi körzeti orvosként, 1969-es nyugdíjazásáig higiénikus főorvosként. Három és fél évtizeden át adott egészségügyi tanácsokat a rádióhallgatóknak és a Szabadföld olvasóinak. […]

1. És a Tizenkettő között vala egy, Akit Tamásnak, a Kettősnek hívtanak, És mikor azt mondta Jézus: „Ahova én megyek, Ott legyetek ti is – tudjátok az utat”, Így felelt: „Hová mégy, nem tudhatjuk, Uram. Mi módon tudhatjuk, hogy az út merre van?” És monda Jézus a Kettősnek, a szegénynek: […]

Számos hír és találgatás látott napvilágot a Jobbikkal való kapcsolatomról. Ebben a közleményben szeretném összegezni a témával összefüggő legfontosabb gondolataimat. Megtekintésre ajánlok egy videó-felvételt is, amelyen a párttal való kapcsolatom történetéről és arról az eredeti, közös értékrendről beszélek, amely számomra változatlanul fontos, s amelytől a Jobbik eltávolodott. A felvétel itt […]

A 2003-as kezdethez képest kissé megváltozott a zenekar arca. A kemény rock kemény mondanivalója minden nemzeti érzelmű hazafi szívét repeszti. Aki átélt már egy Kárpátia koncertet, az ismeri az érzést. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, nem közönség, hanem egy közösség élvezi azt a zenét, amit a mai napig nem hallhatunk rádióban, […]

A kultúra általános meghatározás szerint az a történeti eredmény, amit emberi erőfeszítés a négy abszolút értéknek: az igaznak, szépnek, jónak és isteninek a tartalmából megfogott és megvalósított. Az embert végzetes tragikuma, ami élete minden megnyilvánulásában valahogyan benne van, nyomon követte itt is. Lángolt hamis eszmékért, életét feltette igaznak és szépnek, […]

A Jó Ős-Ten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Ős-Ten megáldotta a földet. Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája. Tódultak a nemzetek minden felülről. Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról. Lóháton, elefántháton és […]

Nem burkolózunk amerikai mintára nemzeti színű ruhákba, cipőkbe, a lobogó tisztelete mélyen beivódott a magyar emberek lelkébe, tudatába. Legfeljebb a lányok frizuráját ékesítik ma a piros, fehér, zöld színek. magyarno.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás