A hsziungnu őseinkről igen keveset tudunk. A köztudatban legfeljebb annyi terjedt el róluk, hogy félelmetes seregeik miatt a szomszédos kínai tartományok kénytelenek voltak a Nagy Falat megépíteni. Az erős hsziungnu szövetség az i.e. 3 – i.e. 2. században uralta Közép Ázsia térségét. A hsziungnukat tudatlanságból (vagy szándékosan) töröknek, vagy mongolnak, […]

Amikor már valamennyien beteltek, Sehrisztáni így szólt a férjéhez: – Láthatod, hogy a tündérek sokban hasonlítanak az emberekhez, de azért sokban különböznek is tőlük. Mások a törvényeik, mások a szokásaik, s azokat, ember lévén, még sokáig nem értheted meg. Megeshetik, hogy egyszer-másszor én is cselekszem olyasmit, amit nem érsz fel […]

Néhány évvel ezelőtt a barátnőm egyik összejövetelén beszélgettem egy középkorú jól szituált férfivel, aki hosszú éveket töltött Közép-Ázsiában, többek között Mongóliában. Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott: A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a Magyaroktól kapott ki. Amit mondott szöget ütött a […]

2013. májusában, a pekingi World Art Museum adott helyet annak az ősi hun kiállításnak, amely közép-ázsiai eredetünket alátámasztja. Kína északi határain, a Góbi-sivatagon túli területeken már a történelem korai időszakában is éltek törzsek, ezeket az északi „barbárokat” a kínaiak „hu” néven emlegették.   A kiállítás a sok évszázadon át tartó, […]

                Mielőtt apja felsegítette a ló hátára gyermekét, szerencse csókot lehelt a kis Baasanjav Lkhagvadorj homlokára, ezzel engedte Mongólia nyílt szetyeppe lovasversenyére. Pár perccel a verseny megkezdése után a hétéves gyermek a lovak és gyermekzsokék közt lelte halálát. Mongólia legnagyobb nemzeti fesztiválja, a […]

          Egy Mongóliában előkerült, VIII. századból származó ősi türk mauzóleum feltárásáról és leleteinek konzerválásáról tartott vetített képes előadást szombaton Keszthelyen Kazahsztán fő restaurátora. Krym Altynbekov a most éppen a Helikon Kastélymúzeumban látható, a szkíta kultúrát művészi rekonstrukciók segítségével bemutató, Emberek aranyban című tárlat anyagait restauráló szakemberként […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Egy kora bronzkori települést és egy temetőt találtak Kína nyugati részén, Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány Bortala járásban. A szakértők szerint az akkor ott élt nem-kínai népek páratlanul fejlett civilizációt teremtettek. Az ujgurok lakóhelyén, az Altaj-hegység vonulatain belüli mongol autonóm járást a […]

              A magyar nép komoly identitási problémákkal küzd. Keveredik bennünk a múlt és a jelen, régi nagy uralkodóink szeretete és kritikája, elismerése és bírálata, a sumer történelem, az „állami” finnugor eredet, stb. 1. Ebédkor jó külön-külön az előétel, finom a leves, a második, a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás