Tormay Cécile a két világháború közötti időszak jelentős írója és közéleti szereplője volt. Signum laudis-szal, Corvin-koszorúval tüntették ki, 1936-ban közel állt ahhoz, hogy Nobel-díjat kapjon. Az 1948 után kibontakozó kultúrpolitika feledésre ítélte. Néhány írása (Bujdosó könyv, Küzdelmek, emlékezések), illetve az általa szerkesztett keresztény-konzervatív szellemiségű irodalmi folyóirat, a Napkelet indexen volt […]
könyv
Püski Sándor 1911. február 4-én született Békésben és 2009. augusztus 2-án halt meg Budapesten. Püski Sándor 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját. 1939-ben alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót, amely főként népi írók műveinek megjelentetésével foglalkozott. A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték, egy év elteltével szabadult. 1966-ban kapott […]
Kincső élete gyökeresen megváltozik 17 éves korában: amikor a családját tönkreteszi a román erdőmaffia, nekivág Európának, hogy egy jó munka vagy egy isteni csoda révén pénzt szerezzen nevelőszülei megmentésére. Tervei azonban sorra csődöt mondanak, így végül az amszterdami bordélynegyedben köt ki, ahol sírva, még a barátjának is hazudva gyűjtögeti a […]
A szorgalmas diákok iskolakezdés előtti elfoglaltsága a tankönyvek és füzetek csomagolása. Előkerülnek a színes papírok, olló, ragasztó és kezdődik a kitartó munka. Hiába azonban minden igyekezet, ha a befejező munkálatoknál derül ki, hogy nem elég a címke. Segítségképpen összeállítottunk kicsiknek és nagyoknak néhány mintát, amelyet csak ki kell nyomtatni, kivágni […]
Lényegében ez a könyv a forgatások során készített fotókból áll, amelyeket az operatőr, Nádorfi Lajos a sámánszertartások jellegzetes pillanatainak megörökítésére szánt. A szöveg a filmek szereplőivel készített interjúk lejegyzései. A képek szinte bevisznek a szertartásokba, mintha magunk is részesei lennénk. A szövegek pedig megerősítik a szinte megmagyarázhatatlan élményeket. Az izgalmas […]
A nyár a pihenés, kikapcsolódás időszaka, ilyenkor még az is olvas, aki egyébként jellemzően egész évben nem vesz könyvet, újságot a kezébe. Strandon, vagy éppen a hűvös szobában végre nyugodtan, kedvünkre lapozgathatjuk az olvasnivalót, és már sikerült is átadni magunkat az új kalandnak. Az olvasás valóban egy izgalmas kaland. A […]
Az írást az Olvasás Világnapja alkalmából tették közzé. Az eredeti 2004-ben készült és kis mértékében eltérő változata a Kőbe vésték-fába rótták c. könyvben jelent meg, 2005-ben. Mivel az olvasás minden más tantárgy megértésének alapja, különösen oda kell figyelni szülőnek, tanárnak az itt jelentkező gondokra. Felmerül a kérdés, kevesebb lenne-e ezen […]
Május végén lesz három éve, hogy az Árpád-hídnál, a buszvégállomáson sorban álltam a 18 óra 40 perces gyorsjárathoz. Szép, de kissé hűvös idő volt. A lány előttem állt, és egy könyvet olvasott, kb. 20-21 éves lehetett. Ami majdnem mindenkinek feltűnt, nem volt „divatosan” felöltözve, nem voltak a körmei kifestve (látszottak […]
Hatvan éve írta első meséjét Marék Veronika, akinek könyvein gyerekek generációi nőttek fel. Az írónő, akiről épp most készül portréfilm, arról is beszámolt az MTI-nek, hogy a minap jelent meg legújabb Boribon-meséje, új Kippkopp-történeten dolgozik, Japánban a Laci és az oroszlán című 50 éves könyvéből készítenek animációs filmet, és ötlete […]