Ukrajnában 2008-ban tűnt fel először a FEMEN elnevezésű feminista mozgalom, amely azóta is lázas tevékenységet fejt ki (ahogyan ők nevezik: a szextrémizmust) a nők jogainak védelmére, és egyben hitünk támadására. A nők jogainak védelmének álcája alatt azonban kirohanásaik a keresztényellenesség jelképévé váltak, valamint a […]

          A búzaszentelés pogány eredetű népszokás. A hagyomány szerint a búzaszentelő körmenetet Liberius pápa rendelte el a 4. század közepén és a pogány Robigalia (vagy ambarvalia=körmenet a mezőre) ünnepet váltotta ki a keresztények közt. Címlapfotó: Bereczkei Miklós katolikus esperes-plébános (b3) megszenteli a szétosztásra váró búzanövényeket és […]

            Hitem és tudásom szerint népünk ősidőktől egyetlen Istent hitt teremtőjének. Tőle várta és kapta a törvényt is, amely életét igazította; és messze múltból ismeri az Istenszülő Asszonyt, akit Boldogasszonynak nevezett, aki kereszténnyé vált népünknél –kozmikus parancsra” a Fény-Krisztust világra szülő Mária lett. Boldogasszony-képünkben s […]

Amikor még őseink saját vallásukat gyakorolták olyan népuralom (demokrácia) virágzott, amelynek nem volt párja az akkori Európában. Közösségi népuralom volt ez, olyan társadalom, amelynek valóságos mivoltát fel sem tudta fogni a környező világ. Boldogan tanulmányoznánk a parasztok és regösöknek a magyarság származásáról, hőstetteiről szóló ősi hagyományait, sajnos a „keresztény” inkvizíció […]

              Attila, Álmos, Árpád, Géza fejedelmek viszonyát főtáltosaikhoz csak sejthetjük. Vajk fejedelmünk viszonyát Asztrikhoz már ismerjük: Asztrik, az esztergomi érsek koronázta királlyá Vajkot. Keresztény főpapokból lett a magyar királyság első rendje. Töretlen volt e kapcsolat IV. Károly megkoronázásáig (1916). Majd Horthy felsőházában továbbra is […]

A magyarság ősi leletei egyértelmûen mutatják, hogy õseink keresztények voltak (keresztény üzenetet hordoz például a 7200 éves tatárlaki amulett felirata). Szent István királyunk korában a magyar keresztények – köztük a Táltos papok is – a katolikus (a latin szó jelentése: egyetemes) egyházba léptek be. A Táltos papok a Napban, majd […]

              A társadalmi élet elismert intézményét nem lehet egyik napról a másikra lejáratni és meggyűlöltetni. Érdemes tudatosítanunk e folyamat jellemző fázisait. 1. Sztereotípiák kialakítása A célcsoport egyes tagjainak valamely jellemzőjét kiválasztják és az egész közösségre általánosítják. Vagyis töredéknyi mintavétel alapján alakítanak ki leegyszerűsített, általános […]

                A kommunizmus áldozatai csak akkor nyugodhatnak békében, családtagjaik csak akkor nyerhetnek megnyugvást, ha nem évülnek el azok a kommunista diktatúrában elkövetett súlyos bűncselekmények, amelyeket politikai okból nem üldöztek – hangsúlyozza a KDNP a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán kiadott vasárnapi közleményében. A kisebbik […]

              Bakay Kornélhoz fordulnunk, akinek Szkíta sámánok című tanulmánya idevágóan a következő sorokat tartalmazza: Úgy tudjuk, hogy az eurázsiai nomád népek – így a szkíták, a hunok, az avarok, a magyarok – sámánhitűek voltak. K. Meuli 1935-ben tüzetesen kielemezte Hérodotosz szkítaföldi leírását, s talált […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás