Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott […]

Szigligeten az ünnepi felkészülés jegyében ismét karácsonyfát állítottak a Balatonban.  A tavalyi évhez hasonlóan az „Újévi csobbanás” szervezői december 24-én a szigligeti strandon ismét fürdőruhára vetkőztek és bevitték a feldíszített karácsonyfát a Balatonba, melyet 2014.január 1-én az „Újévi csobbanás” alkalmával a résztvevők hoztak ki a vízből. Fotók: Résztvevők fürdenek a […]

Advent első vasárnapján a Mikulás gyújtotta meg az adventi koszorún lévő első gyertyát. December elsején a nagykarácsonyi fesztiválváros karácsonyi pompát öltött, a már megszokott, kedvelt Mikulás programok kiegészültek, megnyílt a Szeretetposta, egész alakos bábokkal kialakított jelmezes Betlehem és a Megyék Karácsonyfája elnevezésű program is. Az ünnep hangulatáról a mézeskalács illat, […]

              A megmérettetésre nem mondhatni, hogy a világ minden szegletéből tódultak a versenyzők és a nézők, de annál lelkesebb volt a lelátón ücsörgő kis tömeg, és a fenyővetők is nagyon komolyan vették a küzdelmet, amely lényegében triatlon, mivel három kategóriás. Kétféle távdobásból és egy […]

              Szakított az eddigi hagyománnyal az Országház (vagy a kormány), és nem állított karácsonyfát a Parlament előtt a Kossuth téren. Tavaly egy 18 méter magas lucfenyő érkezett Erdőhorvátiból, 2010-ben Felsőcsatáron vágtak ki egy mintegy 16 méter magas fenyőfát, hogy az ország karácsonyfájaként tündökölhessen. A […]

                Nincs hely egy teljes díszben pompázó nagy karácsonyfának a lakásban? Az alábbi válogatásban ötletes, használható és vicces megoldásokat láthattok karácsonyfa alternatívákkal és karácsonyi dekoráció ötletekkel. Az első képen mindjárt egy ötlet a humort sem nélkülöző megoldással: a fenyőfát egyszerű létra helyettesíti ünnepi […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás