A kávé hidegen üdít, frissít, mindemellett ugyanazokat a hatásokat fejti ki, mintha forrón innánk. A lefőzött kávé lehűtése után az íz harmóniát több hozzávalóval fokozhatjuk, természetesen ezek ízlés szerint variálhatók. A jegeskávé elkészítése gyors és egyszerű: A lehűtött kávéhoz adjunk ízlés szerint cukrot, instant kakaót, kevés hideg tejet, vagy tejszínt. […]

A hagyományos ünnepi húsleves, rántott hús menüt érdemes kissé változatossá tenni. Az édes, sós íz kombinációt mindig megtalálhatjuk hagyományos receptjeink között, gondoljunk például a sós főételek mellett feltálalt kompótokra. Miért ne teremthetnénk meg a két különböző íz harmóniájának kialakítását már sütés közben is? A csirkemell önmagában olyan száraz hús, amelynek […]

Konyhánk, ételeink, akárcsak a zenénk, a nyelvünk, elütnek a nyugati népekéitől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy nem a magyarság hátrányára. Mindezt ismerni nemcsak érdekes, hanem hasznos is. Gundel Károly Lehet, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem ismeri a nemcsak ízletes, de a magyar gyomor számára egészséges […]

Amikor éhesen asztalhoz ülünk, minden érzékszervünk sóvárog a gőzölgő finom étel után. Megpillantjuk, érezzük az illatát, csörren a kanál és ha nem jut idejében az első falat a szánkba, nagyot nyelünk helyette. A színek, ízek, illatok együttesen indítják be a nyálelválasztást, vagyis minden porcikánk sóvárog a finom ebédért. Mi történik […]

A fánkról általában a farsangi mulatság jut eszünkbe, de miért kellene várni eljövetelére? Fánkot bármikor készíthetünk desszertként. Lekvárral, porcukorral, fenséges ízeket varázsolhatunk az asztalra. A hagyományos receptek mellett túróból is készíthetünk fánkot, a siker biztosan nem marad el. Hozzávalók: 25 dkg túró 25 dkg liszt 3 egész tojás 1 pohár […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        A hagyományos magyar fogások alapanyagai a húsok, a friss zöldségfélék, gyümölcsök, a friss kenyér, a tejtermékek és a méz. Füves levesek, gyümölcslevesek, zsenge főzelékek, meleg tészták, zöldségekkel készült frikasszék (vagdalt húsokból párolás útján készült sűrű mártásos ételek), jóízű mártások ezernyi változata, valamint […]

Az evőeszközök mérete, súlya, alakja és színe is befolyásolhatja, hogy miként érzékeljük a velük elfogyasztott ételek ízét – állítják az Oxfordi Egyetem szakemberei. A Flavour című tudományos folyóiratban közölt tanulmány eredményei azt sugallják, hogy az agy már azelőtt véleményt alkot az ételről, mielőtt az a szájba kerülne, ez pedig a […]

              A banánt nemcsak finom íze miatt érdemes fogyasztani, hanem szervezetünkre gyakorolt hatásai miatt is. A tápláló és egészséges gyümölcshöz szerencsére egész évben hozzájuthatunk, így szinte bármikor fogyaszthatjuk. Értékes tápanyagok Magas vitamintartalma miatt érdemes minél több banánt fogyasztanunk; a gyümölcsök közül a banán büszkélkedhet […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás