Srebrenica és Auschwitz, Hirosima és Sztálingrád: a történelem legtöbb nagy tragédiája helyhez köthető, s ez a hely idővel népek gyötrelmeinek szimbóluma lesz. A Pine Ridge Indián Rezervátumban élő oglala lakota közösségnek is van ilyen helye a Wounded Knee-patak mellett szelíden emelkedő lankákon. „Ki akartak irtani, be akartak olvasztani bennünket, megszegtek […]

Elmondták nekünk, hogy látjuk majd Amerikát megjelenni és eltűnni. Amerika belülről haldoklik. Azért, mert elfelejtették a tanításokat arról, hogyan éljünk a Földön. Először van egy tisztulási szakasz, aztán következik a megújulás. Nagyon közel kerültünk ehhez az időszakhoz. Csak néhány hetet töltünk itt a földön, aztán a lélek világába költözünk. Ha […]

Az idők kezdetén a szeretetből jöttünk. Mindnyájan egymás rokonai voltunk. A legendáink olyan időkről szólnak, mikor beszélni tudtunk az állatokkal, s az állatok megértettek minket, meg tudtuk értetni magunkat egymással. Valamikor az idők során már nem engedelmeskedtünk a parancsoknak, az egyetemes törvénynek, ezért többé nem értettük egymás szavát. S így […]

Cher sseroki-indián anyától és örmény apától származik  (teljes nevén: Cherilyn Sarkisian LaPiere Bono Allman, El Centro, Kalifornia, 1946. május 20. –) Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, színésznő, a popzene istennője. Minden idők egyik legsikeresebb énekesnője, több mint 100 millió albumot adott el világszerte. Ő az egyik, akit kétszer […]

Az Amazonas tájékát lakó törzs elűzte területéről a betolakodó marhatenyésztőket és arany-ásókat, és megakadályozta egy duzzasztógát építését. Most ismét harcolni kényszerül, hogy megőrizhesse ősi földjét. Első látásra kendjam maga a földi Édenkert. Talán igazából az lehetne, de a kajapók históriája sajnos nem népi idill többé. Ők sem menekülhettek meg az […]

                Az Egyesült Államok kormánya 1852-ben megüzente az indiánoknak, hogy az északnyugati területeken meg akarja venni a földjüket. Seattle indián nagyfőnök válaszul az alábbi levelet küldte. „A washingtoni főnök azt üzente, megvenné a földünket. De hogyan lehet megvenni vagy eladni az Eget? A […]

                  A titokzatos, emberi koponyát formázó, kristályból kifaragott szobrok eredete, rendeltetése nem ismert, de számos feltételezés látott napvilágot velük kapcsolatban. Vallási rítusok, varázslatok, szertartások kellékeinek tartják őket, sokan a földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket. Egy ősi indián legenda szerint a Földön 13 […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás