A „Vízöntő időben”, vagyis most a fizikai mozgás mellett a szellemi mozgásnak is kiemelt a jelentősége. A Vízöntő csillagai mellett az ihletet, sugallatot, villámot hozó Pegasus a művészetek szerepére is ráirányítja a figyelmünket. Az ihletett alkotásokban az Isten fénye, bölcsessége csillan meg, ezért a szívünknek kedves alkotásokon, mint „szentíráson” érdemes elgondolkodni, elmeditálni.

Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat. Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm Istenem az édesanyámat! Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban itt […]

Kislányom nem azért jár templomba, mert az egyházi iskola ezt erősen ajánlja, hanem mert olyan hite van mint nagyon keveseknek. Amikor csak tehetem elkísérem, hiszen a prédikáció hallgatása mellett arra is gondot fordítok, hogy Istennel beszélhessek. Persze ezt bármikor megtehetem, mert Isten bármikor kész meghallgatni azt aki hittel fordul hozzá. […]

Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra. Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban […]

Táltos Király Földre készül, Koronája Égre perdül. Szent Korona lészen kincse, Fejére illő pompás dísze. Beavató ünnepségre Készülnek a Csillag Népek. Készítik a szívünk lángját, Megpendítik lelkünk vágyát. Imát mondunk, szárnyal szépen, Szent Koronánk égben lészen. Kérünk Téged segítsél meg, Országunkat egyesítsed! Szent Korona Segíts nékünk! Legyen Egy az Isten […]

                Több évszázadnyi szünet után idén újra felharsant a müezzin imára hívó hangja Eger híres minaretjéből. Vajon csupán turisztikai attrakció, vagy több annál? Demir Hikmet, az egri müezzin egy kis török éttermet üzemeltetett a városban, mielőtt a városvezetés jóváhagyásával felment a toronyba, hogy […]

                Őseink az Isten, az Igazság és Szeretet jegyében nevelik gyermekeiket azóta is, mindenkor. Jézus tanítása, hogy Istent csak lélekben és igazságban lehet imádni, őseink életében élő valóság volt. Hajnalaikat napkelti imával indították, s napjuk minden percére, minden ténykedésére volt imájuk: ébredésre-elalvásra, mosdásra, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás