Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége a lakossági devizahitel-szerződés semmisségének megállapítása iránt indított per ítélethirdetése után a kormányfő házához vonuló tüntetők között a budapesti Csipke utca és Cinege út kereszteződésénél 2013. július 4-én. A Kúria döntése szerint a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, de […]

              A Fidesz „megérti és osztja mindazok haragját”, akik szombaton a Kossuth térre vonultak, hogy elmondják, a devizahitel tönkretette az életüket. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szombati közleményében úgy fogalmaz: ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányon múlt volna, akkor most családok ezrei lennének földönfutók, mert ők soha […]

              Családi biztosokkal segítené a KDNP a hitelcsapdába került családokat – közölte a kereszténydemokraták frakciószóvivője csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában. Pálffy István azt mondta, a családi adókedvezmény kiterjesztése után további védelmet biztosítanának azoknak a családoknak, akik „hitelcsapdában (…) vergődnek vagy éppen a […]

A magyar származású Thomas Peterffy a 700 milliárdos amerikai segélycsomaggal szemben egy olcsóbb megoldást javasolt a hitelválság megoldására. A cikk még 2008.10.21-én született. A New York Times csütörtöki számában közölt terv szerint az állam nem a hitelezőket, hanem az adósokat segítené havi 250 dollárral öt éven keresztül. Thomas Peterffy (Péterffy Tamás), […]

            Ami nincs, az nem tesz boldoggá. Ebben az értelmezésben tehát valóban nem boldogít, inkább kifejezetten idegesít. Nem tudunk pénzt megtakarítani, költségeink pedig egyre nőnek. Korábban elért életszínvonalunkból pedig makacsul nem engedünk. Van kiút a kelepcéből? Sokat hallunk, olvasunk energia megtakarításokról, praktikus fűtés korszerűsítésekről és […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás