A Bakony és a Vértes közötti völgyben a szép idő kicsalta otthonaikból a móriakat. Vendégek és helyiek nyüzsögtek a tizenhetedik alkalommal megrendezett Szent György heti vigasságokon, és ahogy az jó bortermő vidéken lenni szokott, a gasztronómiai élvezetek mellé helyi borral kínálták az erre látogatókat. A vendégszerető kis 15 ezer fős […]

A Túrkeve és környékére jellemző régi mesterséget, a juhtartást és a hozzá kapcsolódó pásztorkodást elevenítik fel a hétvégén a kunsági településen; a két napig tartó gasztronómiai fesztivált népművészeti és kulturális programok színesítik. A fesztivál szombati napján a leglátványosabb elemnek a kevi birkapörköltet és más hagyományos kunsági ételeket főzők vetélkedője ígérkezik, […]

Azt, hogy az étkezés mennyire befolyásolja az egészséghez fűződő viszonyunkat, azt már teljességgel agyontárgyalt téma. (Részben és elkerülhetetlenül) az vagy, amit megeszel, és kész. Antal Vali szerint Meg lehet közelíteni éghajlati szempontból, (pl. mediterrán konyha), ideológiai szempontból (pl. vegetariánizmus), vagy a tudomány szempontjából (beltartalom). Utóbbit körvonalazták talán a legjobban. Az […]

                XX. Hajdúhét 2013. Az egyhetes programsorozat keretében lovasbemutatók, kiállítások, sportesemények, színházi előadások, gasztronómiai rendezvények, gyerekprogramok és koncertek várják vasárnapig az idelátogatókat. A vasárnapi programot itt megtekinthetik.     Címlapfotó: A holland Manon Kools, a holland Agrifac Interaction nevű versenytraktor pilótája integet a […]

                  Százhetvenhárom főzőhelyen készül az immár hungarikumként jegyzett kunsági birkapörkölt szombaton a karcagi birkafőző fesztiválon, amelynek két napon át tartó rendezvényeire a korábbi évek tapasztalatai alapján több ezer embert várnak. A múzeumparkban a biztonsági szempontokra ügyelve minden lehetséges területet igénybe vettünk a […]

                Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. valamint a Tamási Városi Művelődési Központ közös fesztiváljára nyílt vadételfőző-versenyt hirdettek, amelyen családok, baráti társaságok és vadásztársaságok is […]

          Hímes tojás, magyar sonka, locsolóversek, vízsugár elől visítva menekülő sokszoknyás lányok és színes forgatag várja idén is a Hollókői Húsvéti Fesztiválra látogatókat. A Nógrád megyei világörökségi faluban március 30. és április 1. között zajló fesztiválon nép- és világzenei koncertek is várják a látogatókat – tájékoztatta […]

              Óriási magyar siker: Ezért lett hazánk beszédtéma külföldön   Lehet Magyarország másként is téma külföldön, mint ahogy azt az elmúlt időszak nemzetközi sajtója alapján megszokhattuk? Egy friss amerikai példa szerint igen. Washington egyik legfontosabb gasztronómiai versenyén, az Embassy Chef Challenge elnevezésű megmérettetésen az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás