Azt, hogy az étkezés mennyire befolyásolja az egészséghez fűződő viszonyunkat, azt már teljességgel agyontárgyalt téma. (Részben és elkerülhetetlenül) az vagy, amit megeszel, és kész. Antal Vali szerint Meg lehet közelíteni éghajlati szempontból, (pl. mediterrán konyha), ideológiai szempontból (pl. vegetariánizmus), vagy a tudomány szempontjából (beltartalom). Utóbbit körvonalazták talán a legjobban. Az […]

Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilága nagyrészt ismeretlen, csak egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében. Maga a „mitológia” szó eredeti jelentése „titkos beszéd” volt, olyan […]

                A magyarok ősei Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe való jutása előtt mindig nagy kultúrnépek látókörében mozogtak. Mivel a finnugrizmus őseinket csak az Urál-hegységtől keletre fekvő területről – „az Ob-folyó alsó folyásvidékéről” – „indítja”, így a magyarok korábbi őstörténetére vonatkozó adatokat nem vette figyelembe, pedig, […]

                Magyar őstörténet c. könyvemben megpróbáltam röviden összefoglalni kárpát- medencei őseink történetét az újkőkortól kezdve, egészen a „honfoglalásig”. Igyekeztem meghatározni ősi kultúránk azon elemeit, amelyek az elmúlt évezredek régészeti leleteiből hosszú ideig, olykor a mai napig felmutathatók. Ilyen például az arcos edény, a […]

              Ha egy népnek két őstörténetéről esik szó, az nem feltétlenül tekinthető gazdagságnak. Valóban, ebben dúskálni nem öröm. Ma még nekünk is kettő van. Most olyan történész szerzők műveire támaszkodunk, akik kísérletet tesznek arra, hogy csak egy őstörténet maradjon a kettő közül. Másik magyar […]

              Abházia az 1992-93-as háború után szakadt el Grúziától. Saját parlamentje, elnöke, kormánya, alkotmánya, igazságszolgáltatása és fegyveres ereje van. Függetlenségét eddig nem ismerte el egyetlen ország sem, beleértve Oroszországot is. A grúzok azonban eddig mindhiába próbálják visszaszerezni szuverenitásukat a két terület felett. Hasonló útra […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás