Ferenc pápa szombaton imádkozott a katolicizmus egyik legnépszerűbb misztikus szentjének, Pió atyának földi maradványai előtt, akiről köztudott, hogy fizikai küzdelmet folytatott az ördöggel. Az imát az olaszországi San Giovanni Rotondo-ban, a Santa Maria delle Grazie-szentélyben mondta el. Ez volt a pápa első látogatása ebben a dél-olasz hegyi városban, amely fő […]

Lépjünk túl félelmeinken, hogy befogadjuk és megismerjük a másikat! – mondta Ferenc pápa. Jogosak a bevándorlókkal szembeni félelmek, ennek azonban nem szabad gátolnia a befogadásukat – hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap a migránsok és menekültek világnapján a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a migráció miatti kétségek […]

Szentséged! Tudom, nevetségesnek tűnik, hogy egy magyarországi író tollat fog azért, hogy Önnek a legmélyebb alázatossággal esdeklő levelet írjon. Mégis nyugodtabb a lelkem, ha megírom, s reménykedem, hogy elolvassa egyszer… Mert amiről írni szándékozom, az nem egyszerű köszöntő, nem jókívánságokkal teli üdvözlet, hanem könyörögve kérés. Könyörgés az Egyház, a hívek […]

Két évezred telt el, Jézus óta, és e két évezredben nem volt olyan pápánk, mint Ferenc, aki élesen megosztja a hívők tömegeit, mert magatartása, megnyilatkozásai és egyházvezetői irányelve ellenkezik a Szent Hagyományokkal, az Egyház szokásaival, és összességében a jézusi tanításokkal – mégis marad a pápai trónon. Ellentétben hasonló szellemiségű elődjével, […]

Az egyházat lepraként fertőző pedofíliáról, a papi nőtlenségről és az olaszországi maffiával szembeni egyházi fellépésről beszélt Ferenc pápa a La Repubblica című olasz balközép napilapban vasárnap megjelent interjúban. Közölte: bottal lép fel a pedofil papokkal szemben. Egy gyermek megrontása „a legborzalmasabb és legmocskosabb, amit csak el lehet képzelni” – hangoztatta […]

Ferenc pápa a vasárnap délben mondott Úrangyala-imádságon bejelentette, hogy a februári konzisztóriumon tizenkilenc új bíborost kreál. Dátumként az egyházfő február 22-t jelölte meg. Tizenhat bíboros 80 évnél fiatalabb, tehát részt vehet egy esetleges pápaválasztó konklávén. A konzisztóriumon – a bíborosi testület tanácskozásán – a mindenkori pápa a bíborosi testület összetételét […]

                A 75 évvel ezelőtti zsidóellenes pogromok, a kristályéjszaka áldozataira emlékezett a pápa vasárnapi imájában a Szent Péter téren összegyűlt hívek előtt. Imára hívott fel a katolikus egyház feje a Fülöp-szigeteki tájfun áldozataiért is. „Imádkozzunk Istenhez, hogy az elmúlt dolgokra való emlékezés segítsen […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          Ferenc pápa a La Civilta Cattolica jezsuita folyóiratnak adott, múlt hónapban közölt interjújában egyebek között bírálta az egyház „kicsinyes szabályok” iránti megszállottságát az abortusz, a fogamzásgátlás és a homoszexualitás terén. Az egyházfő sürgette a lelkészeket, hogy legyenek inkább könyörületesek és befogadók, és ne […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás