A tudós táltosok hite és hagyománya szerint ispiláng a szellem ünnepe, pünkösd régi megnevezése.
emlék
Négy évtizede már, hogy nemzetünk szegényebb lett a vonatszerencsétlenségben elhunyt Latinovits Zoltánnal, aki Huszárik csodás képi világú filmjében Krúdy Szindbádjaként örökre emlékezetes marad. Június 4-én, halálának évfordulóján emlékezünk a színész életútjának végére. szeptember 9-én Budapesten született, elmondása szerint „…éppen Krúdy Gyula bácsi sörkerti asztala fölött, felejthetetlen emlékű nagyapám, Gundel Károly […]
Senki nem kapott kártérítést, még egy halk „bocsánat” sem hangzott el. 1947. április 12-én indult az első, 1949. június 5-én az utolsó transzport Magyarország felé. Vagyont, házat, földet hátrahagyva, vagonokba préselődtek, a felvidéki magyarok hontalanná váltak saját hazájukban. Éppen csak egy kevéske, kézben elhozható holmi maradt emlékül a drága szülőföld ringató […]
Gondjaim és emlékeim, mind a tópartra űznek el a város zajától, árnyékába a parti fűznek. Hol elkerül a mindent átható közöny és megnyugtat a nyugvó Nap s a sápadt fényözön. Ide, ahol beszél a csend azért szeretek menni mert a halk nádsuhogásban megnyugtató egyedül lenni. A fűzfának fátyola, a csillámló […]
Holokauszt megemlékezések hadjáratait éljük át nap, mint nap. Megemlékezések végeláthatatlan sorozata nehezedik a dolgos hétköznapjait élő magyar emberekre, napokig, hetekig, hónapokig, évekig. Mindenkinek jogában áll fejét folyamatosan hátrafelé fordítani és emlékezni, de vajon kinek jó ez? Annak akinek tekintete nem előre szegeződik, bizony nem is halad előre, egyetlen tapodtat sem. […]
Lassan véget ér a karácsony varázsa, az ünnep évről-évre, mindig más tartalommal, mélyen beivódik lelkünk mélyébe. Az üzenetet elraktározzuk és életünk végéig őrizzük. Miféle emlékeket őrzünk? Amilyeneket teremtettünk magunknak, Öregisten segítségével. Ha meghalljuk a hangot, megértjük az üzenetet. Ha felfogtuk, mit kell tennünk, jót cselekszünk, a jó cselekedetek pedig tartalommal […]
A karácsony a szeretet ünnepe, az együttlété, a családé. De sokan egyedül vannak, ismerősök, rokonok nagyon messze laknak, vagy már esetleg nem is élnek. Ők csak kívülről nézhetik mások békés boldogságát és pont ezekben a napokban kopogtat be hozzájuk a karácsonyi depresszió. Karácsony közeledtével feltörnek az emberben a régi emlékek, […]
Egyetlen bűnük magyarságuk volt. Nem felejtünk. A sztálini munkatáborokba százezrével elhurcolt magyarokra emlékeztek Kárpátalján. Beregdéda A sztálini munkatáborokba ártatlanul elhurcolt magyarokra emlékeztek Beregdédában. Az eseményre november 21-én a község temetőkertjében, a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékművénél került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének szervezésében. Nagypalád […]
Szakemberek felmérései szerint, minden negyedik elvált sajnálja, hogy szakított élete párjával. Az elvált házastársak látszólag lehetetlennek tartják, hogy életüket újra összekössék. Sokan még saját maguknak sem merik bevallani, hogy szívesen újrakezdenék volt párjukkal az életet, inkább azt hangoztatják, hogy az elrontott […]