Sokszínű az idei szandáldivat, mégpedig szó szerint, ugyanis a nyár élénk színei mellett megtaláljuk a visszafogottabb, árnyalatokat, sót, a klasszikus feketével idén biztosan hódítunk. A fazon a női láb finom íveit emeli ki, tehát előnyben a közepes és a magassarkú darabok. A nyár 2014-ben a nőiességről szól. Rafinált a pántok […]
divat
A báli szezonnak már régen vége, alkalmi események, esküvők, összejövetelek, rendezvények azonban tavasszal és nyáron is akadnak, ahol az igényes megjelenés nem csak a „főszereplők” számára kötelező. 2014-ben a divattervezők az impozáns megjelenést éppen térdig érő, könnyű anyagból készült fazonokkal képzelték el. A magas derék az idei jellemző divat. A […]
A női öltözet egyik legkényesebb kiegészítője a táska. Nem könnyű az egyéni stílust az aktuális divatirányzattal összekötni, de talán még nehezebb a ruha, és a cipő színeivel összhangba hozni. A tavaszi, nyári táskadivat 2014-ben némiképpen megkönnyíti a helyzetet, ugyanis az új irányzat a színes tarkaságról és a változatos formákról szól. […]
2014-ben a divattervezők megnyújtották a szoknya hosszát, így idén már nem sikk a comb és popsi mutogatás. A romantikus, nőies fazonok hódítanak, számtalan szín és fazonban, így mindenki megtalálhatja a testalkatának és ízlésének megfelelő darabot. A tavasz legkedveltebb ruhadarabja köztudottan a szoknya, hiszen felsőkkel kombinálva, számos variációban hordható. A szoknyák […]
A tavasz-nyár virágai 2014-ben sem mentek ki a divatból. A virágok vidámságot, életkedvet árasztanak, a népi motívumok ruhákra csempészett, kissé stilizált változataival különös pezsdítő hatás érhető el. A virágminta vonzza a tekintetet. Lehetetlen nem felfigyelni az üdeségre. A halvány sárga a tavasz első sugaraira emlékeztet. Az ezüst-szürke virágok mintha csak […]
A fülbevaló keletről származik, ma azonban viselése a nyugati divat tervezésén alapszik. Sokféle anyagból készült, néha meghökkentő fazon közül lehet kiválasztani az alkalomhoz és személyiségünkhöz illő darabot. Az egyszerű köves, lógós fülbevaló a múlté. A fülkagyló különféle pontjainak átlyukasztásával sok éve már több ékszer elhelyezése a divat. 2014. fülbevaló divatja […]
Sokan nem szeretik a csipkéből készült ruhákat, az alsó és felső ruházat márpedig makacsul ellenáll a legújabb kor egyszerűségéről nevezetes hadjáratának. A csipke örök és a nőiesség látványos kifejező eszköze. A Kárpát-medence területén, már az Árpád-kori leletekből is kiderül, hogy az uralkodók asszonyai például aranyfonálból varrott, áttört főkötőt viseltek. Már […]
Tavasszal megújul ruhatárunk, a simogató napsugarak ellentmondást nem tűrően parancsolják le a vastag, téli ruhákat. Megérkezett a szoknya, harisnya szezonja, amely nem a lezser kényelemről, hanem az abszolút nőies megjelenésről szól. A harisnya remek kiegészítője öltözékünknek, éppen ezért érdemes körültekintően kiválasztani a megfelelő darabot. A 2014-es tavaszi harisnya divat a […]
A kelmék egyszínűre színezése és a ma textilnyomásnak nevezett eljárás szerinti mintázása az ősi mesterségek közé tartozik. Indiából, Kínából és Egyiptomból számos lelet került elő, amelyek bizonyítják, hogy már több ezer évvel ezelőtt is ismert eljárásokról van szó.A textilnyomási eljárások között fontos helyet foglal el a kékfestés, ami Indiából származik. […]