Isteni törvény, hogy legyen férfi és nő, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a Földet. Prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a genderelméletekről fejtette ki álláspontját. A genderelméletek folyamatos vita tárgyát képezik nemcsak a laikusok, hanem szakemberek körében is. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust és párterapeutát az Erdélyi Napló szólaltatta meg […]

Fennáll a veszély, hogy amikor „egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről. A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok – Dunántúl egy fórumbeszélgetésén. Novák Katalin […]

Sajnos mind a mai napig elsődlegesen a nők feladatának tekinti a társadalom többsége a gyermekek gondozását, a háztartás vezetését, az idős családtagok ellátását, a család beteg, esetleg fogyatékos tagjainak gondozását. Noha ennek „alátámasztására” biológiai különbségekre szoktak hivatkozni – a nők és férfiak között -, e különbségtételnek ebben a vonatkozásban valódi […]

Lengyelország, 1046 körül +1095. július 29. ,,Amikor a magyarok meghallották — olvassuk a gesztaírónál –, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl […]

Egy olyan kultúrharc zajlik a világban, amely sokféle módon próbálja elidegeníteni a házasságot és a családot a keresztény értékrendtől. Sokak szerint a házasság és a család gondolata elmaradott, mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, győri megyés püspök vasárnap a katolikus társadalmi napok megnyitóján Győrben. „A család […]

A tűzhely a család összetartó erejének szimbóluma. Hosszú idők során a tűz valódi helyének értelmezése sok változáson ment keresztül, a konyha külsőre is teljesen átalakult, funkciója mellett mégis megőrizte jelentőségét. Ahol rendszeresen összegyűlik a család apraja-nagyja, annak a helyiségnek az összetartó ereje megsokszorozódik. Összetett és központi szerepet tölt be az […]

Nem volt jó hangulatom, a szokásos feszültség, zsörtölődés, megint ez az „igazságérzet”, igazságtalanság, igaz, legalább voltam disznóvágáson, amire már nagyon-nagyon régen nem került sor. Gyerekként még falun volt nálunk is, de az inkább családi népünnepély volt hajnali keléssel, nem praktikus feldolgozás, szempont, olyankor boldog-boldogtalan megjelent még a távoli rokonságból is, […]

A KSH 2015-re vonatkozó, 11 hónapot összegző adatai szerint 17 százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondta: már évek óta emelkedik a házasságok száma Magyarországon. A kormány ezt szeretné […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás