A budapesti taxizás századik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a Főtaxi jogelődje, az Autotaxi alapítójának, Haltenberger Samunak szombaton Budapesten. Az ünnepségen Tarlós István főpolgármester az alapító életútját ismertetve kiemelte: Haltenberger Samu munkássága a magyar közlekedés történetének elválaszthatatlan részévé vált. Szavai szerint emléke […]

                                                                                                                                                                                                                                                                        Évi 1-1,5 millió látogatót fog vonzani Budapestre az új Múzeumi negyedet is magába foglaló Liget Budapest projekt – mondta Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által szervezett, A múlt jövője című konferencián hétfőn Budapesten. Az a tőkebőség, […]

              Immár hetedik alkalommal, szombaton tartják az évente megrendezett élő rózsafüzér zarándoklatot Budapesten, amely a főváros és környéke kilenc pontjáról indul – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata pénteken az MTI-t. Mint írták, az élő rózsafüzér zarándoklatot Magyarországért, Budapestért, és a Budapest körül […]

              Virágszőnyegen döcög az utasokkal telt vasparipa Budapesten. Láttunk már sínpárok között füvet zöldellni, amelyet nem kevés ráfordítással nyírnak, gondoznak. Budapesten, az angyalföldiek örömére – a villamos színével összhangban -, sárga virágok nyílnak, úgy ahogy az a teremtőnek tetszik. Címlapfotó: Sárga tavaszi virágok nyílnak […]

              kezdés: 2013. április 6. CEST 10:30vége: 2013. április 7. CEST 16:00 Idén ötven 100 éves lakóház és intézmény nyitja majd ki kapuit az év 100. napjához legközelebb eső hétvégén. A nyitott házak hétvégéjén nem kizárólag a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathat el […]

            A kínai vállalatok készek beruházni egy Belgrádot és Budapestet összekötő gyorsvasút kiépítésébe, jelentette be kedden a szerb közlekedési minisztérium. A belgrádi kínai nagykövetség aktualizált egy 1992-ben született ötletet a befektetés nyilvánvaló szándékával, felszerelést és munkaerőt biztosítanának, illetve bekapcsolnák a kínaiak mellett a szerb és […]

            Elsőként a sajtó képviselői láthatják a hét vége felé a Fővárosi Állat- és Növénykertben február 14-én világra jött kiselefántot, a közönségnek viszont még néhány napot várnia kell az első találkozásig. Az elefántbébi a kezdeti krízisen túljutva szombat óta teljesen normális módon, emberi segítség nélkül […]

            A világ legtermészetesebb dolga, hogy Budáról Pestre nap, mint nap ingázunk. A nagyvárosokra jellemző forgalom olykor felbosszant bennünket, sokszor kerülünk dugóba. Sok helyen idegesítő az elakadás, a hidak azonban kivételek. Hihetetlen, mindenre kiterjedő mérnöki munka, a funkciótól kezdve a látványos megjelenésig. Használjuk ki a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás