Több mint 100 résztvevő jelenlétében ma, szeptember 1-jén, ünnepélyesen felavatták Petőfi Sándor költő marosludasi mellszobrát. Az eseményen részt vett Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Kerekes Károly és Borbély László Maros megyei RMDSZ parlamenti képviselők, Brassai Zsombor RMDSZ megyei elnök, […]

                Minden készen áll II. János Pál szentté avatására – jelentette be kedden a vatikáni Szentté Avatási Kongregáció, mely csodának nyilvánította a 2005-ben elhunyt pápa közbenjárásával történt újabb gyógyulást. A lengyel pápa kanonizációs eljárása már az idén lezárulhat szentté avatásával. Ennek időpontja decemberben […]

                                                                                                                                                                                                                                         A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt – értesült az ANSA olasz hírügynökség. A Szentszék kanonizációs eljárásokkal foglalkozó hatóságának nemzetközi teológus bizottsága elismerte, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás