A magyar népi hitvilágban Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely elsősorban a tehénre, ill. a tejre irányul Szent György napja április 24.-e. E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték […]
állat
A növényeket és az állatokat is megviseli a szokatlanul nagy meleg, a gazdálkodóknak fokozott figyelemmel kell lenniük erre – mondták szakemberek az MTI-nek pénteken. Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke elmondta: a gyümölcsösökben a hőség gyorsítja az érést, ugyanakkor egyes gyümölcsöknél, mint például az alma, előfordulhat napégés. […]
Még a bájos kis vakond rajzfilmeken felnőtt nemzedék sem örül, ha kertje nap, mint nap túrásokkal van tele. Az egyébként kedves állat a talajban élő és kártevők után kutat, járatainak építését kidőlt növények, és szaporodó kis földhalmok jelzik. Végeláthatatlan küzdelem kezdődik ember és állat közt, a vakond ugyanis kitartóan és […]
A kárpáti borzderes szarvasmarha mintegy 120 éve hazánk egyik jellemző, hagyományos szarvasmarhafajtája volt. Később a hasznosítási irányok szétválásával és a termelés intenzívebbé válásával feleslegesnek ítélték, magyarországi tenyésztése megszűnt. A gyűrűsi gazdaságba a Kárpát-medence magyarlakta területeiről hoztak állatokat, amelyeket újra tenyésztésbe fogtak. A telepen 24 borzderes szarvasmarha él, ebből 10 már […]
Szerecsenmaki ( Lemur macaco) pár érkezett a Sóstó Zoo-ba. A Lengyelországban született hím és a luxemburgi nőstény az Európai Fajmegőrzési Program keretében érkezett, s karantén idő lejárta után már el is foglalták közös kifutójukat s nagy egyetértésben töltik mindennapjaikat. Különlegességük, hogy az ivarok annyira különböznek egymástól, hogy sokáig külön fajnak […]
A kikelet hava finom tavaszi illatot áraszt. Megkezdődik a tavaszi munka a földeken, nagy a nyüzsgés a kertekben. Hagyományaink szerint a lányok, asszonyok leteszik a kézimunkát, hiszen máshol van most szükség a szorgos kezekre. Március első hetén a méhek is munkába állnak, az állattartók kihajtják jószágaikat a legelőre. Népi megfigyeléseink […]
Tavaszra megnyílhat a városligeti vidámparki terület egy része, amelyen a műemlék játékok mellett állatsimogatók várják majd a gyerekeket – mondta el Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója a terület átvétele alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a terület és a helyszínen maradó játékok átadásának időpontja 2013 […]
Néhány éve állatvédők ébresztettek lelkiismeret furdalást a nőkben, az állati eredetű bunda használata ezzel gyakorlatilag megszűnt. Az állati jogok teljesen újszerű értelmezése különös hatást vált ki, hiszen az ember létezésétől fogva bőrökbe-szőrökbe bugyolálta magát. Való igaz, hogy sajnáljuk és elítéljük a tragikus sorsú, helyes kis állatkák kínzását, arról azonban mintha […]