Ha látszólag nem is, de a modern kori rabszolgaság Magyarországot is érinti – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára, miután részt vett az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának (CSW) ülésszakán New Yorkban. Az ülésszakkal párhuzamosan a magyar, az amerikai és a liechtensteini ENSZ-képviselet közösen konferenciát rendezett a modern […]

              Jelentősen hozzájárult a századforduló eltorzult liberalizmusa a trianoni tragédiához — nyilatkozta a Nagy Magyarország magazinnak Raffay Ernő, aki az Antall-kormány honvédelmi államtitkáraként a kulisszatitkokba is belelátott. A történész kitért arra is, hogy szerinte milyen lehetőségeink voltak a békediktátum korrigálására a 90-es években. 1989 […]

          Már több mint húszezren keresték fel a Vidéki Mustrát; a júniusban elindított termelői piacon eddig mintegy 10 ezer liternek megfelelő mennyiségű tejterméket és csaknem ezer kilogramm háztáji húskészítményt vásároltak a bel- és külföldi érdeklődők, ami felülmúlta az előzetes elvárásokat – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                            Miskolc – A sörfesztiválra hívták meg, de agrárprogramokhoz is ragaszkodott az államtitkár. Dr. Budai Gyulát, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát látta vendégül dr. Kriza Ákos polgármester pénteken. A város a Miskolci Sörfesztiválra és a Jegesmedvék meccsére hívta meg az államtitkárt, aki kérte, agrárprogram is legyen. És […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás