Magyarországon először az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájának 8/b osztályos tanulói sajátíthatják el a tananyagot táblagépekre alapozott módszertan keretében – jelentette be a főiskola rektora kedden Egerben.

A főiskola a Nemzeti Tankönyvkiadóval, illetve a Szinva Net Informatikai Kft.-vel közösen 11 tantárgyból készített táblagépeken alkalmazható tananyagokat – közölte Kis-Tóth Lajos azt követően, hogy a sajtó jelenlétében fizika és földrajz tantárgyakból tartottak bemutató tanítást.

Mint elmondta: a főiskola a tanárképzés észak-magyarországi központja, ily módon kötelességének tekinti új pedagógiai módszerek kipróbálását. Ugyanakkor a gyerekek által birtokolt táblagépek gyakorlatilag egy digitális hátitáskát jelentenek.
Egyelőre a programban résztvevők térítésmentesen vállalták a tananyagfejlesztést, ám a jövő évtől már az Új Széchenyi Terv támogatásával folytatják a munkát. A cél 120 tankönyv táblagépre alkalmazott digitalizálása – mondta a rektorhelyettes.
Tímár Miklós, a Nemzeti Tankönyvkiadó képviselője azt hangsúlyozta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert számukra fontos, hogy hiteles, jó minőségű és megbízható tartalom kerüljön a diákokhoz.
Gulyás István, a Szinva Net vezetője arról beszélt, hogy a digitális eszközök fejlődése szinte kikényszeríti ezek oktatási alkalmazását, hiszen egyre több gyerek rendelkezik táblagéppel, illetve okostelefonnal, és az eszközök árcsökkenése révén tömeges elterjedésük várható.


A nyolcadikosok a bemutató fizikaórán az elektromos áramkörökkel, a földrajzórán pedig az Európai Unió történetével foglalkoztak. A táblagépeket gyakorlatilag tankönyvként használták, a pedagógus utasításának megfelelő oldalakat nyitották ki, illetve feladatokat oldották meg. Az óra menetét a saját gépeiken kívül a tanár rendelkezésére álló nagy képernyőn is követhették. Ezen külön-külön valamennyi tanuló táblagépe is kivetíthető.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Previous post Klebelsberg központ: háromszáz település jelezte eddig, hogy lemond az iskolafenntartásról
Next post Igazságos betyár, a rátermett csikós és társai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük