Szieszta – ebéd, vs. hatékony munkavégzés

 

 

 

 

 

 

 Dél körül szervezetünk sóvárog a pihenés után, már – már leragad a szemünk. Próbáljuk ugyanazt a munkatempót magunkra erőltetni, mint kora délelőtt, ettől viszont még jobban elfáradunk.

Déli szomszédaink megadják szervezetüknek, ami jár. Délutáni pihenőidőben a munkavégzést szüneteltetik, az üzletek zárva vannak (esetleg ki se nyitnak? Na, ezt inkább ne firtassuk). A szokás Spanyolországból ered, a „siesta” szó eredeti jelentése: a napfelkeltétől számított hatodik óra.

A magyar hagyományoktól sem áll messze a délutáni pihenő. Gondoljunk csak a földeken dolgozó parasztok életére. A tűző nap melege elől hűs helyiséget keresve pihentek szorgos őseink, az elfogyasztott bőséges ebéd után. Régi időkben a boltok, hivatalok nálunk is zárva tartottak. A tervteljesítés korszaka azonban a normális életvitelt is kiirtotta hagyományaink közül. Persze „lényeges” volt az eredeti tervet 100% felett teljesíteni! Az elvtársak csak értették a hatékony munkavégzés lényegét!?

Az étkezési szokások szintén megnehezítik a dél körüli hatékony munkavégzést. A magyar ember ebédhez van szokva, nem madárnyi csipegetéshez. Ősidők óta kódolva van gyomrunk és bizony jó tanácsok ide, sok folyadékfogyasztás oda, déli harangszó tájékán bizony ennünk kell. Méghozzá főtt ételt és kiadósat. Ettől viszont a vérkeringés a gyomrunkba száll és agyunk vérellátása igen minimális szintre jut. Az egész mechanizmus végeredménye: az abszolút KO.

Mondhatnánk, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedhetjük meg magunknak a déli pihenőt. Legfeljebb egy gyors félórás étkezést, a nem túl olcsó munkahelyi büfében. Ez nem valamiféle előző rendszerre emlékeztető tervteljesítéses mánia? Nem kell munkaszervezést, vagy vezetést tanulni a nyilvánvaló probléma megfogalmazásához:

Délre elfáradunk! Nem tudunk hatékonyan dolgozni!

A déli fáradtság és a munkavégzés erőltetése egész hátralévő napunkat tönkreteszi. Próbáljunk meg ezek után hazaérve férjünk, kedvesünk karjaiba mosolygósan omlani!

 

noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Öt dolog, amit megbánunk halálunk előtt

pén aug 24 , 2012
                                                                                                                                                                                                                                                                                           Egy ausztrál nővér, miközben halálos betegeket ápolt, feljegyezte, mit bánnak meg halálos ágyukon. A leggyakoribb haldoklói megbánásokról könyv is készült. Bronnie Ware ausztrál nővér több évig dolgozott palliatív ellátást – a már nem gyógyítható betegek szenvedéseinek megkönnyítését – nyújtó intézetben, és főleg olyan betegekkel került kapcsolatba, akiknek […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás