Szeptember közepén indulhat meg a krasznahorkai vár felújítása

 

 

 

 

 

 

A krasznahorkai tűz óta fél év telt el, de az apróbb munkálatokon kívül azonban komolyabb helyreállításra még nem került sor a várban. Leghamarabb szeptember 17-én indulhatnak meg a restaurálási munkák – közölte a Szlovák Nemzeti Múzeum az MTI-vel.

Közbeszerzési eljárásban már kiválasztották a felújítás kivitelezőjét. “A döntés augusztus végén született meg, a törvény szerint azonban 16 napig fellebbezni lehet ellene” – áll a múzeumnak az MTI-hez eljutatott közleményében. A győztest a szerződés aláírása után hirdetik ki – tették hozzá.
A vár készen áll arra, hogy megkezdődjenek a felújítási munkák. Megvannak a szükséges engedélyek, be van vezetve az áram, a víz, a tetőre pedig villámhárítót szereltek – mondta el Lázár Éva a krasznahorkai és a betléri múzeum igazgatója az MTI-nek. A várban egyelőre a legfontosabb a tetőszerkezet pótlása, lehetőleg még a tél beállta előtt.


“Nagyon szeretnénk, ha a várban működő múzeum legalább egy részét kinyithatnánk jövő nyáron” – nyilatkozta Lázár Éva, aki hozzátette, hogy a turisták hiányát a Krasznahorkától 13 kilométerre fekvő betléri kastély is megérezte.
A gyenge turistaszezont leginkább a krasznahorkaváraljai (Krásnohorské Podhradie) lakosokat érintette. A község határában álló autókemping szinte egész nyáron üresen állt. Bollo Péter polgármester korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy csak a parkolási díjak kieséséből 30-35 ezer eurós vesztesége származott idén a falunak, nem is beszélve az egyéni vállalkozók elmaradt bevételeiről.
A nemzeti örökség részét képező, XIII. századi vár március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek hanyagsága miatt égett le. Az épületben 8 millió eurós kár keletkezett, a biztosító a vár eredeti állapotba való helyrehozását teljes mértékben fizeti, az épület modernizálásával járó munkákat azonban már nem, ezt a nyilvános gyűjtésben összegyűlt több mint 105 ezer euróból szeretnék fedezni.

MTI/Lengyel Diana/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás