Szent királyaink is az égre, a csillagokba néztek – A holló csillagkép

 

 

 

 

 

 

A régiek tudták, hogy minden tudás a csillagos égre van írva. Az asztrológusok, táltosok, főpapok, de a pásztor emberek is ismerték a csillagok járását, értették az égbolt kívülre és belülre irányuló üzenetét.

Szent királyaink is az égre, a csillagokba néztek jelentős döntések meghozatalakor. Ennek tudatában kezd érthetővé válni, hogy a Holló miért játszott kulcsfontosságú szerepet 250 esztendőn át. Az 1246-ban alapított Pálos rend címerállata is a holló, és Mátyás király jelképrendszerében is jelentős szerepet kap. Mit árulnak el a Hollóról a régi mítoszok és legendák? Ő jelképezi a jóslást, a gyógyítást, de –felügyeli” az időt és a Nap jelképes madaraként a beavatás egyik stációját is.

Az isteni terv eszközeként szintén gyakran megjelenik. Például a Tudás fáján ül az Édenkertben, de Szent Benedeknek is ő visz táplálékot. Érdekes, hogy Szent Benedek napján, március 21-én ünnepeljük a Fény győzelmét, hiszen ekkor van a tavaszi napforduló. Talán nem véletlen, hogy az éjszakai égbolton ekkor delel a Holló csillagkép. No, de tekintsünk végre az égre, és az itt látható csillagtérkép segítségével –olvassuk el” a Holló csillagjainak üzenetét!
A hét csillag alkotta Holló, akárcsak a Korona csillagképek, a teremtés hetességét idézik. Erre a teremtői energiára igen nagy szüksége volt a tatárjárás után IV. Béla királyunknak és természetesen a Pálos rend alapítójának, Özsébnek is.

A Holló szomszédságában látható a Serleg csillagkép. A mítosz szerint, a Holló, ebben a Serlegben vitte el az Örök Élet Vizét Apollónak, a napistennek. Tehát a Hollóhoz kapcsolódik a táplálás, téren és időn túlmutató szintje! Itt a táplálék már rég nem a földi túlélést szolgálja, az étel és az ital most már maga a Fény.
Ezért ábrázolják a Hollót úgy, hogy a csőrében drágakő, gyűrű, vagy egy csepp víz van. A Holló felett a Szűz csillagkép látható. Itt jelenik meg az aratás, most természetesen a fény learatásának a lehetősége és ideje. A karmikus körforgásból való egyik kilépés idejét is képviseli a Szűz, hiszen vele szemben, az ég túloldalán már a Megváltót szimbolizáló Halak egészíti, teljesíti ki a fény avatásának a minőségét.

hollo 2

 

Az aratást a –rend rakásával” fejezzük be, így várjuk az új időt, és engedjük el a múltat. A múltból csak a fényt visszük tovább! Erre utal a csepp víz, amit a holló hoz el számunkra.
Az Északi Vizikígyó (Hydra) csillagkép látható a Holló alatt. Az igazság Mérlegétől indul és a Rák szenthármasságot jelképező csillagainál bukkan fel a feje. A Hydra szimbolizálja a múltba figyelést, de itt a lelkiismeret szempontjából. Az ősök szereteterejét, szeretetfényét, mennyire sikerült, mennyire sikerül most (!) tovább vinnem? A kérdés fontosságára világít rá, hogy a Hydra az Istenek Útjával, a Lelkek Útjával, a Hadak Útjával, azaz a Tejúttal párhuzamosan úszik.
Lelkiismeret, fényaratás, táplálás. Ezek azok a kulcsszavak, melyek a Holló égi környezetéből kiolvashatóak.

A belső, misztikus ébredés szimbolikus pontja az égen az őszi napforduló pontja. A Pálosok és még Mátyás király idejében is ez a pont a Holló csillagjaival állt együtt! Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a Holló csillagkép 90 ívfok távolságra van a Tejúttól. A 90 fok a –titkos” asztrológiában a racionalizálás fényszöge. Tehát, a Holló szimbólumán át lehetett a Tejút teremtő, éltető, szeretetenergiáit –leracionalizálni”, kézzelfoghatóvá tenni az emberek számára. Magyarország Európát is emelő szerepe talán így még érthetőbbé válik a csillagok fényére nyitott szívű emberek előtt.

magyarmegmaradasert.hu/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kolozsvári "Rómeó és Júlia" csontvázát ásták ki a régészek

pén ápr 19 , 2013
              Egymás kezét fogva eltemetett, 15-16. században élt fiatal pár csontvázát ásták ki a régészek a Kolozsvár központjában levő egykori Benedek rendi kolostor belső udvarán.     A római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott épület renoválását megelőző ásatások keretében találtak rá a régészek a szokatlan leletre. A fiatal […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás