„TRIANON ELŐZMÉNYEI: A nyugat mindig is azon mesterkedett, hogy minket félreállítson. 1 100 év alatt sikerült is neki! Aki komolyabban beleássa magát a mi (és a teljes világ) elhazudott történelmébe, arra fog rájönni, a Kárpát-medence mindig is egy hun-szkíta terület volt. Az ún. ókor előtti indoeurópai népvándorlásnak csúfolt civilizáció fejlett mezőgazdaságot, háziasított állatok tenyésztését, fémművességet, fejlett írásbeliséget (rovás, rúnák), szakrális építményeket (kőkör, kurgán, piramis) hagyva maga után, nos ez inkább egy Hun-Szkíta Birodalomnak tűnik laza törzsszövetségi rendszerben(és nem népvándorlásnak), melynek határai Egyiptomtól a Folyamközön át a Sárga-folyóig tartanak, valamint kapcsolatokat ápoltak a szintén rokon más földrészen kialakult hasonló szakrális tekintélyelven szerveződő (templom) gazdaságra épülő társadalmakkal. Összetartja őket a kulturális és hitvilágbéli azonosságuk, különböző nemzetségi és rokoni fokaik, és fejlett hírközlő rendszerük, valamint a természeti harmóniára (a „fejlett” ejrópéér nyugat számára a mai napig elérhetetlen ún.
fenntartható fejlődésre) épülő társadalmuk volt. Néha megrendült az uralom, és jöttek az úzok, a hikszoszok, az etruszokok, és sorolhatnám. A Kárpát-medencébe pedig Pannon, később Atilla, majd Álmos……. Ez alatt a nyugat sehol nem volt. 2 000 évvel ezelőtt napkeleti három királyok keresik fel a Párthus-posztsumer birodalom nyugati határán díszes ajándékokkal (és harcos kísérettel) az újszülött gyilkolás kellős közepén a zsidó pogrom elől bujkáló halálraítélt Nimród (később Jézus néven ismert) utódát, és hódolnak a pár hetes csecsemő előtt, kinek születését és annak helyét a csillagokból megjövendölték. Velünk szövetséges északi nemzetek uralták Észak-Európát, és az etruszk (hun) származású római császárok próbálkoztak a mai angolszász és latin népek több-kevesebb sikerrel való civilizálásával. Szlovák és román még hírből sem létezett. 200 évre rá kárpát-medencei szarmata harcosokat kellett Britanniába telepíteni, hogy legyen, aki megvédi az észak-nyugati római határokat. Magukkal víve hitvilágukat keleti importtal a nyugati lovageszményt is mi teremtettük meg nekik. 300 évvel később Atilla jut el Baszkföldig, és a teljesen elfajzott, ellatinosodott szavukat és egyezményeiket nem tartó plebejus császárok hatalmát megdönti. 200 évvel később a „művelt és civilizált” frank törzsek érdekházasságok útján (zsebszerződéssel?!) kifosztják az avar kincstárak egy részét, és igazi ejrópéér módon katedrálisokat emelnek az árán, és zsoldos hadsereget és háborúkat finanszíroznak belőle az arabok ellen. Újabb 200 év múlva egy korabeli NATO hadsereg 115 000 fője veszik el 40 000 magyartól a Pozsonyi csatában, melynek jelszava jó ejrópéér módon „ugros eliminandos esse”, a magyar kiírtassék. 50 évre rá
10 000 hun-szkíta-magyar harcostól retteg egész ejróóópa, mely kifejezetten 150 éve ellopott kegytárgyait keresi meg és gyűjti össze utódai örökségébe vissza! 100 évre rá újabb társzekerek(tized gyanánt) indulnak el a vatikánba, fizetségül a a keresztény testvéreknek a civilizálásért ősi aranykegytárgyainkkal vastagon megpakolva, melyet pápai legátusok szállítanak abba a Rómába, melyet Atilla oly nagylelkűen megkímélt, és melynek „nagy tiszteletnek örvendő ” pápáinak hullái ejrópéér módon a hatalmi harcokban az utcán, meztelenül rohadnak el a város szélén. Újabb 300 évvel később Turulházi Szent Erzsébet kíséretén, használati tárgyain(ezüstkád, ruházat, stb…….) ámuldozott a „művelt ejrópéér nyugat”, míg ugyan abban az időben 12 000 km-re keletre Marco Polo csodákról írt a szintén Nimród vérű Kubiláj udvarában, mikor iránytűt, és aranypajcát látott. Közben II. András a Szentföldért harcolva az arabok ellen Jeruzsálem Örökös Királya címet szerez a Szent Koronának eljutva ősei
folyamközi birodalmának szélére, Nimród földjére. 100 évre rá a Szent Korona országát északi és déli tengerek mosták, velence pedig nem győzte az adót fizetni aljas tetteiért Nagy Lajosnak. Ekkor már 50 királylányunk kegyeiért versengtek nyugaton és keleten egyaránt. Majd királygyilkos nyugati származású királynőink el téve láb alól királyainkat, pénzükkel megosztva vagy pereputtyukkal felhígítva a magyar főnemességet előidéznek egy nemzetközi hatalmi válságot, melyben keleti rokonaival szembefordítva a magyar elvéreztetésre kárhoztatott a keresztény ejrópéér testvéreiért. Na ez a „művelt, ejrópéér nyugat! Mikor akartak ezek nekünk jót? SOHA! Szükségünk van ezektől valamire? NINCS! Ez még mindig nem töri meg, csak szabdalja a magyart! Pedig ebbe sokan bele szoktak halni. De az alapok jók. A családok összetartanak. Majd jön egy nyugati háttérből pénzelt és támogatott még veszedelmesebb ellenség, mely kiirtva a nemesi családokat, átvéve a kereskedelmet a kézművesek, termelők hasznát lefölözve, a borivó magyart pálinkával (tüzes vízzel?!) butítva, csalárd szerződésekkel, kamatos kamattal terhelt kölcsönökkel, apró betűs csűr-csavarokkal élősködik a nemzeten. Ősi törzseket kitelepítve,szászt, svábot, rácot, szlovákot, románt betelepítve gyengíti az összetartó magyarokat, majd 200 évre rá több forradalmat is gerjesztve, történelmet, nyelvet, eszméket, állam és közösségi társadalom modellt hamisítva eléri végső célját! A legyengült és megosztott országot felheccelt és ellenséges népekkel körülvéve, Magyarországot több részre szakítva átveszi az irányítást! És rá 100 évre Árpád büszke utódai már hétköznapi élet-halál harcot folytatnak a fennmaradásért, a szabadságért, hozzáteszem elszántságukhoz illő komoly sikerekkel!”
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
2004-ben, vagy 2005-ben a csíksomlyói pünkösdi búcsúban, a Nyeregben hallottam az akkori szentmisét vezető pap szájából, hogy a XiX. század elején Londonban látott napvilágot az az európai térkép, amelyen Magyarország nem szerepel. Ő ugyan nem mondta ki szó szerint, hogy ez a trianoni tragikus országvesztésünk közvetlen előzménye , de ezt már kicsit is gondolkodó ember könnyedén átlátja, Ez
sincs a köztudatban, hiszen amiről nem beszélünk, az nem létezik! Éppen úgy, mint a rózsadombi paktumot is elhallgatják, eltussolják !