Székelyföld – Sepsiszentgyörgyi vendégjáték a Katonában

 

 

 

 

 

 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégszerepel február 21-én a Katona József Színházban: a nagyszínpadon a Bocsárdi László rendezte Bánk bán-előadást mutatják be a budapesti közönségnek.

A színház honlapján olvasható ismertetőben a több díjat is elnyert előadás rendezőjét, Bocsárdi Lászlót idézik, aki úgy nyilatkozott: mindenkor nagy kihívás és kényes feladat a magyar színházak számára Katona József klasszikusának színrevitele. „Mi tavaly éreztük úgy, hogy beérett a társulat ennek a műnek az újrafelfedezéséhez, és azzal a merész elhatározással vágtunk bele a munkába, hogy egy valóban kortárs, a mai kor szellemében fogant előadást fogunk létrehozni” – mondta.

 

Sepsiszentgyörgy - Tamási Áron Színház, Bánk Bán
Sepsiszentgyörgy – Tamási Áron Színház, Bánk Bán

A vendégjáték a fővárosi önkormányzat meghívására és támogatásával jött létre. Az önkormányzat közleménye szerint a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Színházi Fesztiválján a fővárosi önkormányzat fődíjként ajánlotta fel, hogy a legjobb produkciót megismerhesse a budapesti közönség is. A fesztiválon az előadásban nyújtott alakításokat is díjazták: Mátray László a címszerepért, Pálffy Tibor pedig Biberach megformálásáért kapott különdíjat. A produkció a romániai nemzetiségi színházak Interetnikai Színházi Fesztiválján újabb elismerésben részesült: Bocsárdi László a legjobb rendezőnek járó, Szakács László pedig – Petúr bán szerepének megformálásáért – a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat nyerte el.
Mint írják, színháztörténeti aktualitást ad a vendégjátéknak, hogy 180 éve, 1833. február 15-én volt a Bánk bán ősbemutatója Kassán.
A Színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán alcímű, 2011 szeptemberében bemutatott előadásban Nemes Levente, Gajzágó Zsuzsa, Kolcsár József, Mátray László, Pál Ferenczi Gyöngyi, Kőmíves Mihály, Márton Lóránt, Szakács László, Kicsid Gizella, Pálffy Tibor és Pál Mátyás játszik. A produkció díszletét Bartha József, a jelmezt Kiss Zsuzsanna tervezte, a dramaturg Czegő Csongor, a zeneszerző Könczei Árpád.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ébredeznek gyümölcsfáink - Bálint Gazda tanácsa

szo febr 16 , 2013
              A fagymentes napokon lássatok hozzá a gyümölcsfák ápolásához! Ha már megtisztítottátok a fák törzsét és a Vastag ágakat a rajtuk levő, felváló kéregpikkelyektől (és az összegyűlt törmeléket el is égettétek), akkor következhet a koronaritkítás. Az alma-, a körte-, a szilvafák különösen hajlamosak arra, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás