Székelyföld – Meghalt Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                   Péntek hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt Lőrincz Zsigmond, a székelyföldi Kovászna város polgármestere.

A maszol.ro portál értesülése szerint az elöljáró éjszaka 3 órakor kapott szívinfarktust otthonában. A brassói kórházba szállították, ahol by-pass műtétet hajtottak végre rajta, de életét nem sikerült megmenteni.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Lőrincz Zsigmond 48 éves volt, a második mandátumát töltötte Kovászna város élén.
A maszol.ro portál értesülését Thiesz János, Kovászna alpolgármestere megerősítette az MTI-nek. Elmondta, hogy csütörtökön délután a polgármesterrel együtt vettek részt a városi művelődési házban a Székelység története című tankönyv helyi bemutatóján. Ezt követően együtt mentek el egy szomszédos településre egy kampányrendezvényre. Amikor elváltak, a polgármester még a közvilágítás ellenőrzésére indult a kétharmadrészben magyarok által lakott, tízezer lakost számláló fürdővárosban.
Lőrincz Zsigmond egy fagylaltgyárat működtető sikeres vállalkozóként került 2008-ban a helyi politikába.

Isten nyugtassa!

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

2 thoughts on “Székelyföld – Meghalt Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás