Székelyföld – Benépesült az új alszegi óvoda

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                  A frissen felépült alszegi óvodaépületet és a tejporgyár melletti felújított Fráter György Általános Iskola egyik épületét adták át ünnepélyesen november 18-án, vasárnap, Gyergyóremetén. Mint azt a település polgármestere, Laczkó-Albert Elemér elmondta, mindkét beruházást – hasonlóan a település több más fejlesztéséhez – a Vidékfejlesztési Alap (FEADR) 322-es számú, a falvak megőrzésére és korszerűsítésére irányuló intézkedésére a polgármesteri hivatal által önerőből benyújtott és megnyert, összesen 2,5 millió euró értékű projektből valósítják meg.

A polgármester kiemelte, hogy a projektet a polgármesteri hivatal munkatársai állították össze és bonyolítják le, külső pályázatíró és tanácsadó cég bevonása nélkül, Hargita Megye Tanácsa és az RMDSZ-es kormányzati tisztségviselők segítségével. A kétszintes épületet kívül-belül felújították és hőközponttal látták el.

A település elöljárói elmondták: sokat gondolkodtak azon, hogy felújítsák-e a tejporgyár mellett található Fráter György Általános Iskola épületét, amelyben a felújítást követően helyet kapott a fogyatékkal élő gyerekek oktatása is.

Lehetőség kínálkozott az iskola épületének felújítására, és mi éltünk a lehetőséggel – mondta Laczkó-Albert Elemér polgármester a felújított iskola átadási ünnepségén. – Amikor a tejporgyár jól működött, akkor ez az iskolaépület utolsóként készült el, hogy legyen hol tanulniuk a tejporgyári alkalmazottak gyerekeinek. Most megfordult a helyzet, felújítottuk az iskolát, és reméljük, hogy a leszakadóban levő falurész felzárkózik a korszerű iskolaépülethez – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette, további funkcióját is keresik az iskolaépületnek, és remélik, nem nyári táboroztatásokra kell majd használják.

Hargita Megye Tanácsának képviseletében részt vett Borboly Csaba tanácselnök, Petres Sándor alelnök és Bende Sándor megyei tanácsos is. Petres Sándor alelnök, mint a tejporgyári iskola volt diákja szólt az ünneplőkhöz:

Lehet, hogy a falu szélén van az iskola, de valamikor számunkra a közepét jelentette. Bár összevont osztályok voltak, nem volt hátrányban senki, aki innen kikerült – emlékezett vissza a megyei tanács alelnöke, aki örömét fejezte ki, hogy van cél, amivel hasznosul ez az épület, és azt kívánta a helyi önkormányzatnak, hogy jó gazda módjára tovább tudjon menni a jó lehetőségek kihasználásának útján.

Bende Sándor megyei tanácsos, az RMDSZ Gyergyó területi elnöke a megyei tanács nevében a Székely Könyvtár sorozat első tíz kötetét adta át György-Rózsa Margit tanítónőnek, aki diákjaival előadást mutatott be a résztvevőknek.

Moldován József RMDSZ-es képviselőjelölt az avatón hangsúlyozta: – Remete egy olyan község, ahol a polgármester és csapata érzi, mire van szüksége a közösségnek. Szerinte nem az számít, hogy hol van az iskola, hanem, hogy mit nyújt az ott tanuló diákoknak.

Papp Mihály, a Fráter György Általános Iskola igazgatója reményét fejezte ki, hogy az itt élők rájönnek, érdemes ide íratni a gyerekeket, hiszen az itt tanuló „gyári gyerekek” mindig megállták a helyüket.

Az iskola átadását követően szentmise áldozatot mutattak be az alszegi épülő templomnál, majd az újonnan épített óvoda épületét is átadták. A régi, lebontott óvoda helyén álló új óvoda napközi otthonnak épült, jelenleg óvodaként működik, de igény szerint bármikor működhet napközi rendszerben is, hiszen konyhával és ebédlővel is rendelkezik.

Mincsor Erzsébet, a gyergyóremetei RMDSZ elnöke az 1980-as évekre emlékezett vissza, amikor elkezdték az óvodában az oktatást, és örömét fejezte ki, hogy ma már ilyen korszerű épületben taníthatják a gyerekeket.

Laczkó-Albert Elemér polgármester megköszönte a jelenlevőknek az óvoda építése során nyújtott segítséget, külön kiemelve a lakosság hozzájárulását és türelmét. Mint elmondta, hátra van még a fedett sánc és a parkoló elkészítése, valamint a udvar rendezése.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a családnak a közösségekben betöltött szerepét emelte ki beszédében. Szerinte Székelyföld egyedüli lehetősége a fennmaradásra, ha minél több gyerek születik, és ha a családbarát önkormányzatok biztosítani tudják a gyerekek számára a megfelelő körülményeket.

Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke a székely zászlót nyújtotta át a község polgármesterének, hogy az díszítse a tanintézmény új épületét.

Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a gyergyóremetei gyerekeknek nagyon jó, hogy létezett az uniós pályázat, amellyel sikerült felújítani az iskola épületét.

Moldován József RMDSZ-es képviselőjelölt szerint Gyergyóremete a legsikeresebb települések közé sorolható, és ez a sikeresség annak köszönhető, hogy a vezetői odafigyelnek arra, amire a közösségnek szüksége van, ami erőt ad a közösségnek az itthonmaradásra.

Hargita Megye Sajtósztolgálata/gyergyoremete.ro/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az ördögi történet folytatódik - Harry Potter 9. rész

sze dec 12 , 2012
            Az angol The Sun azt közölte, hogy a hertfordshire-i filmstúdióban, szigorú titoktartásban forgatják a Harry Potter 9. részét, annak ellenére, hogy a 8. rész – a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. – a befejező kellett volna, hogy legyen. A történet egyelőre nem […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás