Szatmár-Beregi Szilvanapok Tarpán

 

 

 

 

 

 

Szeptember 27-28-án, pénteken és szombaton rendezik meg a 10. Szatmár-Beregi Szilvanapokat Tarpán, ahol ezúttal is megtartják a tájegység jellegzetes gyümölcséből készülő szeszpárlatok versenyét, a házi pálinkák viadalát, és híres szilvásételeket is kóstolásra kínálnak az érdeklődőknek.

Három kategóriában rendezik meg a párlatok vetélkedőjét, a szilva mellett az almából és az egyéb gyümölcsökből készített házi pálinkák külön-külön mérik össze szeszfokukat, aromájukat és küllemüket is, mely utóbbi a színüket jelenti.

szilvanap_tarpa 1
A cégvezető megjegyezte, hogy azért beszélnek párlatok viadaláról, mert hivatalosan csak az üzemek használhatják a pálinka megnevezést, a házaknál főzötteket vagy a bérfőzdékben készülteket nem illeti meg a hungarikumnak számító név.
Az idei tarpai viadalra várhatóan csaknem száz, háznál vagy bérfőzdében készült szeszpárlatot neveznek a versenyzők. A speciális módon ízesített és színesített italokat a zsűri szeptember 27-én minősíti, és másnap hirdetik ki a három kategória helyezettjeinek névsorát.

szilvanap_tarpa 2
A pálinkákat az eredményhirdetés napján bárki megkóstolhatja a pálinkaudvarban, a tarpai művelődési ház kertjében. Valamennyi szatmár-beregi üzem „felvonultatja” híres termékét, köztük a helyi manufaktúra is, amely a világpiacon keresett különlegességeivel lepi meg az ínyenceket.

A programban szilvalekvárfőzés is szerepel, amely éppen szeptemberben került fel a szellemi kulturális örökség listájára. A szilva aszalását is nyomon követhetik az érdeklődők, és megkóstolhatják a szilvából készült levest, akárcsak a sokféle szilvás süteményt a derelyétől a „mocskos tésztáig”.

szilvanap_tarpa 3

A kemencés kenyérsütés folyamataiba is betekinthetnek a résztvevők, valamint megszemlélhetik a 2005-ben alakult Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend felvonulását, s újabb tagjának lovaggá ütését is.
Kézművesek, népi mesterek szintén bemutatót tartanak a tarpai szilvanapon, és kiállítják a tájegység agrártermékeit, amelyből vásárt rendeznek.
Mindemellett egész napos kulturális program várja az érdeklődőket, akik részt vehetnek a záró esti zenés mulatságon is.

( Fotó: Bereghirek)

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A fehér minden színhez illik

hét szept 23 , 2013
                Biztosan nem rontjuk el ruházatunk színösszeállítását, ha fehér felsőt veszünk. A fehér évszaktól, kortól függetlenül jól illeszkedik egyszínű, tarka, kockás és mindenféle mintás ruhadarabhoz. A fehér diszkréten háttérben marad, miközben mindent kiemel rajtunk, ami színes: arcunkat, szemünket, hajunkat éppen úgy, mint a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás