Szántai Lajos: Pálosok (részlet)

Arra gondolhatunk, hogy a barlangok mélyén történik valami beavatásos dolog, aminek keretében felveszik a jelölt embert a pálosok kötelékébe. Biztosan elmondanak a kőkoporsó mellett néhány imát, a gyertyákkal esetleg keresztet vetnek a homlokára, és ezután a már pálossá lett atya kimehet, könnyű fehér ruhában a közösségbe.

Egészen biztos azonban, hogy nem ez történt és erre maga Gyöngyösi Gergely figyelmeztet bennünket, aki a pálos rend generálisa volt. Gyöngyösi a következőket mondja: „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szférájában láttak. Tehát nincs félreértés, van egy közvetlen kapcsolat, egy beavatás után és ezt nem lehet másképpen megnevezni. (Pontosan tudjuk, hogy ezzel a kifejezéssel visszaéltek, és folyamatosan visszaélnek, de ez valóban beavatás.) Ebben a kőkoporsóban valami tényleg megnyílik. Megnyílik az ég, a pálos atya lelke felszáll, áttöri a kőboltozatot, a föld szféráit, – és a barlangban történő beavatásnál ez a lényeg – hiszen ha nem tudott kilépni a barlang mélyéből, a bezárt világból, akkor a jelöltet nem vették fel a rend kötelékébe. Ez egy hatalmas nagy próbatétel volt, és amit ott fenn látott az égben – ezt maga Gyöngyösi írja le – azt valósítja meg a földön. Egy szellemi élményről, egy látásról van szó, egy igazi tapasztalatról.


Vajon hogyan történhetett ez a beavatási út? Ha valaki ismeri a magyar kereszténység archaikus népi imádságait, akkor könnyen megvonhatja a párhuzamot, hiszen ezekben az imádságokban a leggyakoribb indító kép úgy hangzik: „Én lefekszem én ágyamba, mint Úr Jézus Krisztus a koporsóba.” Tehát a pálos atya beszáll a koporsóba, az álomvilágba. A hagyományok tovább folytatják a leírást, Krisztus fejénél, vagy annak a fejénél, akit beavatnak, megjelenik a ragyogó fényes Nap, a lábánál pedig a ragyogó Hold, tehát ez a fajta belemerítkezés a kőkoporsóba, a Fény közegébe való jutást jelenti. Arra gondolhatunk, hogy ennek a beavatási útnak nincsen folytatása, itt véget ér, de szó sincs erről, mert az a jelölt, aki átélte ezt a hatalmas élményt, amikor halála után ténylegesen és valóságosan elhagyja az emberi világot, akkor soha nem hagy maga után bomló holttestet.

A pálosokat arról lehetett felismerni a középkorban, hogy haláluk esetén nem hagytak maguk után olyan holttestet, amit az enyészet ki tudott volna kezdeni, mert a barlangok mélyén valódi beavatás történt. A pálos valóban megismerte a halált, szembenézett a halállal, felrepült a lelke az égbe, ami azt jelenti, hogy égi erőkkel felvértezve jött vissza a földre, az égi testet visszahozza a földi testébe és ezért a holtteste romlatlan maradt. A középkorban ez annyira közismert volt és annyira lehetett róla tudni, hogy még a néphagyomány útján is megmaradt. Gyöngyösi Gergely azt írta, hogy õ erről nem akar sok mindent mondani, mert úgy tűnne, hogy csak dicsekedni akar, mert a nép ajkán éppen elég csodatételről esik szó, és aki többre kíváncsi, forduljon a néphez. Ennek érdemes lenne utánajárni, mert a néphagyomány útján egy nagyon szívós emlékezőképességgel szembesülhetünk, és egészen biztosan meg lehet találni a nyomokat.

A pálosoknak három nagyon jelentős kolostora volt. Ezek pedig – a márianosztrai, a budaszentlőrinci és a máriavölgyi kolostorok
– arról voltak nevezetesek, hogy nem volt temetőjük (pedig mindegyikről tudjuk, hogy több száz pálos élt bennük). Azért nem, mert
egyetlen egy esetben sem kellett az elhunyt pálos testvért elhantolni, mert a testük egy megfelelő helyen romlatlanul várta a testi
feltámadás idejét. Azon kellene eltűnődnünk, hogy ezzel a magyar nemesség és a főpapság soha, de soha nem dicsekedett. Amikor Kapisztrán Szent János, elvetődött Márianosztrára és ott felkereste a pálosokat, akkor egészen egyszerűen felkiáltott: „hogyha élő szenteket akartok látni, menjetek Nosztrára!”

Gyöngyösi Gergely ehhez hozzáteszi: hogy nemcsak élõ szentek vannak itt, hanem mind a mai napig látható, hogy õseink ott
fekszenek fedetlen kõkoporsóikban, romlatlan holttesttel. Ez egy idõ után feltûnõvé vált és sok pálos atya kezdeményezte, hogy a szentté avatási eljárásokat el kellene indítani, hiszen Rómában tized ekkora teljesítményért már az egész püspöki kart kirendelték.
De a pálosok végül soha nem indítottak szentté avatási eljárásokat, és amikor elérkezett a törökdúlások ideje, – ahogy a késõbbi
pálosok írják – akkor már reménytelenné is vált, mert eltûntek azok az akták, melyben minden egyes szent életû pálos testvér
életrajza olvasható, ahol napnál is világosabban lehet látni, hogy életükben milyen csodákat tettek.

Figyeljünk fel arra, hogy Magyarországon tehát létezett egy olyan szerzetesi rend, amit mi nagyvonalúan elkönyvelünk, hogy
ebből is csak egy volt, de azt nem tudjuk, hogy milyen volt ez a szerzetesrend. Hol találunk a kereszténységen belül, akár a
domonkosoknál, akár a Benedek-rendieknél olyan kolostorokat, ahol az elhunyt szerzetesek romlatlanul alusszák örök álmukat?
Egészen egyszerűen nincsen, viszont Magyarországon lehet érzékelni azt, hogy ez a romlatlan holttest valami miatt nagyon
lényeges és fontos dolog.

A pálos liturgiában végig az évszázadok során egyetlen egy nem bomló, nem romló holttest játszotta a vallásos tisztelet központját és szerepét. A pálosok fő tisztelete, a liturgia fő iránya egy olyan holttest felé vezet bennünket, akiről nem lehet tudni, hogy ki volt, hogy mikor élt, de nagyon lényeges, mert nagyobb ünnepeken körmenetek szereplője, és vannak olyan ünnepek, amikor Magyarországról, a legtávolabbi tartományokból is ennek a holttestnek a látására érkeznek országunk fiai. Tehát rendkívül lényeges, és ebből érthető meg, hogy a pálosok milyen szerepet töltöttek be a középkori Magyarország életében.

Erre jó példa, hogy amikor 1490-ben, Hunyadi Mátyás halála után megkoronázzák Ulászló királyt, aki idegen házból származik,
az első dolga, hogy Budaszentlőrincre elmenjen a pálosokhoz, és kérje e titokzatos holttest látását. Ulászló először azt mondja: látni akarom az ereklyéket, erre a pálos atyák bólintanak, elmennek egy kápolnába, és kihoznak egy olyan köntöst, ami pálmalevélből készült, Ulászló erre azt mondja, hogy õ nem erre kíváncsi, az igazi relikviát akarja látni. Megint visszamegy egy atya és kihoz egy övet, amit pálmalevélből fontak. Ekkor Ulászló nagyon ideges lesz, elveszíti a türelmét, és azt mondja, hogy a holttestet akarom látni, s ekkor az történik, hogy kizavarják a templomból! Itt kell feltennünk a fő kérdést, hogy vajon kinek a holttestét akarta látni Ulászló király, mert úgy tűnik, hogy ez tényleg jelentős esemény, mert a koronázása után megy el oda, és úgy tűnik, hogy ez a király méltatlan a test látására. Nem bíztak meg benne a pálos atyák, és nem mutatták meg neki.

A holttest tehát nagyon jelentős szerepet játszik és ahogy látni fogjuk, végig vonul a pálosok egész történetén. A pálos rend elalapítója, Özséb volt, aki a pálosokat, a régi atyákat összegyűjtötte és renddé formálta. Ő IV. Béla király kortársa volt, és nagyon szoros barátságban éltek. Özséb Esztergomban született, előkelő szülők gyermeke volt, ez az ő életében nagyon hangsúlyos, mert ez azt jelenti, hogy az Árpád-házi királyok családjával oldalágon rokonságban állt. Még az anyatejtől el sem választották, már elkezdte a tanulást és a bölcsesség szeretetét. Ez azt jelenti, hogy még anyatejen élt, máris „megkezdte tanulmányait”, és el lehet tűnődni, hogy milyen bölcsesség adódik a tej útján. Ez nem akármilyen tudás, ez az a fajta tudás, ami népmeséinkben Fehérlófiára jellemző, aki azért növekszik és gyarapodik erőben, mert az édesanyja több éven keresztül szoptatja őt.

feherlofia

Tehát Özséb bölcsessége és tudása egy égi minőséghez, a Tej Útjához kötődik. Elmondják róla, hogyan gyarapszik, növekszik erényben, bölcsességben, és hogy a bölcsességet élete folyamán tanította, és továbbadta. A hagyományok szerint Özsébhez Esztergomba bejártak a Pilis remetéi eszmét cserélni. Ezen találkozások alkalmával Özsébnek egyre jobban megtetszik a remete életmód, egyre kedvesebbé válik. Valójában nem az életmód, hanem az a tudás, amit a remeték a barlangok mélyéről magukkal hoznak.

Egy alkalommal, amikor Özséb a Pilis mélyén imádkozott, és mély imádságos állapotba került, csoda történt vele. Imádkozás közben a lelke kirepült a testéből, elhagyta a testét és a felhők járásának magasságában elkezdett nagy köröket leírni. Felülről látta az egész ősi királyi központot, és miközben nagy magasságokban, mint egy sólyommadár keringett és rótta az égi köröket, látta, hogy a Pilis rejtett zugaiban az erdők, a barlangok mélyén apró, kis lobogó lángok égnek. És miközben szemléli a Pilis területén szétszórva lobogó lángokat, csodálkozik, hogy az apró lángok beborítják az egész Pilist, mintha virágok lennének. A látomás következő pillanatában ezek az apró lángok elkezdenek egymás felé közelíteni. Először csak két lángocska egyesül, aztán kettő egyesül egy harmadikkal, majd az összes láng igyekszik egy közös középpont felé. A következő pillanatban azt látja Özséb, hogy a Pilis kellős közepén egy hatalmas nagy tűzgömb jelenik meg, ami beborítja a hegyeket. (A látomás itt még nem ér véget, de a folytatást gyakran kihagyják Özséb élettörténetéből.) A következő pillanatban ez a hatalmas tűzgömb szétterül, és az egész Pilist beborítja, és mindent, ami a Pilis felszínén van, ez a hatalmas láng elpusztít.

Ezt látta Özséb a felhők magasságából, és a következő pillanatban már újra ott térdelt egy hegy tetején és akkor már pontosan tudta, hogy a látomásának mi volt az értelme, mit jelentett. Ha mi magunk kerülnénk ilyen helyzetbe, ezt a látomássorozatot nem igazán tudnánk értelmezni, tehát valószínű, hogy Özséb még valami mást is láthatott, ugyanis számára teljesen egyértelmű volt, hogy az egész Pilist beborító apró, lobogó lángok a Pilisben szétszórtan élő remeték lelkei, majd ezek a lelkek egyesülnek egy tűzgömbbé, és ez lesz az egyesült remeték rendje. Tehát a majdan megalakuló szerzetesrendre következtetett Özséb ebből a képből, de vajon utána mit csinálnak ezek a renddé alakult szerzetesek, mi a következő állomás?

Vége van a tűzgömb fényes időszakának, és szétterül a tűz a Pilis területén, és mindent feléget, felperzsel. Ez a látomás is a pálosokhoz tartozik hozzá, de vajon miért és hogyan? A látomást követően Özséb 1205 körül, miután összegyűjtötte a remetéket, a Pilis térségében – nem lehet pontosan tudni, hogy hol, – felépíttet egy templomot a Szent Kereszt tiszteletére. Tehát a pálosok őstemplomát nem Thébai Remete Szent Pál, a névadó tiszteletére, hanem a Szent Kereszt tiszteletére építik fel.

A pálosok életében nyilvánvaló, és hivatalos módon is megjelenik a „párosság”, a pálos egyik hangalaki megfelelője a páros, ehhez még különösebb nyelvi érzék sem kell. Tehát a pálosok nem egy, hanem páros életutat futnak végig. Már az indulásnál ott van egy olyan Rend, amit nem pálosoknak, hanem a Szent Kereszt remetéinek hívnak. Úgy tűnik, hogy küldetésüknek ez a gyújtópontja, ez a leglényegesebb kiindulási pont és a Pilis oldalában felépítik a templomot. De vajon hol épülhetett fel? Bármilyen különös, egyet lehet tudni: nem völgyben és nem hegyoldalon. Tudjuk, hogy a Pilis térségében számtalan régi templomromot fedeztek fel. A leghíresebb Klastrompuszta, Kesztölctől néhány km-re, a Pilis hegység DNY-i, NY-i falánál, a Pilis fehér szirtjei, hatalmas fehér mészkősziklák tövében találhatók a templomromok. Pálos templom volt, egészen biztos, de nem a főtemplom. A Pilis túloldalán, a mai Szentkereszt községtől nyugatra, a Pilis tömbjének K-i oldalában találjuk a másik templomot, és tulajdonképpen lehet érezni, hogy a Pilist körbeveszik a templomok. Tehát a szó legszorosabb értelmében ez a Szent Hegy, aminek lábainál pedig működő templomokat találunk. De a főtemplom, – maga Gyöngyösi írja le, – nagy magasságban van, elég fáradalmas feljutni, mert hegyek orma fölé épült. Ez  lapvetően fontos, és azért fontos, mert nem Remete Szent Pál tiszteletére épült, hanem a Szent Kereszt feltalálásának tiszteletére és ezért nevezik a pálosokat a Szent Kereszt Remetéinek is.

szent kereszt templom romjai

Miért ilyen fontos a Szent Kereszt tisztelete, és miért olyan fontos ünnep a Szent Kereszt feltalálása? Az Árpád-kori
templomokban, tehát most nem pálos templomokról van szó, hanem, az 1200-as években épülő keresztény templomokban
Magyarországon a templomok falain látványosan megjelenik egy olyan esemény megörökítése, amit Szent Kereszt feltalálásának
neveznek. Valami miatt egész Magyarország területén fontossá válik ez az esemény. Vajon mit is értettek ezen az ünnepen az
Árpád- és az Anjou-korban?

 

folytatjuk…

noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás