Aki szabadon hagy, csak az szeret igazán. Aki csodálattal szemléli áramlásodat, és akkor sem hiányol, ha a távolba szólít égi-földi küldetésed. Beéri Örökléted bizonyosságával. Szelíden hálás, és ünnepli a MOST-ot, ha egymás közelébe segít Benneteket az élet. Nem akar formálni, alakítani Rajtad – csak gyönyörködik fényedben, és szeretetével emel.
Az azonban, aki függőviszonyba sodor, sajnáltatja magát, nélkülözhetetlenné kívánja tenni lényét az életedben – csak kapaszkodik, önnön fényét igyekszik emelni a Te kötődésed, rajongásod által. Pórázt köt a nyakadra, hogy tudatosítsa Benned, az ő jelenlétének hiányában még a helyes irányt sem találhatod meg. Rosszulléteket produkál, majdani „távozásával” sokkol, ha épp mással akad feladatod, és akarva-akaratlanul hátráltat haladásodban. „Önzetlen” féltés-misztériumának hangoztatásával vesz le a lábadról (mert „te vagy minden gondolata”), miközben odabent nem hajtja más, csak saját magányától való szembesülésének dermedt félelme. Nincs más vágya, minthogy maga mellett tartson, merítkezzen fényedben, és ügyes trükkökkel átvegye a vezetést életed felett. Mert az ő mindennapjai konganának másként az ürességtől, hiszen fogalma sincs arról, kicsoda valójában. A kapaszkodó, görcsös ujjak gazdája mindig a halálfélelemre berendezkedett, önmagát nem ismerő ELME.
Van egy szomorú hírem: úr és szolga-viszony kialakulása csak két ego között történhet meg: áldozatként létez? és uralkodni vágyó „két kis én” között. Szív és szív ugyanis nem teremt ilyen fájdalmas hálót emberi létezés fölé, hiszen bölcsen felismeri: e káros kapcsolat egyenes következménye a karmateremtés, amely kihat a következő életekre is, rabságba kényszerítve hosszú időre a két lelket. Ha azt hiszed, hogy bárkinek is tartozol érzelmileg – saját félelmeidből építed éppen közös ketreceteket, a jövőre. Nem azért, mert a hálátlanság szép tulajdonság, csak mert a szeretet nem vár el semmit – árad, kényszer nélkül. Adja magát, ha a szív megnyílik…
Ha nyitott (legalább) egy Szív – nincs esély függőhelyzet létrejöttére. Sajnálatból és segíteni-akarásból sem. Mert aki tiszta iránytűt követ, az tudja, hogy ezzel nemcsak saját szabadságát veszíti el, de a másikat is „bebörtönzi”. A megvilágosodott lélek számára bizonyosság, hogy ha saját határtalanságát korlátozza a fizikai síkon, szolgasorba kényszerítve ezzel táncolni vágyó lényét – legalább olyan komolyan vét az Egy ellen, mint aki Útitársát kergeti béklyókba. Nincs szeretet, amely rabszolgaságot kívánna. Nincs szeretet, amely elvárásokat táplálna a másik lénye felé.
Légy tudatos, ha a Teljességre törekedsz… Ha ugyanis megfelelési kényszert tapasztalsz életedben, komoly okod van azt hinni, hogy máris függésbe sodortad magad. Mások véleménye alapján ítéled meg saját lényed milyenségét. Ez az energiaként átsugárzott kisebbségi komplexus könnyen mozgósítja az uralkodni vágyó egot. Máris szövetkeztetek egymással, elmében. Úr és szolga megtalálta a kiteljesedés megfelelő terepét az adott helyzetben. Felelj ?szintén: Van-e olyan személy a környezetedben, aki erős jelenlétével elveszi az energiádat, mégsem tudsz nemet mondani a hívására? Ha elutasítod közeledését, mentegetőzöl, mert bűntudatot érzel? Akad-e olyan az ismerőseid között, akinek távolléte magányérzettel, vagy tehetetlenséggel tölt el, és fáj a hiánya? Kerültél-e már olyan helyzetbe, hogy leblokkoltál cselekvés közben, és ennek hatására kialakult Benned az ön-ítélet: „szerencsétlen vagyok, ha nincs mellettem más, aki ügyesebb, talpraesettebb stb.”? Nehéz-e lemondanod egy-egy kialakult szokásodról, vagy épp nemet mondanod csábításokra? Egyáltalán: komoly erőpróba-e számodra a NEMET mondás? Ha bármelyik kérdésre bólintanod kellett – áldozat-szerepből szemléled a világot, és egőd alig várja, hogy mozgósíthassa szenvedés-energiáit, egy uralkodó típusú másik ego által…
Légy őszinte, ha valóban önismeretre vágysz: … átélted-e már, hogy mások elismerése, csodálata, rajongása nélkül csalódott vagy önmagaddal szemben? Kényszeresen ragaszkodsz-e a társasághoz, amely megerősít hitelességedben, szükségességedben? Szeretsz-e kisajátítani és függésbe kényszeríteni másokat? Unatkozol-e, ha egyedül vagy? Félsz-e belenézni saját tükrödbe, és szembesülni azzal, hogy testpáncélod mulandóságra ítéltetett? Gyűjtőszenvedélyed megmutatkozik-e életedben? Imádsz-e a társaság középpontja lenni? Kényszeres szereplő vagy? Fontos, hogy Rád fókuszáljon a figyelem? Folytathatnánk a sort, de van ennél fontosabb feladatunk is: ráébredni, hogy aki úrként érzi jól magát – az is szolga. Csak ő az uralkodni vágyás rabszolgája, saját démonjainak rabja.
Az emberek többsége mindkét csoportban jelen van – a pozíció azon múlik, hogy az adott személy milyen típusú „szolgával” kerül kapcsolatba, az adott élethelyzetben. És akkor még nem említettük a legkomolyabb függést, amely minden, még láncokat viselő létező sajátja: el?ítéletünk, önmagunkról (és persze másokról). A „címkézés” mániákus szokása, amely társadalmi elvárásként zár „börtönbe” bennünket. Miért is?
Áldozat mindenki, aki nem képes szabadon dönteni, az ITT és MOST inspirációjának megfelelően, nyugalommal. A megvilágosodott harcos egyik fő ismérve: azt teszi, amit a belső hang diktál számára… nem többet és nem kevesebbet. És nem érdekli, hogy tettei hatására mit szól róla a világ – ő csak lubickol a Szépségben, és bizalommal követi az Isteni Tervet, táncot járva Térben és Időben. (Szép felismerni, ha gátak vannak bennünk, akkor is, ha a szembesülés fájdalmas. Azonban gyógyulni csak az tud, aki előbb felvállalja betegségét). Csodálatos, hogy szabadon dönthetsz: milyen Útra vágysz…
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
