Sötét huszár az égbolton – Vagy valami más?

 

 

 

 

 

 

Az éjszakai égbolt emblematikus objektuma a tengeri csikó fejére vagy a sakkjátékból jól ismert figurára emlékeztető sötét porköd az Orion csillagképben: a Lófej-köd.

Jellegzetes alakja először 1888-ban tűnt fel, egy skót származású csillagász hölgy, Williamina Fleming felvételén.

A fényképen látható objektumcsoport a hatalmas kiterjedésű Orion molekulafelhő komplexum része. A látványos objektum valójában egy rendkívül sűrű, hideg, sötét gáz- és porfelhő, amelynek sziluettje az IC 434 megnevezésű köd alkotta fényes háttér előtt jelenik meg. A teljes ködösség mintegy 16 fényév átmérőjű, a lófej alakja pedig közel 5 fényév kiterjedésű. (Összehasonlításként megemlítjük, hogy a Föld – Nap távolság mindössze 8 fényperc). Tömege, becslések szerint harmincszor akkora, mint a Napé. A ködösséget a forró, kozmikus értelemben fiatalnak mondható, szigma Orionis csillag alakítja ki a sűrű csillagközi anyagból. A fényes területen, látszólag a Lófej-köd mögött húzódó sávok, a mágneses erővonalak hatására alakulnak ki. A fényesebb foltokat a ködösségen belül születő, egészen fiatal csillagok fénye okozza.

A komplexum másik látványos és ismert objektuma a fényképen, a Lófejtől balra elhelyezkedő, NGC 2024 katalógusszámú, sárgás színű Láng-köd. A hatalmas HII régió egy igazi csillagbölcső: a látható hullámhossztartományban a sűrű porfelhő elrejti előlünk az objektum közepét, de a professzionális infravörös felvételeken észlelhetők a központi halmaz fiatal csillagai. A Lófejtől balra lefele. a 4 fényév kiterjedésű NGC 2023 megjelölésű, kékes színű reflexiós köd található. Az égbolt egyik legnagyobb kiterjedésű fluoreszkáló hidrogénfelhőjét a HD 37903 számú csillag világítja meg. A komplexum legrégebben felfedezett tagja, a Lófej mögött fényesen hullámzó vöröses emissziós köd, a már említett IC 434, amelyre a híres megfigyelő, William Herschel 227 éve, 1786 februárjában talált rá. Az objektumcsoport 1500 fényév távolságban található tőlünk, tehát a Kr.u. 500-ban elindult fénye érkezett meg mára a fényképezőgép érzékelőjébe.

Az asztrofotós beszámolója szerint, mivel a tél az átlagosnál is zordabb és felhősebb időjárást hozott, a tervezettnél kevesebb, „mindössze” három órányi expozíció felhasználásával készült el a mellékelt végeredmény. A Canon EOS 600D típusú, asztrofotózásra átalakított fényképezőgép egy 8 cm átmérőjű, 500 mm-es fókuszú refraktoron kapott helyet. Az égbolt mozgását egy autoguiderrel felszerelt ekvatoriális óragépes mechanika követte, míg képfeldolgozáskor csillagászati célszoftvereket (Nebulosity, Registar) használt.

 

Fotó: Fényes Lóránd

ng.hu/magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás