Sós és édes wellness Erdélyben

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                    Erdélyből többféle van: egy nosztalgikus Erdély, gyógyító Erdély, és van népművészeti, vallási, gasztronómiai. Ezekből az Erdélyekből mi a szovátai wellnesst, a parajdi sóbányát és az általános, helyi nosztalgiát ismertük meg közelebbről.

Erdélybe hazamegyünk, egy nyelvet beszélünk. A Székely-sóvidék központja Szováta. Az üdülőváros és környéke gyakori célpontja turisztikai újságíróknak, és szerkesztőknek, hogy bemutassák a gyógy és wellness szolgáltatásokat.

Tíz óra út helyett negyven perc repülő

Sűrű két nap volt, wellness beteséggel, pisztráng vacsorával, sóbányában lépcsőzéssel, útszéli áfonya kóstolással. Erdély mély nyomokat hagyott bennünk, és alighanem a csoportunk is hagyott nyomot a helyiekben, amikor este a Zöldike kocsmában becsatlakoztunk a karaoke buliba. Ha már ott EDDA lírákat énekeltek, mi is elkaptuk a nosztalgiahullámot.

Szovátára bő tíz óra autózással lehet eljutni. Aki le szeretné rövidíteni az utat, választhatja a Budapest és Marosvásárhely között közlekedő repülőjáratot, amelynek a menetideje negyven perc. Általában az a szabály, hogy egyetlen, legfeljebb 10 kilós kézipoggyászt engednek fel az utastérbe, tehát a hellyel úgy kell gazdálkodni, hogy a táskába a retikül is beleférjen. Túlsúly esetén fizetni kell, vagy meg lehet kérni a velünk utazók valamelyikét, hogy hadd pakoljunk át hozzá ezt-azt.

Fatemplomok és útszéli árusok mentén

Jó időt fogtunk ki az utazásra. A helyiek szerint a hegyek és erdők közelsége miatt ritka a több napig tartó, 30 fok körüli hőmérséklet nyáron, de ha fel is melegszik az idő nappal, esténként 15 Celsius fokra számíthatunk. A marosvásárhelyi érkezés után még 60 km-t kell megtenni az üdülővárosig székely falvakon keresztül, szép hegyek, fatemplomok, csicsás, cigány luxusvillák, útszéli áfonya és szamócaárusok mentén.

Az áfonya egészen apró és fekete, egyesével szedik a helyiek, és nem olcsóbb, mint itthon, a piacokon, de muszáj megállni és kóstolni. Az útszéli árusok forintot is elfogadnak. Aki szereti az édes röviditalokat, a termelői áfonyalikőrt is kipróbálhatja. Az útszéleken és parkolókban rókagombát, keserűgombát, és vargányát is árulnak, de ehhez már kell némi gombaismeret.

Székelyföld

Székelyföld teljesen magyar anyanyelvű terület, Maros, Hargita és Kovászna megyét érinti a Keleti-Kárpátokban. Két, legnagyobb folyója a Gyergyói-havasokban ered, ezek a Maros és az Olt. Egykor Székelyföld területe az úgynevezett székekből állt: Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék. Aranyosszék szintén székely széknek minősült, de területe nem érintkezett közvetlenül Székelyfölddel, és ma már kevés számban élnek ott székelyek. A terület lakosságának az összetétele alapján körülbelül 60% a magyarok aránya, a román lakosság 36% körül van, és megközelítőleg 4% a romák aránya. A legtöbb magyar a Bolyaiak városának is nevezett Marosvásárhelyen él, a számuk 70 ezer körül van, de Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán is jelentős számban élnek magyarok. Sok helyen még ma is őrzik sajátos írásrendszerüket, a székely-magyar rovást. Székelyföldet többek közt 1000-2000 méteres hegycsúcsai, fenyvesei, védett lápjai, sósvízű tavai, történelmi műemlékei, míves székelykapui, tradicionális ételei és pálinkái miatt szeretik a turisták.

A világ egyik legkülönlegesebb tava

Az üdülőváros, amelyik hangulatában valamiért Dobogókőre emlékeztet bennünket, sószikláiról és sóstavairól ismert. Legnagyobb tava az 1870-es években keletkezett Medve-tó (Lakul Ursu), amelynek alakja egy kiterített medvebőrre hasonlít. A világ legnagyobb heliotermikus taváról van szó, ami nagyjából azt jelenti, hogy a sűrű sósvíz a tó alján rétegződik, fölötte a kevésbé sűrű édesvíz.

“Ez az édesvíz egyrészt mint szigetelő, másrészt mint nagyító három méteres mélységbe irányítja a napsugarakat, így a víz teteje hideg marad, a sós víz pedig meleg. Reggelente, amikor még nem keveredtek a rétegek, a mellkasodnál hideg, a talpadnál pedig 40-45 Celsius fok is lehet a víz” – mondta Szoboszlai László Erik, a szálloda igazgatója, aki az idegenvezetőnk volt.

Ezt a hatást mi nem érzékeltük, mire dél körül csobbantunk az addigra már zsúfolt strandon, felkeveredett a víz, és egységesen 25 fok körül volt. Természetvédelmi okokból 13.00-15.00 között senki nem fürödhet a tóban, addig pihentetik a vizet, hogy visszarendeződjön a sós-édes egyensúly. Van azonban egy állandó erdélyi szertartás, amikor az első figyelmeztető csengő megszólal 12.30-kor, hogy a tavat lassan el kell hagyni, a strandolók rendre kifütyülik a szabályt. Fél óra múlva aztán mindenkit kiterelnek  a partra szabad foglalkozásra. Az újbóli fürdőidőig sokan a büfében ülnek, vagy végignézik a strand menti bazársort, vagy épp a fürdő gyógyászati részlegén vannak. Itt, helyben olcsóbbak a gyógyászati szolgáltatások, mint a szállodákon belül, ezért beutalóval sokan jönnek ide.

Emberek talpig iszapban

A tó vizét, összetétele miatt reumatikus és gyulladásos betegségek kezelésére is használják, ezenkívül nem szervi eredetű, női termékenységi problémákra hatásos. A tóval először Sófalvi Illyés Lajos földbirtokosnak voltak tervei, és miután megszerezte a használati jogát és a fürdőengedélyt, 1900-ban megalapította Szovátafürdőt. A vasút kiépítése után fellendült a fürdőhely, sétányok és egyre több, fényűző villa épült. Ma a villák egy része szállodaként működik. A tavat és a szomszédos Mogyorósi-tavat most hivatalosan szálloda üzemelteti, a szállodalánc húsz évre szerezte meg a koncessziót. A napijegyért 20 lejt kérnek, a hotel vendégei ingyen strandolhatnak.

A Medve-tó környékén néhány sószikla, és több, kisebb tó van, a Rigó-tó, a Fekete-tó, a Vörös-tó és a Zöld-tó, az édesvizű Piroska-tó és a Kígyós-tó. A tavakat összekötő erdős területen fedeztük fel a Dracula bárt, ahová terveztünk betérni este, de végül nem jutottunk el, így nem tudjuk, van-e vércsoport szerinti menüjük.

A környékbeli tavak iszapját a fürdőzők szabadon használhatják, ezért megszokott látvány, hogy a parton talpig iszapos emberek száradnak a napon és körülöttük diszkrét vasszag terjeng. “Sokan a térdüket, derekukat kenik be, mert az iszap a kopásos mozgászervi betegségeken segít azzal, hogy az iszapban található ásványi anyagok felszívódnak”- magyarázta idegenvezetőnk.

És akkor jön a wellness betegség

Az ominózus wellness betegségről most hallottunk először,  Ez az immunrendszer tiltakozása a nagy dózisú termálfürdőzéssel szemben. Ha nem vagyunk hozzászokva, elfáraszt, szédülést  és hányingert is okozhat, de ezek a tünetek csak az első napokban jellemzők, amint az immunrendszer hozzászokik a kúrához, az ellenállás alábbhagy.

 

travelo/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A szabadság lett a legszínesebb magyar szó

csü júl 19 , 2012
              A szabadság lett a legszínesebb magyar szó a Színes Város Csoport és a Fővárosi Beszédjavító Intézet által június elején meghirdetett versenyen, a második a helyezett a gyöngy, a harmadik a buborék lett. Több mint 250 szó érkezett a minél színesebb és minél játékosabb […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás