Segítséget kapott a román válogatott, Gera Zoltánt nélkülözni kell – A FIFA etikátlan döntése ellenére azért is győznünk kell!

 

 

 

 

 

 

“Váratlan segítséget” kapott a román válogatott a Magyarország elleni budapesti “létfontosságú” mérkőzés előtt, amelyet a világbajnoki selejtezőben vív a két együttes – írta szerdán a Gazeta Sporturilor című román sportújság a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntését kommentálva, amely szerint a március 22-i találkozót zárt kapuk mögött játsszák Budapesten.

A lap szerint jó hír a válogatott számára a FIFA döntése, és ha sikerül pontot rabolni Budapesten, akkor a román csapat pályázik a legnagyobb eséllyel a második hely megszerzésére. A lap kifejti, hogy a románok számára előnyösebb a selejtezőcsoport további programja Magyarországéhoz képest, de nagy érvágás a magyar együttes számára az is, hogy sérülés miatt Gera Zoltánt is nélkülözniük kell a március 22-i találkozón, miután kedden kiderült, hogy a 33 éves támadó keresztszalag-szakadást szenvedett.


Ciprian Marica, a román válogatott csatára, aki a német Schalke 04 együttesénél játszik, a lapnak elmondta: jó, hogy a FIFA szigorú a rasszista megnyilvánulások esetében, de csúnya az a futball, amelyet nézők nélkül játszanak. A csatár szerint éppen az motiválta volna őket, ha Budapesten ellenségesen fogadta volna őket a közönség, de ennek ellenére “bármilyen körülmények között” nyerni akarnak – mondta a támadó.
A Pro Sport című sportújság szerint Románia “megszabadult a budapesti pokoltól” a FIFA döntése nyomán. Jenei Imre, a román és a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya a lapnak úgy nyilatkozott, minden bizonnyal nagy előnyt jelent a román válogatott számára a FIFA döntése. “Higgyék el, tudom miről beszélek, ismerem a magyar közönséget” – mondta Jenei Imre.
A Gandul című portál szerint “nagy esélyt kapott” a Victor Piturca által irányított válogatott. A sport.ro hírportál a FIFA döntését kommentálva úgy véli, hogy “halálos ütést” kapott a magyar csapat.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás