Rozványi Dávid: Legyőzetve győzünk

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyar népről sok rossz mítosz terjedt el, az egyik, hogy mi minden háborúnkat elveszítjük, hogy egy vesztes nép vagyunk… A valóság azonban más: lehet, hogy csatáink és háborúink nagy részét elveszítjük, de végül mindig nyertesek maradunk. Az alábbi cikkemben néhány, a köztudatban vereségként élő történelmi eseményről mutatom be, hogy a látszólagos vereség ellenére a vereségből győzelmet kovácsoltunk.

Igaz, hogy Mátyás király óta nem volt győztes háborúnk?

Nem! Nemzeti „mitológiánk” része, hogy Mátyás király óta nem volt olyan háborúnk, amit megnyertünk volna, mintha örökségünk kitéphetetlen része lenne, hogy mi mindig a vesztes oldalon állunk – ez nem igaz, hiszen a XX. században is volt olyan hadműveletünk, amit önállóan hajtottunk végre és tartós eredményt hozott: Kárpátalja visszacsatolása 1939-ben.

Tegyük fel a kérdést: mikor tekinthetünk egy háborút, vagy háborús eseményt győztesnek, vagy vesztesnek? A középkorban egyszerű volt a válasz: aki az ütközet után a csatatéren töltötte az éjszakát, már győztesnek tekintette magát. Véleményem szerint győztes vagy vesztes, a győzelem vagy vereség kérdését az dönti el, hogy a felek kezdeti céljai miképpen teljesültek – ez általában nem azonnal, sokszor csak hónapok, néha évek múltán derül ki.

Muhi csata és tatárjárás (1241-42)

A hagyományos értelemben fényes sikert arattak a tatárok (mongolok) a magyarok felett – azonban ennyire fényes volt ez a diadal? Nem csak arról van szó, hogy a mongolok is hatalmas veszteséget szenvedtek (Batu kán páncélos testőrségének 30 tagját veszítette el, beleértve a parancsnokukat, Bakatut is), sokkal inkább arról, hogy két legfontosabb céljukat nem tudták elérni: a magyar király, IV. Béla el tudott menekülni, így a magyar központi kormányzat is megmaradt, ráadásul jelentős magyar haderő élte túl az ütközetet. Hogy ez milyen sokat jelentett gondoljunk arra, hogy hogyan omlott össze minden, azután, hogy II. Lajos király az ország főuraival együtt meghalt a mohácsi csatasíkon…

titkok

A hadjárat folytatása is kudarccal végződött: igaz, hogy az országot szinte teljes egészében elfoglalták, de folyamatosan harcolniuk kellett, az előrehaladásban lassan lemorzsolódott a hódító sereg. Amikor Trau (a mai Trogir) alá értek, már annak a mai szemmel nézve falusi méretű kisváros ostromával sem bírtak. Ráadásul, a meghódított területeken sem tudtak teljes diadalt aratni: példátlan módon mintegy 160 magyar várat vagy kolostort nem tudtak bevenni(pl. Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár biztosan megmenekült)! Ezekre korábban egyetlen hódításuknál sem akadt példa.

Valószínűsíthető, hogy ezekért a kudarcokért vonultak vissza, nem pedig, ahogyan a régebbi történetírás állította, Ögödej kán halálhíre miatt (hogy ez mennyire nem volt fontos, jól mutatja, hogy az új kán megválasztására csak 1246-ban került sor, ráadásul a választáson Batu kán meg sem jelent).

Azt hiszem, erre a történelmi eseményre is illik Mindszenty jelmondata: „Devictus vincit!” (Legyőzetve győz!).

A Bocskai és a Rákóczi szabadságharc

titkok 2

Bocskai István (1557-1606), Erdély fejedelme (1605-1606)

Bocskai Istvánra nagyon is igaz, hogy mi magyarok csak a bukott felkelőkre szeretünk emlékezni. Csak néhány szóban, mit ért el a szabadságharc végén megkötött Bécsi békében (1606):

– elismerték Erdély függetlenségét, a területe megnagyobbodott;

– biztosították a protestáns vallásszabadságot, azonban a Katolikus Egyház közjogi állapota változatlan maradt;

– a jezsuitákat nem űzték ki, de megtiltották a birtokszerzésüket;

– szavatolták a nádori tisztség betöltését, ezzel a Királyi Magyarország önkormányzatiságát.

Ilyen feltételeket nem a vesztesek, hanem a győztesek szoktak kiharcolni!

Bár a szerződés nem mondta ki, de ezzel sikerült elérni, hogy az Erdélyi Fejedelmek a következő évszázadban bele tudtak avatkozni a magyar rendek és a bécsi udvar viszonyába… Ahogy Pázmány is mondta: így már nem tudtak a németek a magyarok galléra alá „pökni”. Négy évszázad távlatából is nézve diplomáciai remekmű, olyan béke, aminél többet az adott politikai helyzetben egy győztes háború után sem lehetett volna kötni.

Ennek tükrében nézzük az egy évszázaddal későbbi, a Rákóczi-szabadságharcot lezáró Szatmári-békét (1711):

– közkegyelem;

– a vallásszabadság biztosítása;

– a hajdúk, jászok, kunok kiváltságait megerősítették, sérelmeiket az országgyűlés orvosolja;

– a polgári és katonai tisztségeket honfiakkal töltik fel;

– Magyarország és Erdély szabadságát az uralkodó megtartja.

Hogy ez mai szemmel nézve nem sok? Lehetséges. Azonban a szabadságharc okait összefoglaló kiáltványban („Meg-újjúlnak a’ ditsőséges magyar nemzetnek régi sebei”) foglaltak nagy részét orvosolták.

Feltenném a kérdést: lehet „vesztesnek” nevezni egy olyan népet, amely még egy látszólag vesztes szabadságharcot is képes ilyen békével zárni?

1849

Ma, amikor az aradi vértanúkra emlékezünk, nehéz kimondani, hogy életáldozatuk győzelem lett volna, pedig így szerintem mégis így van.

A honvédsereg azzal, hogy nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt tette le a fegyvert, nem csak erkölcsi győzelmet aratott a Habsburgok felett, hanem lehetővé tette, hogy a cár erkölcsi nyomást gyakoroljon Ferenc Józsefre – máskülönben könnyen lehet, hogy ezen a napon százak halálra kellene emlékeznünk.

Másrészt halálos ítéletük, amely minden törvényesség ellenére volt, felébresztette Európa lelkiismeretét: az osztrák császári ház szalonképtelenné vált jobb körökben. Igaz, a közhangulat változása nem jelentett hivatalos politikai támogatást, de az emigráció mozgásterét bővítette, ami közvetve elvezetett a Kiegyezéshez is.

II. Világháború

A világháborúval kapcsolatosan csak hadd tegyek fel egyetlen provokatív kérdést: nézzük meg Közép-Európa 1938. eleji és 1948-as térképét! A térségünkben mi voltunk az egyetlen olyan ország, amelyik lényeges területi veszteségek nélkül élte túl a világháborút… Pedig a háború alatt mindenki reális veszélyként számolt azzal, hogy egy újabb békekötés Magyarország önállóságát teljes mértékben felszámolják.

titkok 3

Teljesen jogos, hogy ezzel elégedetlenek vagyunk, hiszen az 1938-as határok minden szempontból igazságtalanok voltak, a magyarságnak jogos elvárása volt, hogy ezeket az igazságtalanságokat legalább részben orvosolják, de velünk ellentétben a többi közép-európai nép még rosszabbul járt: Finnország elveszítette Karéliát, a balti államok önállósága megszűnt, Lengyelországot arrébb tolták a térképen, Csehszlovákia elveszítette ebül szerzett jószágát, Kárpátalját, Szlovákia és Horvátország elveszítette frissen elnyert önállóságát, Romániától elcsatolták Moldáviát… Mi magyarok, bár vesztes nép voltunk, a Csallóköz kivételével meg tudtuk őrizni legalább a háború előtti határainkat.

A véres XX. század

A sort még hosszan folytathatnánk arról, hogy a látszólag reménytelen helyzeteket hogyan tudtuk megfordítani, de inkább rátérnék arra, hogy a XX. században miket éltünk túl, mekkora emberveszteségeket kellett túlélnünk:

I. világháború: 530 965 halott (minden hatodik-hetedik bevonult katona)

Vörösterror, fehérterror (1919 és utána): 600-600 áldozat

II. világháború: 830–950 000 halott, (ebből a holocaust: 400-600 ezer)

Délvidéki vérengzések: 20-40 ezer halott

Kárpátaljai deportálások: a hivatalos adatok szerint is legalább 20 ezer halott
A szovjet munkatáborokba, gulágokba hurcolt 700 000 emberből 300 000 soha nem tért haza.
A háború végén a Romániához visszacsatolt erdélyi és partiumi területeken történt vérengzésekről nincsenek adataink…

1956: 15-20 000 halott

A veszteségekhez hozzá kell még számolnunk a különböző félig-meddig önkéntes népmozgásokat is:

svábok kitelepítése: 177 000-240 000 fő

kivándorlás (alijázás) Izraelbe: nehéz megbecsülni, kb. 200 000 fő

1956 után nyugatra menekült: 160 000 ember.

Bár az adatok nagyon bizonytalanok, annyit mégis megállapíthatunk: több, mint kétmillió embert vesztettünk csak a XX. században… És mégis itt vagyunk. Hadd tegyem fel a kérdést: lehetünk vesztesek, ha még ezt az évszázadot is túléltük? Lehet vesztes az a nép, amely eddig minden balsorsát meg tudta fordítani?

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás