Rendészeti szakközépiskolások és tanáraik a gátakon Győr megyében

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben csütörtöktől Győr-Moson-Sopron megyében. A fiatalok szerdán megérkeztek Győrbe – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Kocsis Tünde alezredes tájékoztatása szerint az országos rendőrfőkapitány utasítására az ország három rendészeti szakközépiskolájából 388 hallgatót, valamint 19 tanárt rendeltek be a megyei árvízi védekezésben való közreműködésre. Körmendről 104 diák, illetve három tanár, Miskolcról 199 tanuló, valamint 12 tanár, Szegedről 85 hallgató és négy tanár segíti a munkát.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerdán közleményben tudatta: szerdától országszerte 509, csütörtöktől pedig további ezer rendészeti szakközépiskolás is részt vesz a védekezésben. Ők az egész védvonalon vészőri szolgálatot teljesítenek, feladatuk a gátak állapotának ellenőrzése.

 

Címlapfotó: Körmendi rendészeti szakközépiskolás diákok érkeznek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra 2013. június 5-én. Június 5-től 509, június 6-tól pedig további ezer rendészeti szakközépiskolás is részt vesz az árvízi védekezésben. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Forrás:MTI

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás