Az étkészlet összesen 248 darabból áll, és ebből mindössze 14 tárgyról tudjuk, hogy hol van: Lord Nothampton birtokában. A készlet darabjainak egy része – evőeszközök, poharak, további tálak – teljes holléte a mai napig titokban van.
A kincsek története
A Seuso-lelet a mai Magyarországról, a Kőszárhegy-Nádasladány-Sárpentele-Szabadbattyán négyszögön belülről származik, valószínűsíthetően a Szabadbattyánt Sárszentmihállyal összekötő (amúgy római múltra viszatekintő) út mentén feltárt, késő római kori patrícius-villa környékéről (piros kör itt fent, illetve sárga körben, kinagyítva itt alul), esetleg a Kőszárhegy melletti kőbánya területéről (világoskék kör).
Éppen ezért tűzte ki évekkel ezelőtt a kulturális tárca a tízmillió forintos nyomravezetői díjat. Olyan emberek jelentkezését várták, akik vagy a kincsről vagy annak megtalálójának gyilkosáról tudnak információkkal szolgálni. A rejtélyre azonban továbbra sem derült fény.
Rejtélyes gyilkosságok
Seuso minden bizonnyal egy magas rangú katona vagy igen gazdag római polgár volt, akinek az esküvőjére készíthették a szóban forgó kincseket a negyedik században. Később, a barbárok elől menekülve, a kincstulajdonos lakóhelye környékén, Polgárdi közelében áshatta el értékeit.
Az étkészletre – mely az idők során óriási értékű kinccsé vált – Sümegh József kiskatona, amatőr régész talált rá – elmondása szerint a Kőszárhegyi bányarobbanás helyén, más vélemények szerint azonban Polgárdiban. Sümegh Józsefet 1980-ban felakasztva találták meg a Borbély pincében.
A rejtély már a gyilkosság lezárásának ügye körül megfogalmazódott, ugyanis a katonai ügyészség rövid és felszínes eljárás után öngyilkosságnak minősítette Sümegh József halálát. Tíz évvel később, a kiskatona édesapja kezdeményezte fia halálának újbóli kivizsgálását, ugyanis számos jel mutatott a gyilkosságra. Sümegh Józsefnek ugyanis tervei voltak, építkezésbe kezdett, majd, amikor feltehetőleg észrevette, hogy követik őt, kerülőúton próbált hazatérni, és olyan rokonoknál szállt meg, ahol azelőtt sosem. De ugyanilyen egyértelmű jel az is, hogy tanúvallomások szerint halálának helyszínéhez három ember lábnyoma vezetett, de onnan vissza csak kettő jött…
Ebben az időszakban még két ember lelte halálát tisztázatlan körülmények között. Mindketten kapcsolatban álltak Sümegh Józseffel, és feltehetőleg mindketten tudtak a kincs létezéséről. Ezért is fedi homály a részleteket, ugyanis az emberekben kialakult egyfajta félelem a témával kapcsolatban. Találgatások szerint a titkosszolgálatnak is lehetett köze a halálesetekhez, ugyanis a kincsek felfedezéséről vagy a kiskatona levelezéseiből derülhetett fény, vagy ő maga árulta el katonai elöljáróinak.
A kincsek titokban történő külföldre szállítása pedig arra enged következtetni, hogy akár még a szovjet katonai elhárításnak is lehetett köze az ügyhöz, hiszen ahhoz túlságosan nagyméretű tárgyakról van szó, hogy észrevétlenül kikerülhessenek az országból. A Honvédség pedig gyanúsan rövid idő alatt zárta le a nyomozást Sümegh József halála ügyében. Az új nyomozás továbbra is folyik.
A libanoni szál
1978 és 1980 között minden valószínűség szerint egy libanoni kereskedő kezébe jutott a kincsek egy része, mely kalandos úton, egy szerb és svájci műkincskereskedő közreműködésével a Sotheby’s akkori elnökéhez, Sir Peter Wilsonhoz került. Ő eladta azokat Lord Northamptonnak, a kincsek jelenlegi tulajdonosának.
A tárgyakat – egyes vélemények szerint – még Sümegh József életében kezdte el árulni a libanoni kereskedő, akit egy londoni szakértő világosított fel a kincsek eredetéről, és arról, hogy igazán nagy értéket csak készletben képviselnek. Ennek az információnak a napvilágra kerülése nagyjából egybeesik Sümegh József halálával – halálának helyszíne pedig a kincsek a rejtekhelyével.
1984-ben a készlet a Getty Múzeumba került, ahol az antik osztály vezetője Szilágyi János György régészprofesszor barátja volt. Ennek köszönhetően a magyar régész közelről is szemügyre vehette a Seuso-kincseket, és ekkor fedezte fel az egyik tálon a “Pelso” feliratot, mely a Balaton római kori elnevezése. Ennek köszönhetően megkérdőjeleződött a tárgyak eredete, így a Getty Múzeum nem vette meg a készletet.
A Sotheby’s azonban néhány évvel később felajánlotta Lord Northamptonnak, hogy eladja a Seuso-kincseket, de előtte egy szűk körű bemutatót tartottak a potenciális vevők számára. Ekkor foglalták le a tárgyakat, és indítottak pert Lord Northampton ellen. A perben Libanon, Horvátország és Magyarország próbálta bebizonyítani, hogy ők a tárgyak eredeti tulajdonosai. A libanoniak hamar kiszálltak, miután a kiviteli papírokról kiderült, hogy hamisak. A per végül nem hozott sikert se a volt jugoszláv tagállam, se hazánk számára.
A bíróság meg sem hallgatta a tanúkat
Egyes beszámolók szerint a New York-i per bírónője meglehetősen elfogult volt, mintha már előre döntött volna a kérdésben. Több tanú mesélte, hogy meg sem hallgatták őket, ha mégis, a tolmács nem minden esetben fordított pontosan.
További bizonyítéknak számít a Pelso felirat, vagy éppen a Magyarországon megtalált quadripus, mely ugyanabból a korból származik, azonos anyagból és mintázattal készült, mint a méretben hozzáillő Seuso-tál. Még a kopás is összeillik a két tárgyon. A Lord Northamptonnál talált tárgyakról vett földnyomok pedig megegyeztek a magyarországi vélt rejtekhely földjével.
Legfrissebb információ az MTI-től
Zelnik István nem vonja kétségbe a magyar állam Seuso-kincsek fölötti tulajdonjogát, és Szőcs Géza volt kulturális államtitkárral állapodott meg arról, hogy saját felelősségére megkísérli a kincsek hazahozatalát. A műgyűjtő erről a Hír TV Kontraszt című vasárnap esti műsorában beszélt.
(Zelnik István az Aranymúzeum alapítója egyébként a műtárgy kereskedelemben és adományozásban igen jártas, nem régiben felbecsülhetetlen értékű műtárgyat adományozott a Phnom Penh-i Nemzeti Múzeumnak, amely az UNESCO kambodzsai igazgatója szerint a nemzetközi kulturális örökségvédelem kiemelkedő eseménye volt Arany, ezüst Kambodzsánakmoszkva, IMO, diplomataképző,
Szövevényes pályafutásában szerepel többek közt a moszkvai IMO-ra, a világ harmadik legjobb diplomataképzője. Az IMO-t vörös diplomával zárta, egyetlen négyesét a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetéből kapta. Azt is azért, mert rákérdezett egy bigott professzornál: miként lehet annyi eltérés az egyetemi könyvtár háromféle párttörténeti munkájában?- szakmai múltjáról bövebben a 168 óra online 2012. aug. 6. A műgyűjtő diplomata – szerk.)
Zelnik István az adásban megerősítette, hogy aláírt szerződése van a kincsek megvásárlásáról, arról azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy tulajdonjogra vagy kezelési jogra vonatkozik-e a dokumentum. Mint mondta, a vételárról azért nem beszélhet, mert a szerződés szerint azt csak az aláíró felek hozzájárulásával tehetné. Arra azonban utalt, hogy a kincsek egykori árverési ára 40 millió angol font volt, az értékük eszerint több tízmilliárd forintra rúghat.
A kincsek hazahozatalával kapcsolatos jogi kérdéseket azzal vágta el, hogy nem az ő tiszte az ügy jogi részleteinek tisztázása. „Magyarországi illetékeseknek kell a megfelelő jogi formát megtalálniuk” – mondta.
Az interjúban ismét leszögezte, hogy célja a kincsek megvásárlása, hazahozatala, önálló múzeumban való elhelyezése, kutathatóvá tétele. Hozzáfűzte: magyar állampolgárként akarja a nemzeti vagyon részét képező kincseket 22 év után hazahozni.
Zelnik István hangsúlyozta: nem kérdőjelezi meg a magyar államnak a kincsek feletti tulajdonjogát, az ilyen hírek félreértelmezésen alapultak – tette hozzá. Kijelentette, hogy a kincsek Magyarországra hozatala a magyar állam segítségével történhet meg. A szerződésben is az szerepel – mondta -, hogy a leletegyüttest Magyarországra hozza, kiállítja és kutathatóvá teszi.
Szőcs Géza volt kulturális államtitkár
A gyűjtő felidézte: másfél évvel ezelőtt állapodott meg arról Szőcs Géza akkori kulturális államtitkárral, hogy megkísérli a Seuso-kincseket visszahozni az országba. A megegyezés szerint saját költségére és felelősségére kideríti a kincs tulajdonosainak kilétét és azt, hogyan hozható haza az értékes lelet. Ezután titkos tárgyalásokat folytatott a kincsek megvásárlásáról, és azokról rendszeresen tájékoztatta a magyar illetékeseket. Idén május 31-én aláírta a kincsek felének megvásárlásáról szóló szerződést. Megjegyezte, hogy a szerződésről a kormány is kapott másolatot.
A jelenlegi kulturális államtitkársággal nem vette fel a kapcsolatot – válaszolta a Hír TV műsorvezetőjének kérdésére.
A beszélgetésből nem derült ki, hogy kivel kötött szerződést a műkincsek megvásárlásáról. Kiemelte, hogy a Seuso-lelet a brit jog szerint piacképes.
A műsorvezető ezzel szemben a kincsekkel foglalkozó korábbi kormánybiztost idézte, aki azt állítja, hogy a kincsek nem piacképesek.
A római kori Seuso-kincs az egykori Pannoniából származik. Az ezüsttárgyakat vélhetőleg Polgárdi környékén illegálisan ásták ki, és valószínűleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, de 1993-ban New Yorkban elvesztette az igény érvényesítésére indított pert.
Legfrissebb hírek: Seuso kincs – Emmi: az államtitkárságon nincs nyoma egyeztetésnek
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
