Régen miért nem emeltek kezet a diákok a tanáraikra?

Még olvasni is furcsa. Micsoda? Diákok a tanárokat?

Úgy gondolná az ember, hogy egy épeszű kölyöknek nem juthat eszébe olyasmi, hogy kezet emeljen oktatójára.

Hogy régen miért nem?

Mert fel sem merült bennük, hogy ezt megengedhetnék maguknak.

Ha valaki olyat mesélt volna nekik, hogy van, aki felpofozza, megrúgja, vagy bicskával leszúrja oktatóját – hülyének nézték volna,  vagy pedig “fillentőnek”.

Akkor is voltak vásott kölykök, olyanok is, akik megzavarták az órát – de másképp.

Gyermekszinten, nem támadólag, hanem produkálták magukat a többi “kölök” előtt, vagy épp rossz napjuk volt. Előfordult. 

De a tanárt tisztelték, méghozzá mindenek felett –  hisz a hierarchia ezt diktálta. 

Tudták, hogy ő a főnöke az osztálynak, és ez alapján a gyermek csak beosztott lehet, írja az Anzix.

Régen a gyerekek úgy nevelkedtek, hogy a szülő, felnőtt szava szent. Független volt ez attól, hogy a szülő lekevert néha egy-egy pofont, vagy sem. Nem kellett ehhez félni a felnőttől, hogy a gyermek  felfogja. 

Valahol tudták az utódok, hogy hol a határ, hogy ők falkatagok, és nem vezérek, nekik kell alkalmazkodni, és nem a felnőttnek.

Ez volt otthon, és a suliban is. Nem érte őket meglepetés.  Lehet, hogy a régi iskolák nem voltak olyan demokratikusak, mint a mostaniak, de hát ha minden igaz, akkor az életre készítenék fel a gyermekeket… 

Amúgy a családnak is ez a feladata. Nem álomvilágra, ahol mindig csak én vagyok a központ…

Márpedig az élet minden, csak nem álomvilág, és nem demokratikus.

Ha valaki nem tanul meg alkalmazkodni, lenyelni a fájó dolgokat, megtanulni elviselni, és hasznosítani a kritikát, akkor felnőttkorában is gondok lesznek vele. Meg persze neki is másokkal.

Annak idején mindennek meg volt a rendje.  Tudták, hogy a felnőttnek előre köszönni kell. Ha megszólítja őket, akkor oda kell figyelni, nem elkalandozni. Vagy tüntetőleg jelezni, hogy nem érdekli…

Tudták, hogyha órán mással foglalkoznak, akkor azt az oktató előbb-utóbb észreveszi, és minimum szólni fog. Ha pedig szól, először még akár el lehet nevetni, vagy akár még semmibe is venni, de másodjára, sokadjára már a többiek sem fogják támogatni.

Hisz mindenki tudta, hogy nem jó a tanárt magukra haragítani. Jöhet érte a büntetés. Mondjuk egy röpdolgozat, vagy hirtelenjében az osztály végig feleltetése, egyik sem jó mulatság. 

Régen, ha valaki megzavarta az órát, “rendetlenkedett”, zajongott – a tanár kiküldhette. Akár még rá is ripakodhatott. 

Most a hangos szó nem megengedett a tanár részéről – a tanulókat pátyolgatni kell – , csak ők hangoskodhatnak. A tanárnak tilos.

Tilos kiküldeni a nebulót az osztályból, tilos kiabálni. Nyelni kell. 

A diákok mára tökéletesen ismerik jogaikat, sajnos a kötelességeiket már nem annyira. Az én időmben gimiben, ha valaki nem a tanár szája íze szerint mozgott – könnyen megkaphatta, hogy: nem kötelező senkinek sem leérettségizni, vannak más iskolák is.

Jelen pillanatban a gyerek, ha valami nem tetszik “simán” ellent mondhat.  Sőt, ha valami nem tetszik, akkor otthon panaszkodik egy jót, aztán másnap a szülő felmegy a tanárhoz.  De nem azért, hogy megtárgyalja a problémát, megkeressék a megoldást, hanem annak okából, hogy   ráncba szedje a tanárt, hogy ne forduljon elő még egyszer az a becstelenség, hogy egyszem, ártatlan utódját megpróbálják irányítani, jó felé terelni…

Pár tíz évvel ezelőtt, mikor valaki rossz fát tett a tűzre, és beírást, szaktanárit, osztályfőnökit, vagy a legrosszabb esetben igazgatóit kapott, akkor biztos, hogy megszeppent – hisz tudta: ennek otthon is következményei lesznek.

A szülő is megszeppent, vele egyetemben.

Volt olyan iskola is, ahol a második igazgatói után eltanácsolták az embert.

Ilyenkor aztán az esetek döntő többségében a tanár mellé állt a család, és utánanézett, hogy pontosan mi történhetett.

Nem volt ritka, hogy egy csínytevés után megjelent az iskolában anya, vagy apa, és egyeztetett az oktatóval.  Nem felelősségre vonta, vagy kiabált vele,netán felpofozta –  hanem  kikérdezte, hogy mit tett már megint az a gyerek… És ő mit tehetne, hogy rendbejöjjenek a dolgok, ne nézzenek egymásra ferde szemmel.

Manapság – a szakmát adó iskolákba sok diák csupán az ösztöndíjért jelentkezik, és azért, mert tanköteles. Máshová nem vették fel, akkor ez is megfelel. 

Nem érdekli az egész, csak bejár, hogy teljen az idő. Zavarják a többieket, legénykednek, nagyfiúskodnak, játsszák a fejüket, tudják, hogy sok mindent nem tehetnek ellene. 

Az iskolák kínlódnak, sok helyütt kevés a gyerek, márpedig ha kevés, akkor a megszűnés veszélye fenyeget.  Így aztán válogatás nélkül mindenkit meg kell tartani bármi áron.

Bárhogy tanul, bárhogy viselkedik.  Így elég lesz az osztálylétszám,  lesz elég osztály,  nem kell elbocsátani a tanári karból senkit, meg a műszakiaktól sem, mehet minden tovább csendesen…

Fotó: Behir

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás