Rákóczi Szövetség – A Nemzeti Összetartozás Napján Több mint 2600 Kárpát-medencei középiskolás indul útnak

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                           A június 4-i Nemzeti Összetartozás Napján a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében 80 Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.

Rakoczi_logo2

Nemzeti Összetartozás Napi diákutaztatási programját pályázat keretében hirdette meg a Rákóczi Szövetség, ahol bármely Kárpát-medencei középiskola pályázhatott azzal a feltétellel, hogy június 4-én a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépve ellátogatnak egy másik ország magyar iskolájához, ahol közös programot bonyolítanak. A pályázat keretében 200 ezer forint utazási támogatást lehetett elnyerni. A 80 sikerrel pályázó iskola közül 48 magyarországi, 15 erdélyi, 11 felvidéki, 3 délvidéki és 3 kárpátaljai. Az utazók között több olyan eset fordul elő, amikor több határt átlépve erdélyi iskola utazik Felvidékre, Kárpátaljára vagy fordítva.

A Rákóczi Szövetség minden pályázó iskolát támogatásban részesített.

Idén a március 15-i diákutaztatás keretében a Szövetség támogatásával 97 középiskola 4000 magyarországi diákja utazhatott.

A sikerrel pályázó 80 Kárpát-medencei középiskolák névsorát a Rákóczi Szövetség honlapján olvashatják.

Rákóczi Szövetség
Budapest 1027, Szász Károly u. 1.
Postacím: 1255 Budapest, Pf. 23.
tel: +36-1-2013067
fax: +36-1-2128891
email: info@rakocziszovetseg.hu
web: www.rakocziszovetseg.org

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem siránkozunk!

sze máj 22 , 2013
            „Döntöttünk. Nem nézünk vissza. És nem siránkozunk a sorsunkon. Mert ha csak ülünk itt és siránkozunk, az egyetlen, ami marad nekünk, az a siránkozás. Én majd jajgatok, te meg felelsz rá. Na, az lesz ám csak szép! Csodásan éreznénk magunkat. És egy nap arra […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás