Rajtol a Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny

 

 

 


 

 

A 46. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorában idén az ötévente meghirdetett, Szigeti Józsefről elnevezett nemzetközi hegedű- és brácsaversenyt rendezi meg szeptember 6. és 15. között a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. A verseny csütörtökön a sorsolással veszi kezdetét.

A két hangszerre kiírt versenyre egyedülállóan sokan, 35 országból több mint 150-en jelentkeztek. Különleges ez a verseny abban is, hogy nem szerveznek előválogatót
CD vagy DVD alapján, minden versenyzőt meghallgatnak az elődöntőben, ami a zsűri számára nagy munka, de reális képet ad a mezőnyről.


A nemzetközi zsűriben hegedűn és brácsán, illetve mindkét hangszeren játszó muzsikusok lesznek. Ilyen például a testület elnöke, Eduard Grach, a Moszkvai Konzervatórium hegedű szakának vezetője, mellette Gérard Caussé francia hegedűs, Siegfried Führlinger osztrák hegedűs és brácsás, Rivka Golani brit brácsás, Lucie Robert amerikai hegedűs és Simizu Takasi japán hegedűs is tagja a zsűrinek, a magyarokat Perényi Eszter, Kelemen Barnabás és Bársony László képviseli a testületben.
A versenyprogram összeállítása alkalmazkodik a névadó, Szigeti József óhajához. (Szigeti József 1973-ban hunyt el, de az első róla elnevezett verseny előkészítésében még részt  vett.)

Szigeti József

Így minden versenyen el kell hangzania Bartók-műnek: idén a szólószonátán kívül a két rapszódia közül választhatnak a versenyzők. Kortárs magyar mű most nincs a repertoárban, de két különlegesség igen: Hubay Zephyrje és Liszt Drei Zigeunerje.
Az elő- és középdöntők szeptember 6. és 12. között nyilvánosak, helyszínük a Régi Zeneakadémia. A Művészetek Palotája Fesztivál Színháza ad helyet a két döntőnek 13-án és 14-én, a díjátadó gálát 15-én a Müpa Bartók Béla Hangversenytermében rendezik meg.

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

3 + 1 tipp szépségápolásra - a szőlő jótékony hatása

csü szept 6 , 2012
Nemcsak az istenek ajándéka, hanem valóságos energiabomba, vitamin és ásványianyag-tartalma miatt bőrápolásra is kiváló. Hidratálásra, tonizálásra, irritációk és pattanások csillapítására, hűsítésére, a pórusok tisztítására is jó a szőlő. Bőrfrissítő kezelések szőlővel Azt mondják, hogy a nőknek a nyakán, illetve a dekoltázsán látszik legjobban a kor, ezért, különösen a nyári napozás […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás