Paraszti gasztronómia a fővárosban

 

 

 

 

 

 

 

 A paraszti gasztronómiát helyezi előtérbe a fővárosban a Hagyományok Háza támogatásával szerdán megnyílt Tradíció vendéglő.

Az étterem a Kárpát-medence népi konyhájának remekei, kiváló hazai alapanyagokból készülő ételek és italok mellett a néphagyományokhoz kötődő programokkal, tematikus hetekkel és népi gasztronómiai tanfolyamokkal várja vendégeit.
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója az étterem megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézmény szakmai támogatásával nyílik meg a vendéglő. A „hiánypótló” vállalkozás a tervek szerint a Hagyományok Háza népi gasztronómiai kurzusainak, kulturális programjainak is helyet ad a jövőben.


Sándor Ildikó néprajzkutató kiemelte, hogy igyekeznek bemutatni egy-egy Kárpát-medencei tájegység jellemző ízvilágát. „A Hagyományok Házának, így az étteremnek is küldetése, hogy a 21. század embere számára élhető módon közvetítse azt a tudást, amelyet szüleink, nagyszüleink, dédszüleink halmoztak fel. A paraszti konyha ilyen visszatanítható tudás” – fejtette ki a kutató.
Az étlapon olyan ínyencségek szerepelnek a paraszti konyhából, mint például az izzasztott krumpli sejtelmesen, a tárkonyos pityókaleves, a brindzás sztrapacska pirított mangalicaszalonnával vagy a makói töltött hagyma.
A gasztronómia segítségével a recepteken kívül sok egyéb hasznos tudást is eltanulhat elődeitől a mai ember. Ilyen praktikus ismeret például a szezonalitás fontossága, de a paraszti konyha segít abban is, hogy felfedezzük a hétköznapok és ünnepek ritmusát – mondta Sándor Ildikó.


Az étterem tervei között szerepel tematikus hetek megrendezése, művészek, közéleti személyiségek főzőbemutatóval egybekötött előadása, a hagyományos kultúrával kapcsolatos programok és főzőtanfolyamok szervezése. Utóbbiak várhatóan már decemberben elkezdődhetnek a vendéglő konyhájában.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Igaz hogy a pénz nem boldogít?

ked nov 6 , 2012
            Ami nincs, az nem tesz boldoggá. Ebben az értelmezésben tehát valóban nem boldogít, inkább kifejezetten idegesít. Nem tudunk pénzt megtakarítani, költségeink pedig egyre nőnek. Korábban elért életszínvonalunkból pedig makacsul nem engedünk. Van kiút a kelepcéből? Sokat hallunk, olvasunk energia megtakarításokról, praktikus fűtés korszerűsítésekről és […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás