Óriási magyar siker: Ezért lett hazánk beszédtéma külföldön
Lehet Magyarország másként is téma külföldön, mint ahogy azt az elmúlt időszak nemzetközi sajtója alapján megszokhattuk? Egy friss amerikai példa szerint igen. Washington egyik legfontosabb gasztronómiai versenyén, az Embassy Chef Challenge elnevezésű megmérettetésen az amerikai fővárosba akkreditált nagykövetségek séfjei mérik össze tudásukat. A fő téma idén a magyar konyha volt, köszönhetően a zsűrit elnöklő, a versenyt tavaly megnyerő Merényi Viktornak. A magyar nagykövetség séfje és Stumpf Anna, a nagykövetség diplomatája a Heti Válasz Online-nak adott interjúban nem csak a versenyről és a washingtoni padlizsánbeszerzés nehézségeiről, hanem a gasztrodiplomácia fontosságáról is beszélt.
– Mikor indult ez a verseny és általában hány nagykövetség vesz rajta részt?
Stumpf Anna (SA): Az Embassy Chef Challenge nevű szakácsversenyt Washington kulturális turizmusát népszerűsítő szervezete, a Cultural Tourism DC öt évvel ezelőtt indította útjára. A verseny az elmúlt évek során egyre nagyobb médiafigyelmet kapott és mára az amerikai főváros egyik legrangosabb gasztronómiai eseményévé vált. A Ronald Reagan Kereskedelmi Központba szervezett döntőn mintegy 450 fő vesz részt közönségként, vagyis kóstolóként. Az érdeklődésre jellemző tavalyi versenyre — ahol Merényi Viktor első helyezést ért el —, már hetekkel a verseny előtt nem lehet jegyet kapni.
Merényi Viktor (MV): A versenyen induló séfek száma évről évre változik, de általában 12 és 15 fő között mozog a részvevők száma.
– Számon tartják a washingtoni nagykövetségek egymás kulináris képességeit?
SA: Washingtonba minden ország igyekszik a lehető legjobb séfeket kiküldeni, hiszen a gasztronómiának fontos szerepe van a diplomáciában, az országok közötti versengésben.
MV: Egy ország gasztrokultúrájának bemutatása, képviselete óriási felelősség minden séf számára. Felkeltheti, vagy megerősítheti a vendégek érdeklődését az adott ország iránt. De egy átgondolatlan menüvel rossz élményt is szerezhetünk, mely hátrányosan befolyásolhatja akár az egész országról kialakított képet. Tapasztalataimból tudom, hogy Washingtonba csak a legjobbak kerülhetnek. Éppen ezért az egymás iránti kölcsönös tisztelet és elismerés is természetes. Amikor mi, séfek néha összefutunk és megosztjuk egymással tapasztalatainkat, ötleteinket, nyilvánvalóra válik: mindenki a tökéletesre törekszik.
– Hogyan sikerült megnyerni a tavalyi versenyt?
MV: A siker kapujához vezető úton kedves feleségem, Zita is mellettem volt. Az ő megértő segítsége és támogatása nélkül nem sikerült volna. Megteremtette számomra azt a szellemi és fizikai segítséget, hogy egy évig szabadnapjaimon és hétvégéinken gyakorolhattam, segített a stand dekorálásában, és nem utolsó sorban velem volt végig a nagy versenyen, amikor órákon át tálaltunk. A verseny szabályzata lehetővé teszi egy fő segítségét a tálalásban. Ha Ő nincs, akkor a kristály ananász sem lenne most itthon velünk. Ez a fődíj, ugyanis, mert Amerikában az első telepesek óta a vendéglátás jelképe az ananász.
– Miként bonyolódik egy ilyen megmérettetés?
SA: A verseny első fordulóján két óra áll a séfek rendelkezésére ahhoz, hogy az ott kapott alapanyagokból saját kreációikat elkészítsék. Mindössze annyit tudnak a versenyzők, hogy a tavalyi év nyertesének országa lesz a téma. Tehát az ideiek gyaníthatták, a paprika alapanyagként alighanem szerepelni fog, de a paradicsomra, a tejfölre, a pisztrángra, valószínűleg nem számítottak.
MV: A zsűri tagjai vezető washingtoni éttermek konyhafőnökei, szakújságírók, televíziós, közéleti személyiségek, valamint az előző év bajnoka, akinek a zsűri elnöki posztja tartogat igazi kihívásokat. Az első fordulóban a résztvevőknek nyolc adag ételt kell tálalni a bíráknak, egyet fotózásra, a többit kóstolásra. Pontozzuk többek közt a konyhai élő munkát, a főzési technikák változatosságát, a tisztaságot, a gazdaságos alapanyagfelhasználást, a keativitást és a tálalási stílust. A végére hagytam a legnagyobb pontszámmal bíró ízhatást és ízvilágot, ami a legfontosabb a zsűrizési szempont.
A megnyitó után a meghívottak végiglátogatják a versenyzők asztalát és kóstolnak. Minden vendég minden ország versenyételét megízleli. A „roham” órákig eltart. Nehézséget jelent, hogy a séfek nem tudják, hogy a négyszáz tányér közül melyik kerül majd a zsűri elé, tehát minden egyes tálalásnak tökéletesnek kell lennie, ami hihetetlen stressztűrést, kitartást és precizitást igényel. A végső zsűrizés két részből áll: egyrészt kihirdetik a közönségszavazatok alapján győztes legjobb séfet. Másrészt külön díjazzák az országtematikus verseny legjobbját. A zsűri nagydíját az a szakács kapja, aki a két előbbi fordulóban a legtöbb pontot kapta.
– Miként fogták fel a versenyzők a magyar tematikát? Ki oldotta meg legjobban a feladatot?
MV: Mindenki helytállt. Érdekes, hogy a tejfölhöz senki nem nyúlt hozzá. A paradicsomot annál kreatívabban használták a résztvevők: füstölve, szárítva, ragunak megfőzve, levesnek paszírozva, nyersen olajjal és zöldfűszerekkel pácolva jól elkészítették. Hasonlóan ötletesen kezelték a pisztrángot: volt gőzölt, kemencében, serpenyőben, grillen sült, töltött és füstölt változat is.
– Miben különbözik a munka egy étteremben és egy nagykövetségen?
MV: Őszintén? A különbség óriási. Egy étteremben minden szigorúan kialakított rendszer szerint működik. Megvannak a beszállítók, a beszerzők, a marketingesek. A konyhán is elkülönülnek a munkafolyamatok. Vannak séfek akik az előételeket készítik, vannak akik a tésztákért, húsokért, köretekért felelnek, és természetesen vannak a cukrászok és a pékek akik friss kenyeret, tortákat, tányérdesszerteket, bon-bonokat készítenek. Végül ne feledkezzünk meg a konyhai élet nélkülözhetetlen szereplőiről sem a mosogatókról, és takarítókról. Mindezt a külképviseleten egy ember végzi: én. Reggel elmegyek bevásárolni, majd a konyhán elő- és elkészítem az ételeket, köreteket, húsokat, desszerteket, a friss kenyeret, aztán kitálalom és levezénylem a vacsorát, vagy a fogadást és a végén elmosogatok. Sok és bonyolult munkaszervezést igényel, ha valami lemarad, vagy nem sikerül. Nincs idő pótolni, nagyon kell koncentrálni és precízen készíteni mindent, hogy a nagykövet és a vendégek a lehető legelégedettebbek legyenek.
– Merényi Viktor a budapesti Boscolo Hoteltől a Gresham palotáig számos jegyzett helyen dolgozott már. Ki volt a legmagasabb rangú vendég, akinek főzött?
SA: A washingtoni nagykövetségi rezidencián Viktor már szinte rutinszerűen főz szenátoroknak, képviselőknek, és az amerikai adminisztráció legkülönbözőbb rangos képviselőinek.
MV: Nehéz megnevezni, ki volt a legrangosabb vendég. Volt szerencsém ételt készíteni élsportolóknak, a Forma‑1 sztárjainak, államfőknek, minisztereknek és a gasztronómiai élet meghatározó szereplőinek. Különleges helyeken is megfordulhattam: készítettünk az Egészségügyi Világszervezetnek, a WHO-nak szívbarát ribizlitortát, amit a szervezet elnökasszonyával közösen szervíroztunk, és kétszer voltunk a Világbank washingtoni főépületében Magyar Heteket tartani. Megfordultunk a Kapitólium egyik dísztermében egy díjátadón, amelyet magyaros díszfogadás követett. Szép emlék az is, amikor két napon keresztül bemutatófőzést tartottam a washingtoni vásárközpontban megrendezett Fancy Food Show nagyszínpadán.
Merényi Viktor az idei verseny zsűrijében
– Hol lehet Washingtonban magyar alapanyagokat beszerezni?
MV: Nem lehetetlen, de azért kissé nehézkes. Egy-egy esemény előtt jópár boltot végig kell járni a hozzávalókért. Van, ahol mondjuk tartanak répát, de nincs cukkini, a padlizsánt megint máshol kell beszerezni. Mivel azonban lassan négy éve vagyok Washingtonban, tudom, merre induljak el.
– Előfordult már, hogy egy nehezebb diplomáciai tárgyaláson a jó magyar étel és bor segített át a holtponton?
MV: Nekem ilyen tapasztalatom nem nagyon van, mert nem látom a vendégeket a tárgyalások, vacsorák alatt. De az üres tányérokból és a vacsorát követő gratulációkból azért lehet érezni, ha a vendéglátás jól sikerült.
SA: A rezidencián adott vacsorák alapvetően oldottabb hangulatúak, mint a száraz irodai tárgyalások. Az asztalnál magyar ételekről sok szó esik, a Tokajit mindenki, aki járt már Magyarországon ismeri. Ezért „Budapest” helyes kiejtése mellett a puttonyszám megfejtése mindig jó beszédtéma, ami átlendít egy-egy holtponton. A magyar konyhát sokan dicsérik, de kevesebben tudják, hogy milyen komoly változásokon megy keresztül az ország a konyhaművészet területén az elmúlt időszakban. Többek között ezért is indítottuk el tavaly a „Culinary Corner by Chef Merényi” néven futó sorozatunkat, aminek lényege, hogy a nyolc-tíz meghívott a nagykövetségi rezidencia elegáns konyháján kötényt kötve, ingujjat felhajtva együtt szaggatja a pogácsát, nyújtja a derelyetésztát, kötögeti a rozmaring ágakat a báránysültre és kóstolja a jobbnál jobb magyar borokat miközben Viktor a magyar konyhaművészet tradícióiról és újításairól, saját főzési trükkjeiről mesél. Az estet a „Találd meg a Tokajit!” desszertbor vakkóstolás zárja a rezidencia elegáns ebédlőjében, ami igazi versenyszellemet idéz elő a meghívottak között. A vendégek mindig arra kíváncsiak a leginkább, hogy hogyan tudják a mesterfogásokat otthon is megismételni, ezért mindenki kap a program végén egy Viktor által elkészített pontos receptkönyvet az aznap esti finomságokról. Egy-egy ilyen különleges estét még hetekig emlegetnek Washingtonban. A helyi zsidó közösség képviselőit is rendszeresen vendégül látjuk, akik nagyra értékelik a kóser módon elkészített ételeket. Az ilyen figyelmesség mindig jól megalapoz egy-egy hosszú tárgyalást. Viktor számára is mindig friss kihívást jelent egy kóser menü összeállítása, ami legalább annyira része a magyar konyhának, mint például a szerb konyhából kölcsönzött lecsó, vagy a sváb ételkülönlegességek. Ételeinken keresztül rendkívül sok mindent el lehet mesélni Magyarországról, összetett történelmünkről és gazdag kultúránkról. Viktor és felesége, Zita rendkívül színvonalas teljesítménye és hihetetlen konyhaművészeti kreativitása az egyik legjobb diplomáciai „fegyverünk”.
Forrás: Facebook/Jobbközép.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
