Pap Gábor: Asztrálmítoszi keretek

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             Az asztrálmítoszi keretek (zodiákusjegyek, bolygó-“viselkedések” stb. hagyományosan zárt, összefüggő rendszere) és a magyar népművészet világlátási modellje között a lényegi összefüggések feltárása csak a legutóbbi években történt meg, illetve történik átfogóan, valamennyi műfajágazatra kiterjedően és teljességre törekvően. Ezekkel a törekvésekkel párhuzamosan felvetődött egy olyan kérdés is a szak-, illetve népszerűsítő publikációkban, hogy vajon az ilyen irányú vizsgálódások során nyert tapasztalatok hasznosíthatók-e, s ha igen, miképpen, a mai vagy éppen a holnapi művészetben is – már akár régi népművészeti alkotások újrafeldolgozásáról, akár új, önálló, modern hangvételű művek létrehozásáról van szó.

Kezdetben – mintegy másfél évszázada, több-kevesebb folyamatossággal elsősorban a népmese-kutatás területén vetődtek fel egy ilyen kapcsolatteremtés igényei. Ezért mostani fejtegetéseinket is célszerű ennek a kutatási ágazatnak, illetve a benne elért fontosabb eredményeknek a vázlatos ismertetésével indítani.

A magyar népmesekutatás egyik ága (Vámos 1943., Berze-Nagy 1961., Jankovics 1980,. Pap 1981.) az 1980-as évek elejére kidolgozta azt az elméletet, amely szerint népmeséink általános dramaturgiai modellje szoros kapcsolatban van az évkör hagyományos, zoomorf modelljével. Eszerint (Jankovics 1980. – Propp 1975. nyomán) a főbb népmesei helyszín-típusok rendre megfeleltethetők a 12 elemű Zodiákus egy-egy csillagképének, illetve (Pap 1986., Pap 1987.) állatövi jegy-érvénytartamának; a tipikus népmesei szereplők pedig a hagyományos “hétbolygó”-rendszer (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) egy-egy tagjának.

További részletkutatások során (Pap 1987.) arra is fény derült, hogy a bolygó-“istenségek” összesen 5-féle lehetséges viselkedésmódjával (“otthon”, “száműzetésben”, “erőben”, “erővesztésben” vagy “vándorúton” lehetnek) igen jól jellemezhetők a konkrét népmesei cselekménykeretek, illetve -mozzanatok.

Minthogy az elmélet kidolgozói között úttörő szerepet játszott egy gyakorló művész, Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilm-rendező, várható volt, hogy hamarosan sor fog kerülni a rekonstruált modell kipróbálására a jelenkori alkotói gyakorlatban is.

jankivocs_marcell

Az eddigi ilyen irányú próbálkozások két nagy csoportba oszthatók. Időrendben is, mennyiségi mutatóit tekintve is elsőség illeti meg a rajzfilmes kísérleteket. Ezek között egy önálló, egész estét betöltő népmese-feldolgozás (Jankovics Marcell: Fehérló, fia, 1981.) és egy – elsősorban televíziós igények kielégítését célzó – rövidfilm-sorozat (Magyar népmesék – terv: Jankovics Marcell, kivitel: Pannónia Filmstúdió kecskeméti részlege, 1980-as évek közepe) említhető meg. Az előbbi kifejezetten, az utóbbiak hellyel-közzel árulkodnak arról, hogy az alkotók a fent említett zodiákusi modell szerint dolgozták át a filmre vitel során a kiválasztott népmeséket.

A próbálkozások közönségvisszhangja ugyancsak figyelemre méltó. A Fehérlófia gyakorlatilag megbukott a hazai mozikban, míg a televíziós mesefilm-sorozat kifejezetten sikeres vállalkozásnak bizonyult, és a Televízión kívül is széleskörű, folyamatos felhasználásra talált (óvodák, iskolák, olvasótáborok stb.)

Tanulságot rejt ez a kettősség, és ezt a tanulságot (tanulságokat) még ma sem késő levonniuk az alkotóknak, illetve a forgalmazóknak. Arról van szó ugyanis, hogy Jankovics eredetileg nem egyetlen népmese feldolgozására adott be forgatókönyv-tervezetet a Pannónia Filmstúdiónak, hanem a mese általános modelljét akarta képletezni egy egész estét betöltő rajzfilmben. Miután ezt a lehetőséget nem kapta meg a Filmgyártól, opponensei rábeszélésére módosított a témán. Maga is érezhette azonban, hogy egyetlen mese értelmezésére nem alkalmas (pontosabban szólva: egyelőre túlságosan merev) az általa addig kidolgozott sematika, mert végül is három népmesét gyúrt össze az új változatban.

Ez kifejezetten szerencsétlen lépésnek bizonyult. Nem vette figyelembe ugyanis, hogy a általa “rokonnak”, illetve egymáshoz képest “variánsnak” minősített három mese (Fehérlófia – Arany László gyűjtése; Fanyüvő, Vasgyúró, Hegyhengergető- Illyés Gyula feldolgozása) éppen zodiákusi helyszínbeosztását tekintve, korántsem feleltethető meg pontról-pontra egymásnak. A kontaminálás így szabályos “kozmikus vihart” eredményezett, amit a nézők dramaturgiai zökkenők sorozataként, azaz végső fokon ritmuszavarként éltek meg, és – különösen a gyermekek, ami, mesefilmről lévén szó, mindenképpen megfontolandó körülmény! – heves elutasítással nyugtáztak.

A Magyar Népmesék című tévéfilm-sorozat stábja okult a Fehérlófia kudarcából, és példaszerű mértéktartással ültette át a rajzfilm nyelvére népmesei nyersanyagát. Nem erőltették a zodiákusi kellékrendszert, de ahol az ilyen elemek szembetűnőek voltak, ott nem is tértek ki jelzésük elől. Ezáltal olyan tanulságokig is el tudták juttatni nézőiket, amelyekre talán maguk sem ébredtek rá a filmkészítés során, viszont a mesékben többé-kevésbé kifejtve, már benne rejtőztek.

És még egy nem elhanyagolható különbség a kétféle rajzos meseinterpretáció között. A Magyar Népmesék sorozat mindvégig tudatosan (és ötletesen) élt a rajzfilm és a népművészet közös – és mindkettőben hagyományosnak számító – eszközével, a körvonallal. A Fehérlófia alkotója – ugyancsak tudatosan, de nem eléggé meggondoltan! – lemondott erről az eszközről. Pedig az eredmény előre látható volt: zsáneresedés, a mögöttes tartalom kiürülése, végső soron a népmesei valóság ellaposodása. Jankovics Marcell egy kevéssé szerencsés, bár kétségkívül “egyéni” rajzfilmes ötlet bűvöletében kategorikusan elutasította magától azt a lehetőséget, amelyet az ábrázoló népművészet éppen a maga hangsúlyozottan vonalrajzra építő gyakorlatával készen kínált volna neki, hogy tudniillik az ily módon megfogalmazott alakok (élő és élettelen szereplők) egyszerre értelmezhetők térben és időben, és így megfelelő mozgatásukkal a természeti-társadalmi valóságnak igen nagy mélységeibe lehet bepillantást adni. Ez a döntés annál sajnálatosabb, mivel a szóban forgó valóság-idézési módszernek mind a meglétéről, mind a konkrét működési szabályairól egészen bizonyosan tudomása volt (történetesen éppen e sorok írója révén!) már a film készítésének idején is.

A Zodiákus-modell másik próbájára a bábjáték műfajában került sor, 1984-től folyamatosan, a debreceni Vojtina Bábegyüttes műhelyében. Az első nagyobb szabású, színházi produkció igényével készült bábdarab a Szépen zengő pelikánmadár című népmeséből íródott (író-rendező: Pap Gábor, bábtervek: Szász Zsolt, díszlet: Pikó Sándor, az együttes vezetője: Szabó Tibor), és nemcsak általános dramaturgiájában, de az egyes bábszereplők megformálásában, mozgatásában, sőt a díszletezésben is feltűnően érvényre juttatta a vállalt modell sajátosságait. A Vojtina együttes 1987 tavaszán mutatta be először Debrecenben, és azóta folyamatosan játssza. Két magas szintű szakmai értékelés és a közönségvisszhang tanúsága szerint a kísérlet sikeresnek mondható.

kiskakas
Akár Jankovics rajzfilmjeit, akár Pap bábdarabjait (azóta újabb készült, A kiskakas gyémántfélkrajcárja című népmese alapján) nézzük, egyelőre csupán annyit állapíthatunk meg, ha tárgyilagosak akarunk maradni, hogy meglevő népmeseanyag átdolgozása során jól használható a hivatkozott zodiákusi sematizmus. Nyitott kérdés azonban, hogy merőben új értékek létrehozásához ugyanilyen jól igénybe vehető-e a segítsége, vagy esetleg épp gátolja az önálló alkotói invenciók érvényesülését.

Erre a kérdésre egyelőre csak elviekben válaszolhatunk. Szigorúan elvi alapon mérlegelve a dolgokat, úgy tűnik, semmi akadálya sincs annak, hogy ez a modell magasrendű modern művészeti alkotások létrejöttéhez is megfelelő keretet biztosítson. Ennél többet egyelőre talán nincs is jogunk kijelenteni, de ennyit biztonsággal állíthatunk. És azt is hozzátehetjük, hogy ennél – a keretszerepnél – többre tudomásunk szerint jelentős alkotók soha, egyetlen művészettörténeti korban sem használták ezt a világlátási, illetve világértelmezési modellt.

Ha a kérdésben tisztán akarunk látni, célszerű szem előtt tartani, hogy a zodiákusi modell nem függetleníthető az általános emberi életvitel alapvető ritmusaitól. Nem valamiféle steril, tőlünk független konstrukcióról van szó tehát ebben az esetben, hanem az emberre gyakorolt hatásában számon tartott egyetemes természeti mozgásrendszer képletezéséről, amit – kissé sarkítva – úgy is átfogalmazhatunk, hogy a Zodiákus – maga az ember. És itt nincs értelme megszorításokkal élni. Nem arról van szó, hogy a Zodiákus – a középkori, az ókori, a mediterrán, a kínai, a prekolumbián amerikai stb. ember, hanem az ember, más szóval a történelmi-társadalmi alakváltozatokon is mindig, mindenütt átsugárzó egyetemes emberi minőség – azaz mi is, itt is, ma is.

Ami változik az egymást követő történelmi korokkal, az a mód, ahogyan konkrét emberi cselekvésekkel megtöltjük az egyetemesebb törvények szerint rendeződő kereteket. Ha tehát mai emberi viszonyrendszereket bontunk ki, illetve működtetünk valamely korunkhoz szólóan hangszerelt műalkotásban, akkor a mára esedékes keretelem(ek)ben kell megtalálnunk helyét, szerepét – esetleg éppen a hontalanságát, szerep-veszítettségét – az egyes emberi karaktereknek (“bolygó-minőségeknek”).

Természetesen nem valamiféle kiagyalt lombik-dramaturgiára kell itt gondolnunk. Nagyon is húsbavágó, személyesen megélt, sőt megszenvedett konfliktusok alkotják ennek a dramaturgiának a nyersanyagát. De azon meg éppen nem érdemes meglepődnünk, hogy minél hitelesebb, “életszagúbb” a cselekményanyag, amelyhez nyúlunk, annál simábban, magától értetődőbben fog beleilleszkedni a napjainkban aktualizálódó állatövi keretekbe. Nem gombhoz kell tehát kabátot fércelgetnünk, hanem csak helyes megvilágításba kell állítanunk, a kabátot, és máris kiderül: rajta van, mégpedig éppen a számára legjobb helyen, a gomb.

Hogyan is “működik” hát a gyakorlatban ez az állatövi – helyesebben mondva asztrálmítoszi – keret?

Érdemes mindenek előtt alaposabban szemügyre vennünk az egyes, eddig csupán nevükön nevezett, de bővebben nem méltatott elemeit. Ehhez két táblázat lesz segítségünkre, továbbá egy rajzos modell-vázlat. Az előbbiek merőben szöveges információkat tartalmaznak, a magunk összeállításában (vö.: Baktay é.n.), az utóbbi Kustár Zsuzsa iparművész kortársunk alkotása.*

Konkrét művészettörténeti, illetve népművészeti példák idézésével illusztrálja a legfontosabb összefüggéseket, és ezáltal megkönnyíti a Zodiákus-stációk névadóinak (ezek általában, de nem kizárólagosan állatalakok) felismerését- azonosítását a népmesei, balladai stb. szövegkörnyezetekben is.

Kezdjük az első táblázattal.

A jelenleg rendelkezésünkre álló meglehetősen szűkös keretek között is legalább ötféleképpen kell kifejtenünk a tartalmát ahhoz, hogy mélyebb ismeretek összefüggő rendszeréhez jussunk általa – így aztán öt különböző típusú, mindamellett egymással szorosan összefüggő polaritáshoz jutunk. Ezek sorban a következők:

1. táblázat

Vegyük sorra ezeket a párosokat!

1. A térbeliség-időbeliség ellentétpár vonatkozásában legyen elég ehelyütt annyit megjegyeznünk, hogy a kétféle tizenkettes egymáshoz képesti “viselkedését” az ún. precessziós jelenség szabályozza. Ennek tudható be, hogy a Kos időegysége nem feleltethető meg egyszer s mindenkorra, végérvényesen a Kos térbeli egységének, hanem a kétféle Kos-egység folyamatosan, egyszersmind ciklikusan elmozdul egymáshoz képest, és ugyanez vonatkozik az Állatöv valamennyi további szakaszára is.

Kétféle hibalehetőség adódik ezzel a “kettős természettel” kapcsolatban. Az egyik – ezt elsősorban laikusok követik el – az, hogy módszertelenül, nyakra-főre összekeverjük a kétféle tizenkettes elemeit, más szóval egy-egy levezetésen belül indokolatlanul átugrálunk egyikből a másikba. Ilyenkor rendre bizonytalanná válnak megállapításaink, hiszen az idő-adatok nem vihetők át minden további nélkül, automatikusan a téri rendszerbe, és viszont.

A másik gyakori hiba – ennek elkövetése inkább a csillagász, illetve művelődés-történész szakemberek privilégiuma – az, hogy a kettő közül az egyik tizenkettest, szinte mindig az időbelit, egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Így az Állatöv jelentése a csillagképek körére, szaknyelven az Ekliptikára szűkül le, és a vele összefüggésbe hozható művelődéstörténeti anyag jószerivel magyarázhatatlanná válik. Gyaníthatólag ez az egyik oka annak is, hogy a Zodiákust mindeddig vonakodtak közvetlenebb kapcsolatba hozni a néphagyománnyal, beleértve természetesen a magyar népköltészeti, illetve népművészeti hagyományt is.

Az Állatöv tizenkét jegyének kétféle továbbosztása, a Nap-, illetve a Hold-járás” ritmusa szerint – a bolygóuralmi helyzetek feltüntetésével

2. táblázat3. táblázat

2. Az óraszámlap-óramutató szerepkör további részletezése már kevésbé tűnhet felesleges időpocséklásnak. Annyi még magától értetődhet, hogy az állócsillagok (köztük a jellegzetes formájú és helyzetű csillagcsoportosulások, mint a Zodiákus 12 csillagképe) inkább a díszletek, a mozdíthatatlan vagy nehezen mozgósítható környezetelemek alakjában jelentkeznek a szöveges, illetve képszerű műalkotásokban, míg a hozzájuk képest különböző sebességekkel ide-oda mozogni látszó további égitestek – köztük természetesen az ilyen szempontból ugyancsak “bolygónak” számító Nap és Hold! – inkább a díszletek között tevékenykedő színjátszók jelmezét öltik magukra. A képlet azonban nem ilyen egyszerű. Egy lovas katona (huszár) esetében például, már akár népdalban, népmesében, akár hímzésen, faragványon tűnjék fel, mindig a ló számít a “mozdíthatatlan” keret-elemnek (a Ló ugyanis a Nyilas zodiákus jegyének jelzőállata a keleti Állatövben!), az ember pedig a “mozgékony” bolygó-minőség megtestesítője, bármennyire fordított is ehhez képest a hétköznapi életben kettejük viszonya. (A ló mozog, míg nyergében mozdulatlanul ül az ember! )

Tudnunk kell, hogy a Zodiákus, mint csillagképek 12 elemű gyűrűje vagy öve (Állat-öv!) éppen azért vált kitüntetetté az égbolt többi részéhez képest, mert valamennyi szabad szemmel megfigyelhető “bolygó” – a klasszikus “hétbolygó-rendszer” valamennyi tagja, beleértve a Napot és a Holdat is! – ebben az övben látszik keringeni Földünk körül. Ezen az “óraszámlapon” tehát valamennyi “mutató” állását, illetve mozdulásait egyszerre lehet számon tartani.

Az állócsillagok díszlet-elemei között a bolygó-színjátszók alapvetően kétféleképp viselkedhetnek. Vagy egyöntetű tevékenységgel, voltaképpen inkább csak jelenléttel töltik ki a megfelelő Zodiákus-mezét – ekkor azt mondjuk, hogy “otthon” vagy “uralomban” vannak az adott helyszínen; vagy pedig egyszeri, heves, robbanásszerű megnyilvánultságukat észleljük, ez meg azt jelenti, hogy éppen “erőben” vannak. Még ugyanennek a szabálynak a hatósugarában érvényesül az a megkötés, hogy az “uralmi” helyzettel (idegen szakkifejezéssel: domicilium) szemben – tőle 6 csillagképnyi, illetve 6 hónapnyi távolságban a Zodiákuson belül – “száműzetésben” (exilium) van az illető bolygó, míg az “erőnléti” helyszínnel (exaltatio) szemben “erővesztésben” (deiectio) találjuk őt. Ha sem ez, sem az nem észlelhető velük kapcsolatban, akkor éppen “vándorúton” vannak (peregrinatio) két égi helyszín, illetve két időegység között.

Mindez jól tettenérhető a népmesékben és népballadákban, ahol az “otthon” levő bolygó-minőség mindig általános jellegzetességeket határoz meg egy-egy mesei-balladai helyszínen, míg ugyanott az “erőben” levő bolygó effektíve is cselekményt indít, illetve már futó cselekményt drasztikusan módosít. Például: a téli napfordulós Bak-időegységben Szaturnusz uralkodik, ennek megfelelően az adott mesei (Félig nyúzott bakkecske – nyúzási jelenet) vagy balladai szituációban (Halálra táncoltatott lány – a ballada második fele, a tánc jelenet) a visszafogó, megkötő erők érvényesülnek általános és tartós közegteremtő tendenciákként, míg a voltaképpeni cselekmény (nyúzás, vérig táncoltatás) az ugyanitt erőben levő Mars-bolygóminőség számlájára írandó. Az itt vázolt “szereposztás” természetesen kimutatható a képszerű népművészeti alkotásokban is, különösen a figurális jelenetes pásztorfaragásokon, de a hímzéseken és a népi fazekasság írókázott mintakincsében is.

Külön magyarázatra szorul a “Sárkányfej”, illetve “Sárkányfarok” kifejezés a táblázatban. Az előbbinek ismertebb, ma is használatos neve a Felszálló Holdcsomópont, a másiké a Leszálló Hold-csomópont. Egy valódi (Hold-) és egy, látszólagos (Nap-) “bolygó”-pálya metszéspontjáról van itt szó, amelyet a ránk maradt emlékek tanúsága szerint már az őskor kései szakaszában számon tartottak, mivel csak ennek a virtuális “lénynek” a vándorútját figyelve lehetett előre jelezni a Nap-, illetve Holdfogyatkozásokat. (Könnyű belátni: akár Nap- akár Holdfogyatkozás csakis akkor következhet be, ha mindkét égitest a csomópontok egyikének vagy mindkettejüknek az irányában helyezkedik el a földi megfigyelőhöz viszonyítva!)

hold csomopont
Minthogy ezúttal is mozgó (azaz óramutató szerepű égi minőségről van szó) az ókori-középkori kultúrák némelyike kategórikusan besorolta a Sárkányfej-Sárkányfarok kettőst a bolygók zárt rendjébe, és így jellegzetes bolygó-kilencesség jött létre, amelynek nyomai kifejezetten is megörökítődtek a táblázatunkban összefoglalt bolygóuralmi-erőnléti rendszerben. (Vö.: Harmer 1938., Hoyle 1978.). Ez a “számfeletti” két bolygó-minőség kimutatható a magyar népi műveltségben is. Népmeséink sárkány figuráinak többsége ezek egyesített képjelének fogható fel – sztereotip viselkedésük alapján elsősorban erre kell következtetnünk -, csak ritkábban tekinthetők a Mérleg jegy keleti megfelelője, a Sárkány megidézőinek.

3. Az eddigiek alapján voltaképpen magától értetődik, hogy a népművészet valóságidézése esetében keretnek ne a teret, ne is az időt tekintsük önmagában, hanem az egységes téridő-rendszert. Ez a működési elv konkrétan úgy nyilatkozna meg a képszerű népművészeti alkotásokban, hogy velük kapcsolatban az esetek többségében elvileg sem lenne eldönthető, hogy információtartalmuk döntően térbeli vagy időbeli karakterű. Magyarán szólva: ha egy dunántúli tükrösfedél ábráján, mondjuk, négy vonuló betyárt látunk egy sorban, akkor ezekről éppoly jogosan állíthatjuk, hogy egy adott pillanatban négy különböző személyről adnak hírt, mint hogy egyetlen személynek négy egymást követő léthelyzetéről tájékoztatnak. Ez viszont, következményeit tekintve, azt jelentené, hogy egy-egy ilyen ábra szükségképpen legalább kétértelmű kell, hogy legyen; vagyis ebben az információ-továbbító rendszerben, úgy látszik, az egyértelműség nem számít feltétlenül előnyös karakterisztikumnak. (Pap 1979., Pap 1987.)

A szóban forgó alapelv jelentősége ott mutatkozik meg a legszembetűnőbben, amikor csillagképek, illetve állatövi jegy-érvénytartamok hagyományosan számon tartott sajátosságait kell egymásra vonatkoztatnunk vagy egymáshoz képest értékelnünk. A tavaszindítás például jellegzetesen és kifejezetten az időbeli Kos-egység sajátosságai közé tartozik (Kos-pont: március 21.), függetlenül attól, hogy az adott év Kos havának első napján hajnalban melyik állatövi csillagképből látjuk felkelni a horizonton a Napot. (Jelenleg, mint ismeretes, ez a csillagkép éppen nem Kos, hanem a Halak, de jó ideje átfedi már a Vízöntő is!) Másrészről viszont az a két “támadási pont”, ahol a külső, hatalmasabb, egyetemesebb világ közvetlenül is “beleszólhat” a Zodiákus kisvilágába, nevezetesen a Nyilas és a Szűz csillagképének állatövi szakasza, térbeli mivoltában jelentős elsősorban, hiszen az első esetben, a Nyilas csillagkép irányába nézve “látunk be” a saját Tejútrendszerünk generáló (“atyai”) természetű középpontjába, a második esetben pedig ugyancsak a Szűz csillagkép irányából hat ránk az az extragalaktikus szuperhalmaz (népmeséink boszorkánytanyáinak égbolti megfelelője!), amely tetemes egyirányú húzást ad az egyébként viszonylag egyöntetűen tágulónak látszó Univerzumnak.

Bármennyire is így áll azonban a helyzet, ha objektív (csillagászati) tényszerűségében vizsgáljuk, az asztrálmítoszi világképben (népművészetünk világképe, mint tudjuk, jellegzetesen ilyennek tekinthető!) a mondott sajátosságok mintegy átsugároznak a térbeli egységekből az időbeliekbe, és viszont. Így az “atyai” tulajdonságok székhelye ókkor is a Nyilas havában marad, amikor ennek a hónapnak a kezdetén már nem a Nyilas csillagkép, rajta keresztül pedig saját “atyai” Galaxiscentrumunk “szól be” a mi kis világunkba, mint kétezer évvel ezelőtt, hanem a Skorpió csillagkép, amelynek hátteréből más égboltmezők küldik felénk a maguk jellegzetes – “atyainak” éppenséggel nem nevezhető – üzenetét.

Talán még ennél is fontosabb azonban, hogy megértsük: az asztrálmítoszi (téridő-) logika szerint semmiféle ellentmondás nem rejlik abban a kijelentésben, hogy míg egyrészről az állatövi jegyek belső mozgástendenciái – és az ezeket jól felismerhetően leíró, mai napig használatos jeleik – elsősorban az éven belüli fény-árnyék ingadozások függvényében (tehát időben) generálódnak, addig ugyanezek az alapvető mozgástendenciák felnagyítódva és kifejtődve – egy- egy precessziós világhónapba szétterülve – már annak függvényében realizálódnak, hogy a tavaszponti napfelkelte-hely mögött éppen melyik csillagkép (azaz térbeli zodiákus-egység) látható.

Annyit mindenesetre feltétlenül észre kell vennünk – a szöveges és a képszerű népművészeti alkotások vallomása e tekintetben is figyelemre méltóan összecsengő! -, hogy a “normális” 365 napos éven belül az egyes hónapokra esedékes legszembetűnőbb természeti mozgások (virágok nyílása-hervadása, állatok föld alá rejtőzése, illetve kibújása barlangból-odúból, költöző madarak ide-oda vándorlása stb.) elsősorban a fény-árnyék ingadozás adott fázisának vonzataként értelmezhetők, nem pedig aszerint, milyen csillagképek tűnnek fel az égbolton a kelő (vagy éppen a nyugvó, delelő stb.) Nap mögött. Ami azt is jelenti, hogy ha egy népművészeti alkotásban tendencia jelként fogalmazódik meg valamely állatövi tulajdonság (például a Kos-tulajdonság a fejét jobbra- balra hajtogató griffmadár alakjában a Fehérlófia-típusú mesékben, illetve az ún. “kétfejű sas” ábrájában a festett kazettás mennyezeteken, pásztorkészségeken, hímzéseken stb.), akkor nagy biztonsággal következtethetünk arra, hogy a “kis” évi (365 napos) időegységben fogalmazza híreit a világról a szóban forgó alkotás. És ez a megállapítás akkor is érvényben marad, ha történetesen sem a “nyugati” (mediterrán), sem a “keleti” (török- kínai) Zodiákus nem használja kanonizált képjelként a mi “kétfejű” griffmadarunkat a Kos-tulajdonságok jelölésére.

4. Ha táblázatunk két oldalát összevetjük egymással, feltűnik, hogy egy darabig tükör-szimmetrikusan futnak egymás mellett a rubrikák, aztán a széleken eltér egymástól az osztások ritmusa. A bal oldali szélső oszlop egyöntetűen háromszorozza a mediterrán Állatöv egységeit, míg a jobb szélén hol három, hol két osztás (“Hold-ház”) felel meg egy-egy keleti zodiákus mezőnek. A kettősség oka kézenfekvő: ugyanazt a nagyobb tér-idő-egységet – esetünkben ez a 365 napos év, illetve a neki megfelelő 360°-os Ekliptikakörív – nemcsak a Nap látszólagos mozgásának a ritmusa szerint lehet felosztani apróbb és még apróbb egységekre, de egy másik nagy ?világító”, a Hold valódi járása szerint is. Ennek a ciklusnak a teljes ideje kereken 28 nap lesz, tehát célszerű az Ekliptika övét, amelyben (5°-nyi billegéssel lefelé-fölfelé – vö. a Hold-csomópont kérdéskörével!) a Hold is kering körülöttünk – persze ő nem csupán látszólag, mint a Nap, hanem valóságosan is – , 28 ?Hold-házra” beosztani, és akkor ezen az új skálán az éjszakai fényingadozások, illetve az ezek függvényében lezajló természeti mozgások is nagy pontossággal követhetők lesznek.

Ez a 28 elemű óraszámlap természetesen magában foglalja a Nap “járása” szerinti 12 elemet is, további szakaszolás pedig úgy történik, hogy minden egyes Nap-stáció után még egy további, most már csak a Hold járásra jellemző egység iktatódik be (így összesen már 24 egységünk van), s ezekhez a “sarkaltos” téridő-szakaszokban, azaz a napéjegyenlőségi Kos (Kutya) és Mérleg (Sárkány), továbbá a napfordulós Rák (Bivaly) és Bak (Kecske) hónapokban még további egy-egy Hold-ház járul. Az így megismert 28 állatalak – ezt hosszadalmas bizonyító eljárás híján, pusztán személyes tapasztalatokra építve is tudomásul vehetjük – jellegzetes szereplőgárdája a hazai népművészetnek, mégpedig valamennyi műfaja (mesék, balladák, faragások, hímzések stb.) vonatkozásában. Sőt, nem túloznánk akkor sem, ha azt állítanánk, hogy elsősorban éppen ezek az állatalakok népesítik be népművészeti alkotásainkat.

allatov
Nem kevésbé jelentős azonban az évkörnek a Nap “járása” szerinti tovább osztása sem. Ebben a rendszerben valamennyi zodiákus-egység a neki megfelelő elemi tulajdonság mentén tagolódik további részegységekre. A teljes Állatövön belül, mint ismeretes, szabályos rendben összesen négy elemi tulajdonság ismétlődik három-három alkalommal. A Tavaszponton kezdve a sort: a Kos tüzes természetű, a Bika föld-jellegű, az Ikrek levegős, és így tovább, ugyanebben a sorrendben végig az évkörön. Eszerint a Kos tulajdonságmezeje például úgy bontható tovább az elemi karakter megsértése nélkül, hogy az első tíz napjában (szaknyelven az első dekanátusában) töretlenül érvényesülnek benne a Kos- tulajdonságok, a második tíz napban ezek már a következő “tüzes” jegy, az Oroszlán sajátosságaival színeződnek át, míg a befejező tíz nap a harmadik (és egyben utolsó) “tüzes” jegy, a Nyilas jellegzetességeit rétegzi rá a Kos-mezőre.

Könnyű belátni, hogy ez a 36 elemű “nappali? rendszer nem szinkronizálható zökkenőmentesen a 28 elemű “éjszakaival”. Ez azonban semmiféle nehézséget nem okoz a mindennapi tájékozódásban, hiszen a nappali munka ritmusai még az ésszerűtlenség határain túl egyöntetűsített nagyvárosi életviteli modellben sem esnek egybe pontosan az éjszakaiakkal. Sarkítottan úgy is fogalmazhatnánk, hogy a dekanátus jelzések elsősorban tendenciákat tapogatnak le, míg a Hold- házak állat képviselői megvalósulások képjeleinek tekinthetők. Ez a felismerésünk majd a háromrétegű ember-(valóság-)kép kifejezésekor – alább – nyer különös jelentőséget.

5. A dekanátusok rendszerének igazi súlya nem is a 365 napos “kis” év keretei között mérhető meg, hanem a tágabb téridő-egységben, az ún. precessziós vagy “nagy” Nap-évben. Ez a két jellegzetes téridő-keret döntően két sajátosságában tér el egymástól : az előbbinek, ez pedig – tovább részletezve a kérdést – annyit jelent, hogy egy “kis” hónapnak a precessziós időkeretek között kerek 2160 “kis” év felel meg. Az irányultság tekintetében sarkítottabb a helyzet: a precesszió “világévében” a hónapok pontosan fordított sorrendben követik egymást, mint a mi megszokott 365 napos “kis” évünkben. Ott a Kos után nem a Bika következik, hanem a Halak, azután a Vízöntő, és így tovább.

Mindkét sajátosság közös forrása, egyben magyarázata a precesszió – egzakt csillagászati formalizmussal leírható – jelenségében rejlik. Eszerint tapasztalati tény, hogy Földünk tengelye nem mozdulatlan forgás közben, hanem kúppalást mentén elmozdul. Ennek következményeképpen a “szoláris” (a fény-árnyék arányváltozásai alapján számon tartott) év valamivel rövidebb, mint a “sziderikus”, amelyet aszerint mérünk, hogy a napéjegyenlőség pillanatában melyik csillagkép látható éppen a felkelő nap mögött. Ez utóbbi tehát csekély mértékű késésben van az előbbihez képest. Ez a késés 72 évenként egy fokot tesz ki, kereken 2160 évenként 30 fokot, azaz gyakorlatilag egy csillagképnyi ívhosszat. Nem árt tudnunk, hogy népművészetünknek eddig ilyen szemszögből megvizsgált alkotásai – elsősorban ismét népmesékre, népmeséinkre kell hivatkoznunk! – mindkét idő-egységet ismerik, és mindkettőnek a menetében nagyjából egyforma gyakorisággal fogalmazzák meg üzeneteiket a világról.

napejegyenloseg
Most már az is könnyen belátható, miért nő meg a dekanátusok jelentősége éppen a precessziós rendben. Itt nem a “fejüknél” találkozunk az egyes hónapokkal, hanem a “farkuknál”. Ez a tény a jelalkotásban úgy jut kifejezésre, hogy míg a “kis” évbeli hónapjelző állatok rendre a fejükön viselik a főbb mozgástendenciákat leíró címer-alakzatokat (a Kos esetében például ez az állat két irányba egyforma ívelődéssel szétáradó szarva), addig az eredetileg precessziós rendben fogalmazódott keleti zodiákus-állatok ugyanezt a jelet az altestükön hordozzák (az előbbi példánál maradva: a Kos keleti megfelelője a Kutya, farka csóválásával, azaz időegységben egyforma ívű ide-oda mozgatásával írja le ugyan ezt a jelet!).

Ha viszont nem az elején, hanem a végén lépünk be egy-egy állatövi jegybe, akkor nem az első, hanem éppenséggel az utolsó dekanátusuk sajátosságai lesznek szembeötlőek a bemenetel időszakában. Ha például a Kos precessziós “Világhónapjába” hátrálunk bele, akkor az első 720 évben (ennyi egy dekanátus időtartama) még nem Kos-szerű, hanem inkább Nyilas-szerű jellegzetességekkel fogunk találkozni, hiszen – mint már láttuk ez a “tüzes” jegy süt át a Kos harmadik dekanátusán.

Táblázatunk használatához nem árt még annyit tudnunk, hogy a kétféle Zodiákus közül a keletit nem csupán egyetlen ciklus tagolására használják, hanem szervesen egymásra épülő fokozatokban legalább négy felhasználási szintjükről tudunk. A legkisebb, egyetlen napnyi terjedelmű ciklusban egy-egy zodiákus-állat egy-egy ún. “kettősórát” jelöl, mégpedig úgy, hogy a delet a Ló kettősórájának közepén találjuk, az éjfélt a szemközti Patkányéban. Eggyel magasabb fokozatban ugyanezek az állatok egy-egy (kb. 30 napos) hónapot jelölnek a “kis” évben. Tovább növelve az időhatárokat, egy zárt 12 éves ciklushoz jutunk, amelynek 1-1 évét képletezik a nevezett állatok. Végül – de nem utolsósorban – a precessziós “nagy” Nap-év egyes hónapjai viselik a szóban forgó állatsereglet egyes szereplőinek nevét, természetesen fordított sorrendben, mint a “kis” évben.

(magyartaltos.info)
magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás