Panelház tetején állítottak fel hagyományos faházakat Kassán

 

 

 

 

 

 

 

 

A hagyományos szlovák népi építészet egyedi stílusának állít emléket, ugyanakkor a társadalmi, kulturális változások kontrasztjaira is rá kívánja irányítani a figyelmet az alkotó azzal a három liptói faházzal, amelyet Kassán, a Dargovi hősök lakótelep egyik 12 emeletes panelházának tetején állítottak fel szimbolikus tiszteletadásként.

kassa 2

Liptói faházak egy 12 emeletes panelházon Kassán, a Dargovi hősök lakótelepen 2013. október 31-én. A Tomás Dzadon szlovák képzőművész tervei alapján felállított építmény a hagyományos szlovák népi építészetnek állít emléket, valamint a társadalmi, kulturális változások kontrasztjaira is rá akarja irányítani a figyelmet. MTI Fotó: Komka Péter

A faházak a Népi Építészet Emlékműve (PLA) nevet viselő projekt keretében kerültek a kassai bérház tetejére. A projekt ötletgazdája és megvalósítója Tomás Dzadon, egy harmincas évei elején járó, főként térbeli installációkkal foglalkozó szlovák képzőművész, aki szerint a faházak városi környezetbe helyezésének ötlete jó néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza. “A vízió 2006-ban született és eredetileg szülővárosomban, Poprádon szerettem volna kivitelezni” – emlékezik honlapján a fiatal művész, aki szerint az alkotás az “elveszített ártatlanságot” szimbolizáló hagyományos építészet és saját gyermekkora valós keretei, a szocialista építészet panelházai közti kontrasztot kívánja érzékeltetni.

A projekt keretében három eredeti, természetes környezetében álló liptói, illetve árvai faházat szereltek szét, szállítottak el és szereltek össze ismét Kassán. “Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a kassai toronyház 48 bérlőjéből 34 azonnal támogatta az ötletet a fennálló kockázatok ellenére is, ezeket az embereket hősöknek tekintem” – emlékezett Tomás Dzadon, hozzátéve: az az érzése, hogy a projekttel később azokat is sikerült meggyőzni, akik eleinte ellenezték azt.

A darabokra szedett három faházat darukkal emelték a 12 emeletes toronyház tetejére és helyben szerelték össze. A helyszín kontrasztjában sajátos képi világot nyújtó térinstallációt acél tartószerkezettel rögzítették a tetőre, annak teljes súlya eléri a negyven tonnát. A faházak a projekt kivitelezői szerint 2015 őszéig maradnak ezen a helyszínen.

 

(MTI)

magyarno.com

 

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás