Öt kilósra nőtt karalábé Székelyföldön

 

 

 

 

 

 

 

 

Meglepte a csíkzsögödi Silló Olga háziasszonyt a kertjében öt kilósra nőtt karalábé. „Én ilyen nagyméretű karalábét még nem láttam, nemhogy termett volna a kertemben” – nyilatkozta a háziasszony a Székelyhon internetes hírportálon. Mint elmondta, minden évben egy kézdivásárhelyi termelőtől vásárolja, nem csak a karalábé-, hanem minden más palántát. Azokat ülteti ki viszonylag korán kertjébe: idén is már május első hetében kikerültek a zöldségpalánták.

A hatalmas méretű termést hozó növény nem részesült különlegesebb gondozásban, azt is ugyanúgy kapálta, gyomlálta és locsolta a tulajdonos. Hozzátette, nem volt ilyen kiemelkedő, de szép termést hozott idén a többi zöldség is, főként a paradicsom és a cékla. A feltűnően növekedő karalábét a kert felszabadítása miatt szedték le más zöldségekkel együtt, hogy ne tegyenek kárt bennük a beengedett szárnyasok.

Olga néni hangsúlyozta, hogy a hatalmas méretű karalábé nem fás, így a teljes zöldség elfogyasztható. Leginkább paszulylevesbe használja, de három unokája közül a legkisebb gyakran fogyasztja nyersen is, így biztos benne, hogy elfogy a méretes zöldség.

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás