Oroszország a kereszténység legfőbb védelmezője

Oroszország világszerte a kereszténységet védelmező legfőbb erőként lép fel – jelentette ki Kirill, Moszkva és Oroszország pátriárkája vasárnap a nemzetközi kapcsolatok moszkvai egyetemén (MGIMO).

Az orosz ortodox egyházfő szavai szerint Oroszország védelme egyet jelent a pravoszláv hit, a kereszténység védelmével, Oroszország érdekei pedig nem mások, mint a nép érdekei.
Oroszország ma a legfőbb olyan erőként lép fel, amely a keresztényeket védelmezi szerte a világon – hangoztatta Kirill a MGIMO Alekszandr Nyevszkij novgorodi fejedelemről, vlagyimiri nagyfejedelemről, a hadsereg és a diplomácia védőszentjéről elnevezett templomának felszentelésén.
A Ferenc pápával Havannában, február 12-én létrejött történelmi találkozójáról szólva kijelentette, hogy annak célja elsősorban az erők egyesítése volt „az isteni igazság, keresztény fivéreink és nővéreink egész világon való védelmezésében, a Jézus Krisztus urunk megvallásához való jog megvédésében”.
A két egyházfő havannai találkozója alkalmából – amely az első ilyen alkalom volt az 1054-es egyházszakadás óta – közös nyilatkozatot írt alá, amelyben egyebek között hangsúlyozták, hogy meg kell teremteni a békét Szíriában, Irakban és Ukrajnában, valamint hogy sürgős lépéseket kell tenni a közel-keleti keresztények védelmében.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “Oroszország a kereszténység legfőbb védelmezője

  1. En személy szerint nagyon orulok a találkozonak és nagy reményeket fuzok hozá és imátkozni fogok a sikeres megegyezést várok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hetvenmillió forintot loptak a lakóktól egy gyömrői idősotthonban

hét márc 7 , 2016
Vádat emelt jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt a Monori Járási Ügyészség két férfi, köztük egy ügyvéd ellen, akik több mint hetvenmillió forintot szereztek meg egy gyömrői idősotthon lakóinak bankszámláiról – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Gyugyi Csilla elmondta: az egyik vádlott – aki vezetői feladatokat látott […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás