Örökségvédelmi turisztikai útvonal jött létre Kárpátalja határ menti területein

 

 

 

 

 

 

Befejeződött a beregi és a kárpátaljai műemlékállomány feltérképezésére indított uniós program, amelynek segítségével egységes örökségvédelmi turisztikai útvonal jött létre Kárpátalja mentén.

A Középkori templomok útja című turizmusfejlesztési projekt keretében 15-15 magyar és kárpátaljai templomot, műemléket vizsgáltak meg régészeti, történelmi és restaurátori szempontból, a szakmai kutatások eredményeit pedig egy több mint 400 oldalas tanulmánykötetben összegezték a szakemberek – hangzott el a program záró konferenciáján, amelyet szerdán rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán.
Oláh István, a program koordinációs feladatait ellátó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a most befejeződött kutatás a 2009-ben indított, Középkori templomok útja Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megyékben című turizmusfejlesztési projekt folytatása, amelynek segítségével akkor húsz szatmári és tíz partiumi templomot foglalhattak egyetlen vallási-kulturális tematikus útvonalba.
A programot – az Európai Unió 90 százalékos támogatásával, összesen 143 ezer eurós költségből – kiterjesztették Beregre és Kárpátaljára is, mivel a két térség egyedülálló és eddig felfedezetlen kulturális és egyházi műemléki örökséggel rendelkezik – emelte ki az igazgató. Ennek révén Kárpátalján komoly műemlékvédelmi kutatások kezdődhettek el, amelyre több mint húsz éve nem volt példa: a rajzokkal és fényképekkel gazdagon illusztrált tanulmánykötetben Akli, Feketeardó, Nagybégány, Técső, Beregszász, Bene, Gerény, Nagymuzsaly, Ungvár, Huszt, Nagyszőlős, Visk, Csetfalva, Munkács és Palágykomoróc középkori szakrális emlékeiről olvashatnak részletesen a téma iránt érdeklődők.
Magyar oldalon szintén tizenöt beregi templomot járhat végig a látogató virtuálisan a program keretében elkészült könyv és két dokumentumfilm segítségével. Oláh István hozzátette: a kezdeményezés révén a közönség is megtapasztalhatja, hogy milyen egyedülálló hálózata van a középkori templomoknak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amely ebben tekintetben Magyarország egyik leggazdagabb vidékének tekinthető.
A területfejlesztési ügynökség és a Kárpátaljai Megyei Tanács partnerségével, valamint a Teleki László Alapítvány kutatómunkájával megvalósult magyar-román-ukrán projekt részletes kutatási anyaga a későbbiekben alapjául szolgálhat akár a műemlékek felújítását célzó programnak is.

 

Forrás:MTI

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás