Óriások nem csak a mesében éltek

A görögök úgy tudták, hogy Gaia földanyának először csak félig ember-formájú, hekatonkheir, azaz százkezű óriásgyermekei születtek: Briareusz, Gügész és Kottosz. Őket három egyszemű küklopsz követte: Brontész, Szteropész és Argész, akik mind mesterkovácsok voltak, és szabad idejükben hosszú falakat építettek. Hatalmas kőtömböket illesztettek össze minden kötőanyag nélkül, és olyan pontosan, hogy a nekik tulajdonított falak néhol még ma is állnak.

Mese, vagy valóság? Tényleg léteztek óriások? Az Ószövetség szerint igen. Az Apokrif iratok is említést tesznek a hatalmas emberekről.

Az óriásoknak az univerzum teremtésében, fenntartásában vagy elpusztításában volt szerepük. Az Ószövetségben több teremtésmítosz is van. A Genezis I.6,2-4 Isten fiainak, a mai emberek őseinek nevezi az óriásokat:

És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala”… Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.

Az óriások neve Nefilim, a semita NFL szótőből, ami azt jelenti, lehajítva lenni, vagyis akiket lehajítottak a földre, mint Lucifert és a légióit. Az óriások és az ördögök sokszor keverednek a keresztény legendákban. (A „sem” szót Károli Gáspár híres-nevesnek fordította.) A szó tulajdonképpen az eget jelentő sem, samaim, és azt jelenti, akik fönt voltak; talán a nap birodalmában, amelynek egyik semita neve Samas. Az írások szerint lehajították őket, vagy lerepültek, mint a sasok. (Sokak szerint az óriások ufonauták voltak, és valami rejtélyes céllal jöttek a földre.)

Az Apokrif iratok az óriásokat őröknek, figyelőknek nevezik őket. Magyar népmeséink is őrzik az óriások őrködő szerepét, ugyanakkor ezek a hatalmas teremtmények sokszor gonosz emberevők, rombolók, akik erejük hatalmával visszaélnek.

Tény, hogy óriások léteztek. Korabeli szobrok, rajzok és más alkotások őrzik emléküket. Megjelennek űrhajós ruhában, vagy éppen a Nibiru mellett ábrázolva.

Szerte a világon, többek közt Európa számos pontján tártak fel sírokat, amelyek közül az egyikre Írországban, 1895 decemberében találtak rá bányászati munkálatok közben. Az óriás 12 láb magas volt, és mellkasának kerülete meghaladta a 6 lábat is. A keze 4 lábnál hosszabb voltak, és a jobb lábán hat ujj nőtt (feltehetően a balon elvesztett egyet). A súlya „mindössze” 2 tonna volt.

A Görögországban feltárt óriások maradványaira bukkantak többek közt az athéni metró építése közben, de sajnos a mai napig nem sokat tudunk ezekről az emberi teremtményekről.

http://www.youtube.com/watch?v=_yfSTR353yE

Az utolsó óriás

1990-ben az angol BBC tévécsatorna bemutatott egy dokumentumfilmet az utolsó óriásról, aki bolygónkon élt. 1873-ban Patagóniában spanyol tengerészek elfogtak egy háromszázötven centiméter magas sötétbőrű lényt. A férfi ágyékkötőt viselt és egy hatalmas bunkósbottal hadonászva küzdött a spanyolok ellen, ám lehetett bármilyen hatalmas, a túlerő hamar legyűrte. A tengerészek elfogták, és jobb híján hajójuk árbocrúdjához kötve akarták Európába szállítani, ám az óriás eltépte köteleit és négy spanyolt tengerészt megölt, majd egy lándzsát döfve saját szívébe öngyilkosságot követett el. Testét kitömték, és Angliába vitték, ahol a századfordulón kiállították. Ezután a Bartram nevű cirkuszhoz került, végül egy utazó mutatványosnál kötött ki. A hatalmas emberi lényt csak 1931-ben nyilvánították hitelesnek, amikor orvosok vizsgálták meg és kijelentették, hogy a test nem hamisítvány. 1974-ben az óriás egy amerikai cirkuszhoz került, akiktől később egy magánember vásárolta meg. A tulajdonosnak egyelőre nem áll szándékában mutogatni.

(sysy)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “Óriások nem csak a mesében éltek

  1. Már régóta tévedknek a tudósok a görög mitológia kapcsulattal, rosszul fordították a küklopsz görög szót.

    enas, mia, ena – egy

    strogkylos, kyklos, gyro, strogkylevo – kerék vagy karika

    Ezek után a küklopsz-ok nem egy szemüek voltak hanem KÉRÉK szemúek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hivatalosan elismerte a Vatikán az ördögűzők társaságát

sze júl 2 , 2014
Hivatalosan elismerte a Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye a nemzetközi ördögűzők társaságát, amelynek tagjai arra hivatottak, hogy megszabadítsák a híveket az őket kínzó démonoktól. A L’Osservatore Romano című vatikáni lap kedden számolt be arról, hogy a vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta a szervezet szabályzatát, és az egyházjog alapján elismerte […]