Nyolcvanezer dollárt is adhatnak Banksy Micimackójáért

 

 

 

 

 

 

 

 

Akár a 80 ezer dollárt (18 millió forint) is elérheti Banksy brit graffitiművész, politikai aktivista és festő Micimackója (Winnie The Pooh) egy októberre kitűzött amerikai árverésen.

Az A. A. Milne tollából született regény eredeti, Ernest H. Shepard által jegyzett illusztrációi alapján készült fekete-fehér stencilképre október 29-én Los Angelesben licitálhatnak az érdeklődők a Bonhams aukciósház városi művészeti (urban art) alkotásokat felvonultató árverésén. A 2003-ban született kép leütési ára az előzetes becslések szerint 50-80 ezer dollár körül fog mozogni.
 A képen Micimackó épp egy medvecsapdából próbálja kiszabadítani a lábát: bár ez a Milne-történetek egyik kevésbé ismert epizódja, annyi bizonyos, hogy Micimackó és Malacka mindig is előszeretettel állított fel csapdákat a Muclik (korábban Menyétek, illetve Apák) számára – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
A művész szülővárosából, Bristolból származó alkotás mellett az aukció Banksy más munkáit is felvonultatja. Az érdeklődők a szintén 2003-as Lenin on Rollerblades (Who Put the Revolution on Ice?) című alkotásra, valamint a brit graffitiművész egyik legismertebb és legjellegzetesebb munkájaként számon tartott Precision Bombing című munkára is licitálhatnak. Utóbbi értékét nagyjából 35-45 ezer dollár (8-10,2 millió forint) közöttire becsülik a szakértők.
A becslések kissé merésznek tűnhetnek, de még így is jóval elmaradnak attól az 1,26 millió fontos (446,5 millió forint) rekordtól, amelyet a közelmúltban fizettek ki E. H. Shepard egyik eredeti Micimackó-illusztrációjáért.
A Bonhams most először szervez városi művészeti aukciót. „A kaliforniai gyűjtők részéről tapasztalt erős érdeklődés miatt döntöttünk úgy, hogy Los Angelesbe hozzuk az árverést” – mondta az aukciósház egyik munkatársa.

MTI/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mazsola és társai 4. rész - Fehérlófia

hét aug 20 , 2012
              A rajzfilmsorozat ötlete Mikulás Ferenc stúdióvezető fejében fogant meg. A tervező, rendező,szakértő Jankovics Marcell volt. A Magyar népmesék (1977-től) felejthetetlen népmesei történeteket dolgoz fel ötletesen és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövi át. A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének egyik legnagyobb […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás